részletes keresés

Böjti rakott káposzta recept

Böjti rakott káposzta
  • előkészület:
  • sütés:
hozzávalók 8 főre
story

Körülbelül 11 éve nem eszem húst, a rakott káposztát viszont imádom:-) ezért így szoktam készíteni. Aki böjtöl húsvét előtt, annak is ajánlom.

egyéb elnevezések

rakott káposzta hús nélkül, húsmentes rakott káposzta, káposzta zabkorpával

elkészítés
  1. A tojásokat keményre főzzük, és tojásszeletelővel karikára vágjuk.
  2. A savanyú káposztát közben leáztatjuk és kinyomkodjuk.
  3. A főtt, karikára szelt tojásokból tojáspörköltet készítünk: a két fej hagymát apróra vágjuk és az olaj felén jól lepirítjuk. Hozzátesszük a tojáskarikákat, sózzuk, borsozzuk, pirospaprikával színezzük és pár percig sütjük.
  4. Egy nagyobb jénait vagy egy közepes tepsit kiolajozunk a maradék olajjal, és megszórjuk zabkorpával, majd elterítjük benne a savanyú káposzta felét. Ezután a káposztára szórjuk a 10 dkg zabpelyhet, erre a tojáspörköltet és végül a savanyú káposzta másik felét.
  5. A 4 dl tejfölt kikeverjük a két nyersen maradt tojással, sózzuk, borsozzuk (ne feledjük a fűszerezésnél, hogy a káposzta sós lehet!), és a rakott káposzta tetejére öntjük.
  6. 40 percig fedővel, majd még 20 percig fedő nélkül sütjük, tejföllel tálaljuk.
sütési hőfok:
200°C
költség:
1400 Ft
költség egy főre:
175 Ft
elkészítettem:
10 alkalommal
kapcsolódó cikkek
...

Böjti rakott káposzta hozzászólások (3)

2012.03.22 22:10

Sziasztok!
Semmi esetre sem szeretnék vitát szítani, de az én álláspontom is bmbe hozzászólásához áll közelebb. Persze mindenki vigyázzon az egészségére úgy, ahogy szerinte a legjobb! Mivel én nagyon ritkán eszem "zsíros" étkeket (max. vajat) és emellett sok a gyümi, zöldség, rost nem aggódom. Nem is magas a koleszterinem, sőt...
Viszont lehet Erzsébetnek soknak tűnik a 12 db tojás (főleg a mai árak mellett:-)) Ez egy nagy jénai 8 nagy adag kijön belőle így egy adagba kb. 1,5 tojás "jut" ami úgy gondolom nem szabadna, hogy problémát okozzon főleg egy egészséges embernek.

2012.03.21 22:09

Biztos finom igy is, de a tojásban sok a koleszterin.
A káposzta nekem is a kedvencem, de inkább sovány hússal.

2012.03.22 19:56

Ez a tézis már régen megdőlt!!
A magas koleszterinszintnek semmi köze a tojásevéshez.
A koszorúér-betegségekért nem a tojás a felelős, hanem a sok-sok finomított étel, mint a fehérliszt, finomcukor, finomított étolaj, hidrogénezett növényi zsírok!