Kilencen is meghaltak a fertőzött fagyasztott zöldségektől

Az elmúlt időszakban több fagyasztott zöldségben Listeria monocytogenes baktériumot mutattak ki. A fertőzött termékeket Magyarországon csomagolták.

2015 óta öt uniós tagállamban, Ausztriában, Dániában, Finnországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban okoztak megbetegedéseket az egyik magyar cég által csomagolt fagyasztott termékek - írja a 24.hu az Európai Unió Élelmiszerbiztonsági Hivatalának közleményére hivatkozva.Június 8-ig 47 megbetegedést, köztük 9 halálesetet jelentettek. Magyarországi esetekről egyelőre nincs hír.

Azt írják, hogy 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban előállított termékeiben a Listeria monocytogenes baktériumnak ugyanazon törzsét azonosították. Ez azt jelenti, hogy a feldolgozóüzem fertőtlenítése nem vezetett eredményre. További vizsgálatok szükségesek a szennyezés forrásának feltárásához.

A NÉBIH március óta több helyszíni ellenőrzést tartott a volt bajai hűtőház telephelyén működő Greenyard Hungary Kft. élelmiszerüzemében. A hatóság megtiltotta minden fagyasztott zöldségtermék forgalmazását, amit az üzemben állítottak elő, és elrendelte visszahívásukat. Az üzem termelését szerencsére leállították.

Szakemberek javasolják, hogy a nem fogyasztásra kész fagyasztott zöldségeket mindenképp főzzük meg mielőtt elfogyasztjuk, még akkor is, ha olyan ételekhez használjuk fel, amelyek jellemzően nyers zöldségből készülnek.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

Ezért sárgulhatnak a bukszusaid télen

Télen sok kertbarát meglepődve tapasztalja, hogy a korábban egészséges, zöld bukszusok hirtelen sárgulni kezdenek. A jelenség gyakori, és többnyire ártalmatlan, de fontos érteni, milyen környezeti hatások állhatnak mögötte, hogy tavasszal ismét egészségesek legyenek a növényeid.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Lusta asszony somlói galuskája

Nem szükséges hozzá három külön piskóta, rétegezni és éjszakákat pihentetni sem kell: ez a hamis somlói pikk-pakk elkészül, de ugyanúgy hozza azt az élvezeti élményt, mint a ...