A pogácsa ezer arca

Az egyik legváltozatosabban elkészíthető sós aprósütemény, mindannyiunk kedvence. Ahány ház, annyi recept – a legjobbat nem fogjuk megtalálni, de a történetéről mesélhetünk!

A népmesék hamuban sült pogácsájának köszönhetően talán az egyik első ételtípus, amit megismerünk. Aztán végig is kíséri az életünket, az összes ballagáson, házibulin, diplomaosztón, esküvőn, keresztelőn és munkahelyi összejövetelen megtalálható – hiszen a magyar konyha egyik elmaradhatatlan vendégváró fogása, borkorcsolyája. Pedig valójában nem is magyar! A legtöbb európai országban készítik, sőt a megnevezések kísértetiesen hasonlítanak a mi pogácsánkra, csak a formában lehetnek eltérések. A törökök pogacanak, a németek pogatschennek, az olaszok focacciának, a franciák fougasse-nak hívják. Igaz, hogy a Kárpát-medencén és a Balkánon kívül mindenhol lapos, kezdetleges, kevés hozzávalót tartalmazó lepénykenyérről van szó. Hiszen a pogácsa az is volt valamikor – innen ered a népmesei elnevezés is. Az elnevezés pont ezért az összes nyelvben a focus (tűz) latin szóból ered. Az erjesztetlen lepénykenyeret ugyan nem hamun, nem is tűzön, hanem parázson sütötték, kerek formájának – a mindenség jelképének – pedig mágikus jelentést tulajdonítottak.

{ GALÉRIA = title:T%C3%BAr%C3%B3s-vajas%20pog%C3%A1csa%20l%C3%A9p%C3%A9sr%C5%91l%20l%C3%A9p%C3%A9sre, 1,2,3,4,5,6,7,8 }

Külföldi vendégeknek szinte lehetetlen lefordítani, miről is van szó, a leggyakrabban az angol scones rokonaként definiálják, holott az inkább zsemlefajta. Az ok az lehet, hogy míg más népeknél megmaradt a lapos, roppanós, erjesztetlen forma, addig nálunk az élesztő mellett mindenféle földi jó is belekerült a tésztába, így ma már több mint egy tucat pogácsatípust tudunk megkülönböztetni. Sőt! Ha a tagországok nem emelnek kifogást, akkor pár hónapon belül az egyik vezető kedvenc, a tepertős pogácsa uniós védettséget is kaphat! Ma már nemcsak az ízesítésben, hanem a tészta típusában is rengeteg változat létezik: van omlós, élesztős, hajtogatós vagy sima gyúrt is. Van azonban néhány tippünk, hogy bármelyiket válasszuk is, sikerüljön a pogácsánk!

  • A liszt minősége a pogácsa minőségéről is dönt! Minél finomabb szemcséjű lisztet használunk, annál lágyabb lesz a pogácsánk!
  • Ha túl lapos a pogácsa, legközelebb tegyünk bele 1-2 kanál kefirt – a benne lévő enyhe élesztőgombák nem maradnak tétlenül!
  • Ha a friss pogácsát kivettük a tepsiből, tegyük rácsra, nehogy „szalonnás" legyen a belseje a benne rekedt melegtől.

A szuper pogácsa- és sütihűtő rácsot a NoSalty Webshopból rendelheted meg >>

  • Leveles pogácsa esetében csak a pogácsa tetejét kenjük meg tojássárgával, ha az oldalára is kerül, nem engedi olyan szépen „kinyílni".
  • Ha az előírt vaj egy részét zsírral pótoljuk, a tészta tovább puha marad.
  • Zsírból kevesebbet kell használni, mint vajból!
  • Hajtogatós pogácsa esetében, akármi van a levelek között: töpörtyű, vaj, zsír vagy háj, tartsuk be a hajtogatási irányt, különben nem jön fel a pogácsánk!

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...