Nemzetek konyhája testközelből

Ugye nagyszerű lenne, ha egy-egy utazás során nemcsak az éttermeken keresztül, hanem a helyiek saját főztjéből is megismerhetnénk az ország gasztronómiáját? Itt a megoldás!

EatWith.com

Éppen barcelonai nyaralásunkat tervezgetjük, ahol (meglepő módon) a kulináris élvezeteknek is szeretnénk hódolni. Már elkezdtem nézegetni és utánaolvasni, hogy milyen éttermekben, bárokban vagy éppenséggel turisták elől eldugott helyeken érdemes enni-inni. Az is megfordult a fejemben, hogy körbekérdezek a barátok és ismerősök között, hogy valakinek nincsen-e tuti tippje, esetleg ismerőse, aki hiteles és autentikus útmutatást tud adni a spanyol gasztronómiában. A hivatalos vendéglátóhelyeken is meg lehet tapasztalni az ízeket és új élményeket szerezni, de mégsem teljesen ugyanaz, mintha egy helyi lakos mutatná meg, hogy valójában mit is esznek az ott élő emberek.

Koccintás a tetőn

Már tanakodtam rajta, hogy kit is kellene megkérdezni, merre kellene elindulni, amikor is egyszer csak rátaláltam egy közösségi oldalra, ami rögvest megoldotta a problémámat! Nemcsak arra adott választ, hogy ki a célszemély, akit keresnem kell, hanem arra is, hogy pontosan hol találom meg, mit ehetek nála és mindezt mennyiért! Röviden összefoglalva ezt kínálja nekünk az EatWith internetes oldal, azaz az „önjelölt szakácsokhoz” kalauzolja az éhes turistákat.

Akár ilyet is kóstolhatunk

Korábban már írunk a Family dining műfajáról, ám akkor még nem sejtettük, hogy ez szervezett keretek között is megvalósulhat. Itt nem pusztán vendégek vagyunk, hanem a házigazdával egy asztalnál ülünk, aki mesélhet nekünk az ételről és persze nem csak arról. Amellett, hogy tényleg hagyományos fogásokat próbálhatunk ki, akár még egy-egy családi recepttel is megismerkedhetünk, sőt barátságokat is köthetünk!

Kenyérsütő kurzus az EatWith oldalán

A kezdeményezés tavaly indult Tel-Avivból, azóta pedig már számos ország csatlakozott hozzá. Használatához nincs másra szükség, mint regisztrálni vendégként, böngészni az úti célunknak megfelelő országok vagy városok között, és ami szimpatikus, arra bejelentkezni. A vendéglátóknak saját profiljuk van, ahol a leíráson túl fotókat is találunk. Az átveréstől nem kell tartanunk, mert minden jelentkezőt ellenőriznek (beleértve a menüt is és a szolgáltatást), majd csak ez után kerülhetnek fel az oldalra, plusz a vacsorán vagy kurzuson részt vevők kommentben értékelhetik az adott helyet.

Személyes profil az EatWith-en

Az oldal még fejlődőben van, így viszonylag szűk számú ország közül válogathatunk, de én nagy jövőt jósolok neki, így az utazások tervezése során mindenképpen érdemes szétnézni az EatWith oldalán.

EatWith >>

EatWith a Facebookon >>

A rovat korábbi cikkeit itt olvashatod >>

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...