Milyen volt az óvodában?
Ilyenkor minden anya azt várja, hogy “ez történt eddig” szerű színes beszámolót kapjon a dedtől, amiből még az is kiderül, hogy mikor kell befizetni a csoportpénzt. Az ovisok még nem tudnak egy egész napot átölelő eseménysort visszaadni időrendi sorrendben, a másik szempontjait szem előtt tartva. Másrészt örülnek, hogy végre velünk vannak, és nincs kedvük képzeletben újra végigpörgetni a nélkülünk töltött időt.
Ha mégis kíváncsiak vagyunk, hogyan telik a napjuk a kortárs csoport vadonjában, szereljünk minikamerát a My little pony sörénye alá, vagy inkább kérdezzünk rá az óvónéniknél. Az is jó megoldás, ha megvárjuk, hogy a gyerkőc magától beszéljen az ovis élményekről, egy jóízű beszélgetés mindenkinek élvezetesebb, mint a faggatózás. Hasonlóan kerüljük az információszerzés céljából rögtönzött bábelőadást, ahol a nyuszi meg a maci elindulnak az óvodába. Tartsuk tiszteletben a gyermek saját óvodai életét!
Nem fáj?
"Nincsen semmi baj!" - jó negatív, nemdebár? Eddig nem fájt, de most hogy eszébe juttattuk, indulhat is a bömbölés, így nagyobb a felhajtás. Mozog? Lélegzik? Válaszol? Ha már az anyai figyelmeztetések tömkelege borsóként kenődött a falra, és megvolt az óriás taknyolás a kismotorral, próbáljuk megnyugtatni a síró gyereket. Ha tud mozogni, válaszol, és nem dől sehonnan a vér, öltsük magunkra a határozottság álarcát. Ne felejtsük, épp mintát nyújtunk a gyereknek, hogy ijedtében mit is csináljon - mi sugározzuk a biztonságot. Ha mi szétesünk, és aggódva ringatjuk, miközben könnytől csillog a szemünk, ő is készen lesz pillanatok alatt.
Kit szeretsz jobban, mamit vagy a nagyit?
Ne rakjuk a gyereket a meny/anyós csatatér kellős közepébe. A felnőtt játszmák súlyosak, mint pár tonna legó, agyon nyomják a gyerek lelkét. Az elvont dolgok, mint a szeretet, még nehezen érthető számukra, és a mennyiségek összehasonlítása is kemény dió. Attól, hogy mi nem bírjuk valamelyik családtagunkat, a gyereknek még joga van hozzá, hogy együtt legyen a nagymamával/ nagypapával. Saját felnőtt érzelmi problémáinkkal ne terheljük, ne tőle várjunk feloldozást, ugyanakkor fontos az őszinteség. A család hangulatát érintő kérdésekről, változásokról lehet és kell is beszélni velük, úgy, hogy meg is értsék azt. A kulcs a legbonyolultabb témákban is az egyszerű őszinteség. A játszmákba ne húzzuk be őket, vagy ha mégis, ne csodálkozzunk, ha kamaszkorukban rafkós vén rókaként manipulálnak - minket.
Kérsz spenótot?
Haha. Igen, ha a gyereket Popeye-nek hívják, nyilván. Az én fiam imádta a spenótot, míg nem járt óvodába. A homokozóban viszont úgy tűnik, vérszerződést kötve esküsznek fel a paraj ellen.A kérdés felesleges. A válasz egyértelmű.
Összepakolsz a szobádban? Kezet mosol?
Hosszan lehetne sorolni a feladatokat, amiket nap mint nap újra és újra kérünk, sokszor hiába.Apró trükk, ha egyszerűen kérdés helyett kérésként hangozzon. Pakold el a játékaidat, moss kezet. Ilyeneket viszont ne mondjunk: “Miután kikapcsoltad a sípoló gitárt (igen szólt is, csak ugye az elem), rakd össze az autókat és utána gyere enni!” Hogy mi van?? Bontsuk az egészet részfeladatokra, összetett mondatok helyett fogalmazzunk egyszerűbben. A kérdő hangsúly pedig azt sugallja, mi sem igazán tudjuk, hogy is legyen ez. Szép dolog, hogy nem nézzük gyengeelméjűnek saját kölykünket, de ettől még kellenek a határok. A szabályok kijelölnek egy területet, ahol a gyerek biztonsággal mozoghat, így lesz magabiztos, nem pedig úgy, hogy mindenben ő dönt.
