Nem, ez nem halva. Nem az a halva. Nem török, amit tahiniből készítenek, és amiért kicsiként én is meg voltam veszve.
A halvának jelenleg több, mint 60 különböző elkészítési módja létezik, ennek fele Indiában honos. Ez egy indiai halwa recept, vagyis halava, ahogy különbséget tesznek a török halva és eközött.
A halwa náluk egy olyan étel - nem csak desszert - ami valamilyen gabonaőrlemény (jellemzően búzadara, de ez lehet akár keményítő is a Bombay Karachi Halwa esetében) vízzel felfőzve.
Az eredmény egy pudingszerű, édes vagy adott esetben sós, pépes étel.
Nagyon finom, nem tudnám megmondani, mire emlékeztet leginkább. Van egy tejbegrízes beütése az állaga miatt, de kicsit pudingszerű is. Édes és fűszeres, mi nagyon szeretjük.
A sima, egyszerű halwa elkészítésekor nem kerülnek bele a magvak , sem a gyümölcs. Ez a klasszikus édes halwa alap, amit aztán úgy ízesítünk, ahogyan csak szeretnénk. Kókuszreszelék, citrushéj, bármi, amihez kedvünk támad.
Ez itt a suji (szudzsi) halwa, amibe a magvak kerülnek, és tettem még bele egy kis ribizlit is.
Lehet kísérletezni.
Na, már megyek is a blogra, pont most kerestem jó Clafoutis receptet.
A gyerek (23) csinált a múlt héten, és hát, hogy is fogalmazzak.... úgy alakult, hogy ki kellett dobni... :)
Szia Eszter!
El is készítettem. Gyümölccsel. Engem a lekváros grízestésztára emlékeztet.
Vagy valamit rosszul csináltam? :-)
Üdv,
Eszter
Szia Eszter!
Bocs, hogy csak most válaszolok, csak nyaralni voltunk... :-)
Nem csináltad rosszul, valóban hasonló egy kicsit. :-p
Èn pont ezért szeretem.
Üdv
Eszter :-)
Szia,
Remélem, jó volt a pihenés. :-)
Nagyon szeretem a grízestésztát ;-) egyszer majd a suji halavát is kipróbálom.
Képzeld, az édes clafoutis-dat is megcsináltam (itt nincs fönn (?)), a blogodon láttam a receptet, és nagyon finom lett!! Nekem is ez az állag jön be.
Szia!
Itt azért nincs fenn az a clafoutis, mert az alapreceptet épp innen vettem és csak nagyon keveset változtattam rajta. :-)