Hat magyar séf száll ringbe a Bocuse d'Oron

Hat magyar szakács száll versenyebe február 18-án azért, hogy képviselhessék Magyarországot a Bocuse d'Or európai döntőjében.

Hat séf verseng a világ egyik legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or európai döntőjébe jutásáért február 18-án a magyarországi döntőn.A versenyen derül ki, hogy ki képviseli Magyarországot a világverseny európai döntőjén, melyet idén első alkalommal Budapesten rendeznek meg május 10-11-én.

A hat finalista - Pohner Ádám, Szabó László, Volenter István, Sándor Rodrigo, Győrffy Árpád és Széll Tamás - felkészülését Tommy Myllymäki svéd sztárséf segíti, aki már kétszer szerepelt dobogós helyen a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjében - hangzott el a verseny sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.

Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke elmondta, Myllymäki szerdán a húsokról tartott mesterkurzust a versenyzőknek, a hétvégén pedig halak témában segíti a felkészülésüket.A magyarországi döntőn a séfek már nem egyedül indulnak, commis-jukkal (segédjükkel) alkotnak egy csapatot.

A zsűri a finalisták által meghívott, egy-egy őket képviselő magyar séfből, valamint hat további nemzetközi szaktekintélyből áll. A versenynek a Hungexpón tartott FeHoVa (Fegyver, horgászat, vadászat) kiállítás ad otthont.

A döntősök már a februári megmérettetésen is az európai döntő alapanyagaival dolgozhatnak, melyek magyarok lesznek: a halételhez szolgáló dunai kecsege és kaviárja, valamint a hústál alapjául szolgáló gímszarvasborjú combja és gerince.

"A Bocuse d'Or történetében ez az első alkalom, hogy mindkét versenyétel fő összetevője a vendéglátó nemzet konyhájának alapanyagai közül kerül ki, ráadásul a versenyhez kapcsolódó eseményeken is kizárólag magyar borokat szolgálnak fel" - emelte ki Hamvas Zoltán.

"Magyarországnak minden oka megvan arra, hogy büszke legyen kulináris tradícióira. Biztos vagyok abban, hogy sikeres európai döntőt rendez, amely nagyban hozzájárul az ország jó hírnevéhez" - emelte ki Niclas Trouvé, Svédország budapesti nagykövete.A kontinensdöntőn Európa húsz országa versenyez Budapesten május 10-én és 11-én.

A Bocuse d'Or Lyon 2017-es világdöntőjén az amerikai, az európai, valamint az ázsiai kontinentális döntők legjobbjai vehetnek részt, összesen 24 ország séfje.

Ez is érdekelhet!

És te mire költenél 100.000 eurót, ha a gasztronómia társadalomformáló erejét szeretnéd erősíteni?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

Nem elég az évi egyszeri tisztítás a légkondinak: ezt a...

A nyári hőségben sok otthonban szinte folyamatosan működik a légkondicionáló. Ilyenkor különösen fontos, hogy ne csak a beállított hőmérsékletre figyeljünk, hanem a készülék karbantartására is. Egy szakértő szerint ugyanis a rendszeresen elhanyagolt szűrők jelentősen ronthatják a klíma teljesítményét.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...