Brutális összegért toborozzák a magyarokat a berlini karácsonyi vásárba

Egy friss álláshirdetés keltett feltűnést a közösségi médiában: a berlini karácsonyi vásárba keresnek dolgozókat, ahol a munkabér napi 100 euró, vagyis nagyjából 40 ezer forint.

Egy Facebook-csoportban jelent meg a felhívás, amelyben két eladót toboroznak az idei berlini karácsonyi vásárra, édességek árusítására. A munka november 19-től január 4-ig tart, vagyis a vásár teljes ideje alatt.

Karácsonyi vásár
Napi 40 ezres bérrel csábítják Németországba a magyarokat
Getty Images

A felajánlott kereset igazán vonzó: naponta 100 euró jár a munkáért, ami magyar valutában mintegy 40 ezer forintot jelent.

Ez azt jelenti, hogy a 16 napos időszak végére akár 640 ezer forintot is megkereshetnek a jelentkezők.

A bérezés mellett további előny, hogy a munkáltató szállást és alap étkezést is biztosít a dolgozóknak. Ugyanakkor nem mindenki számára elérhető a lehetőség: a jelentkezőktől elvárják, hogy angolul és németül is legalább társalgási szinten tudjanak kommunikálni.

Összehasonlításképpen:

a budapesti vásáron 2023-ban egy hét alatt nagyjából 120 ezer forintot lehetett keresni, míg Bécsben ennek közel dupláját, akár nettó 240 ezer forintot is kézhez kaphattak a dolgozók. A tapasztalat mindenhol előnyt jelent, de az is fontos, hogy a jelentkezők bírják a hideget és a fizikai megterhelést, hiszen a munka javarészt kültéren zajlik.

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.