Lecsó, gulyás, rakott krumpli, bableves, vargabéles – mind-mind egyedülállóan ízletes étkek. Egy azonban biztos, itthon kell elkészíteni, és fogyasztani őket.
Kincsünk: a magyar fűszerpaprika
Nemrégiben Amerikában jártam, ahol a házigazdáknak egy kis magyar gasztronómiai élménnyel szerettem volna kedveskedni. Gondoltam, hogy só, bors ott is lesz, de az egyik legalapvetőbb ízesítőnket, a fűszerpaprikát nem bíztam a véletlenre, és inkább vittem belőle egy nagyobb zacskónyival. Barátaink hűtőszekrényéből előkerültek az organikus élelmiszerek: csirkemell, paradicsom, hagyma és paprika. Neki is fogtam a munkálatoknak.
Pici olívaolajon megfuttattam az apró kockákra vágott hagymát, de már az illata is más volt, olyan kellemesen édeskés. „Tehát nem lesz ereje” – szűrtem le a tanulságot. A paradicsom és a paprika gyönyörűen, erőtől duzzadó küllemmel, lédúsan várták a szeletelést. Kívülről valóban csinosak voltak, ám ízük csak halványan emlékeztetett magyar rokonaikéra. A csirkemellek darabolása is újszerű élmény volt számomra. A hús színében, méretében és állagában is teljesen más volt. Rostjai jóval sűrűbben és ruganyosabban kapaszkodtak egymásba, így nehezebb volt vágni, és ez nem a kés minőségén vagy márkáján múlott. Mivel nokedliszaggatót nem gyömöszöltem az amúgy is nagyon szűkösre szabott bőröndömbe, tésztát főztünk köretnek.
Vendéglátó háziasszonyunk olasz származású, kis éléskamrájában mindenféle alakú és fajtájú itáliai tésztatermék található, így aztán nem okozott nagy gondot a válogatás. A paprikás csirkéhez én egy fusilli jellegű, csavart változatot választottam, ebbe bele tud folyni a szósz, így jó szaftos falatokat szúrhattunk belőle villánk végére.
Egy szó, mint száz, isteni finom paprikás csirke keveredett az étkező asztalra, de köze sem volt ahhoz az ételhez, amit itthon megszoktunk. Nekik nagyon ízlett, viszont nem gondolom, hogy bármennyire is át tudtam volna adni a magyar ízvilágot! Nem marad más hátra, meg kell látogatniuk minket paprikás kis hazánkban. De térjünk is át az otthon elkészített kedvencekre!
Gyors tészta az apartmanban >>
Bablevest csak csülökkel!
Sokan várjuk már a tavaszt, de „hogyan múlhatna el a tél, ha még nem ettünk bablevest!” – jött minap a felismerés. Mindig nagy adag szükségeltetik belőle, hogy akár napokig rájárhasson a család. Csülök nélkül hozzá se kezdjünk! Tejfölből pedig minimum fél liter, ha nem több, legyen az asztalon, mert a gyerekek élnek-halnak a kutyulásért.
Ez a leves különböző fajtájú babokból más-más ízű lesz. Ízesítésben is nagy a szabadságunk, hiszen készíthetjük zöldség nélkül, csak zellerrel és babérlevéllel, esetleg tárkonnyal és tárkonyecettel, de kaporral, tejföllel is nagyszerű!
Tetszés szerint besűríthetjük lisztből, pirospaprikából és olajból készült rántással vagy főzhetünk bele pár marék csipetkét, de szerintem ezek nélkül is nagyon finom. Aki savanyúan szereti, löttyinthet pár evőkanál ecetet a főzés utolsó perceiben a lábasba. Tálaláskor viszont aprított petrezselyemszórás dukál!
Hétvégi levesek: add meg a módját! >>
Gréti tippje: A levest sűríthetjük úgy, hogy a megfőtt bab egy részét szitán áttörjük és az így kapott péppel keverjük simára a levét.
Töltsünk túrót bélesbe!
Az osztrákok palacsintát vagdosnak levesbe, mi levestésztát sütünk a bélesbe, hát nem tudom, ki a bolondabb?! A végeredmények azonban igen ízletesek.
A rétest millióféle módon készítik hazánkban, de van egy valóban különleges módja a leveles, leheletvékony tészta felhasználásának, amikor vargabélest kerítenek körbe vele. A túró mint alapanyag, minden ételben, legyen az sós vagy édes, kiváló. Rétesben sütve gyakran kiszáradhat, vargabélesben viszont nedvdús, puha és omlós marad, már ameddig hagyjuk, mert nálunk sokáig nincs rá ideje!
Mazsolával vagy anélkül? Ez mindig nehéz kérdés. Nagyon sok ismerősöm, sőt a gyerkőceink egy része sem szeret mazsolára harapni a sütiben. A legizgalmasabb és egyben legmorbidabb hasonlat, amit hallottam, hogy: olyan látványt nyújt, mint egy felpuffadt vízi hulla. Ezt a véleményt nem osztom, kiskorom óta nagyon szeretem a mazsolát. Magában vagy sütiben, úgy, ahogy van! Ennek ellenére, a mindent a gyerekekért elv mentén, ki szoktam más édes gyümölccsel váltani. Korábban aszalt áfonyát használtam, ami formájában és méretében is hasonlatos, de egy „túlevéses” alkalom során „felejtős” kategóriába sorolódott. Legutóbb kockázott, aszalt sárgabarackkal készítettem a vargabélest, és nagyon boldog lehettem, ugyanis mindenki „bírta”!
Még több vargabéles-receptet itt találsz >>
Jövő héten bécsi túránk gasztroélményeiről adok számot, addig is csináljuk meg a tuti magyaros menü-kombót: először bableves, második fogásnak pedig vargabéles!
Gréti
