Készíts sajttortát Keleti Andreával!

Csak itt és csak most! Keleti Andrea megosztja a NoSalty-olvasóival az egyik kedvenc receptjét. Aki eddig még nem mert belevágni a sajttorta készítésébe, az most próbálja ki Andival!

Görögországban ettem életem első, narancsos sajttortáját, s addig kísérleteztem, amíg meg nem találtam azt a fantasztikus ízharmóniát. Hosszú évek alatt sikerült kifejlesztenem, így ezt a receptet már nyugodt szívvel adom közre. A sütemények engem gyakran megtréfálnak, soha nem sikerül kétszer ugyanolyanra egy édesség. A sajttortában azonban bízhatok, mindig hozza az elvárt színvonalat.

Narancsos sajttorta karamellizált citromkarikával (8 adag)

Hozzávalók

  • vaj a sütőtál kikenéséhez
  • 35 dkg ricotta
  • 4 tojás sárgája
  • 12 dkg cukor
  • 0,5 dl friss narancslé
  • 1 narancs reszelt héja
  • 2 ek őrölt mandula
  • karamellizált citromhoz:
  • 2 citrom vékony karikákra szeletelve
  • 12 dkg cukor
  • 1,5 dl víz

Elkészítés

  1. Vajazzunk ki egy 20 cm átmérőjű sütőformát vagy levehető szélű tortaformát.
  2. Borítsuk a ricottát egy keverőtálba, majd egyesével keverjük hozzá a tojássárgájákat. Adjuk hozzá a narancs reszelt héját, a friss narancslevet, a cukrot, és keverjük simára a tésztaalapot. Végül borítsuk az őrölt mandulát is a tálba.
  3. Öntsük a keveréket az előkészített formába és 180 fokra előmelegített sütőben 35 perc alatt süssük készre. Amikor megsült, nyissuk ki a sütő ajtaját és hagyjuk így pihenni, hűlni.
  4. Közben készítsük el a karamellizált citromot. Tegyük a kimagozott citromkarikákat, a cukrot és a vizet egy kisebb serpenyőbe és forraljuk fel. Majd csökkentsük a hőfokot és lassú tűzön, kb. 45 percig, rendszeres kevergetés mellett, hagyjuk a folyadékot elillanni, míg a citromkarikákat aranyló karamell nem veszi körül. Legyünk figyelmesek, nehogy megégjenek a drágák, kár lenne értük. Egyesével tegyük az elkészült citromokat egy sütőrácsra, hogy készre dermedhessenek.
  5. Amikor a sajttorta kihűlt, díszítsük a karamellizált citromkarikákkal, szeleteljük, s fogyasszuk, gyorsan, nehogy a következő pillanatban már üres legyen az a tortaforma…

ACsalád, Ízek, Cha-cha-cha című szakácskönyvemben igyekeztem azokat a kedvenc receptjeimet összeválogatni, amelyek nemcsak igazán családi jellegűek, hanem egészségesek is, mint például ez a sajttorta. Legyen szó a reggeli rohanásban a gyerekeknek gyorsan összeállítható aranyló grízpudingról vagy ebédre a gyümölcsös csirkenyársról, mind olyan ételek, amelyek központjában a család áll. Számomra ez nagyon fontos, hogy biztosíthassam a harmonikus étkezést azoknak, akiket a legjobban szeretek. Talán ettől különleges a könyvem, és ezeket a tapasztalatokat szeretném átadni.

Keleti Andre a Sztárkonyhánk vendége itt >>

Keleti Andrea honlapja itt >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...