részletes keresés

Papírban sült pisztráng recept

Papírban sült pisztráng
  • előkészület:
  • sütés:
hozzávalók 2 főre
  • 2 db pisztráng
  • 2 ek pirospaprika
  • 4 gerezd fokhagyma, átnyomva
  • negyed fej vöröshagyma, felaprítva
  • 8-10 frissen aprított bazsalikomlevél
  • 6-7 ág kakukkfű
  • 1 ág rozmaring
  • 2 csapott tk só
  • negyed citrom leve
  • olívaolaj
story

Ez egy ilyen "bedobom a sütőbe osz'jóvan" recept. A ráfordított idő ugyanakkor hatványozottan ellentétes arányban áll az ízével. Karácsonyra is ajánlom, akár elő-, akár főételnek. Semmi fakszni, a hal adja magát, elrontani nem nagyon lehet. Nem tocsog az olajban, és a "hogyan fordítsuk meg a serpenyőben a halat, hogy ne essen szét, mint a Riga-lánc" című konyhai manővert is elkerüljük.

ajánlat

Ha előételként tálaljuk, burgonya nélkül, pirított mandulával megbolondított citromos-olívaolajos friss salátával kínáljuk.

egyéb elnevezések

fűszeres pisztráng héjában sült burgonyával, egyszerű pisztrángsült

elkészítés
  1. A fűszereket és a hagymákat egy tálba öntjük, majd annyi olívaolajat adunk hozzá, hogy massza állagot nyerjünk (kb. 2-3 ek).
  2. Ezzel alaposan bekenjük a halat kívül-belül.
  3. Egyenként sütőpapírba csomagoljuk, betesszük egy tepsibe, majd 180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. (A végén a papírt szétnyitottam, grillfokozatra állítottam a sütőt, és úgy sütöttem kb. 5 percig, hogy a bőre ropogós legyen.)
  4. Héjas, olajban kisütött burgonyával és friss salátával tálalhatjuk. 
sütési hőfok:
180°C
kapcsolódó cikkek
...

Papírban sült pisztráng hozzászólások (7)

2012.12.25 19:37

nagyon jó lett,lila hagymát raktam bele voroshagyma helyett,valamint egy kis paradicsomszószt is meg sok citromot

2012.10.13 17:52

Kedves Juci!

Köszi a receptet, ez valami isteni volt. Biztos, hogy fogok még ilyet készíteni máskor is. :)

Üdv,
belu

2012.08.22 11:05

Kedves Szakácsunk!
Receptedet kiemeltük a Facebook oldalunkon!
http://www.facebook.com/Nosalty
Legyél Te is ismerősünk a Facebookon!
NoSalty.hu csapata

2012.02.21 20:05

Halihó! másodjára készül szük három héten belül. elöször csak két halat vettem, gondoltam a fiaim nem szeretik a halat, meg egyébként sem értékelik, hogy ez pisztráng....most már 4 et vettem. nagyon finom és tényleg nem esik szét vééégre:-). én tettem bele friss kaprot is.
köszi.
icu

2011.01.13 18:13

Nyitom az ablakot... :-p

2011.01.13 17:53

Ez már a nyarat idézi...:))) Csak nem a lillafüredi pisztrángosnál vetted a halat? ;-) Nagyon jó kis recept! Puszi: Mrs Smith

2011.01.13 18:26

Szia Mrs. Smith, ez sajna csak "bóttti" volt, nem lillafüredi. De attól még jó volt nagyon:)