Nemzetközi díjat alapítottak a világ egyik legjobb séfjének javaslatára

A gasztronómia társadalomformáló erejének elismerését szolgáló nemzetközi díjat alapított Joan Roca, a világ egyik legjobb szakácsa kezdeményezésére.

A 100 ezer euró (31 millió forint) értékű Basque Culinary World Prize odaítéléséről minden évben a világ meghatározó séfjeiből álló szakmai zsűri fog dönteni.

"A humanista konyha a jövő konyhája" - indokolta a kezdeményezést Joan Roca, a három Michelin-csillagos séf, akinek testvéreivel közös geronai étterme, az El Celler de Can Roca kétszer is megkapta a világ legjobb étterme címet a tekintélyes Restaurant magazintól.

Joan Roca az ENSZ jószolgálati nagyköveteként fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a séfek egyre inkább elkötelezettek a fenntartható társadalom mellett, és így képesek befolyásolni környezetüket. Úgy véli, valóságos forradalmat indíthatnak el, hogy az emberek tudatában lehessenek annak, mennyire fontos, hogy mit vesznek, hogyan főznek, és mekkora jelentősége van az újrahasznosításnak is.

Ezt a társadalmi hozzájárulást, az újító kezdeményezéseket kívánják elismerni a díjjal, legyen az kulináris innováció vagy olyan projekt, amely a társadalmi felelősségvállalásról, a fenntarthatóságról, a gazdasági vagy a kulturális fejlődésről szól. A lényeg, hogy megfeleljen annak a szellemiségnek, miszerint agasztronómiarévén jobbá lehet tenni a világot.

A díjra nem lehet jelentkezni, a kollégák jelölik egymást, akik lehetnek séfek, vendéglősök vagygasztronómiai újságírók is. A nevezéseket a világ minden tájáról várják április 30-ig.

Egy nemzetközileg elismert szakemberekből álló testület kiválasztja a 20 legígéretesebb jelöltet, a végső döntést július elején hozza meg a világhírű séfek alkotta zsűri, amelynek Joan Roca mellett tagja a brit Heston Blumenthal, az olasz Massimo Bottura, a francia Michael Bras, a dán René Redzepi, a brazil Alex Atala, a perui Gastón Acurio és a szintén spanyol Ferran Adriá.

A győztesnek olyan projektre kell fordítania a százezer eurót, amelyről úgy gondolja, hogy kifejezi agasztronómiatársadalomformáló erejét.

Ez is érdekelhet!

Megújulnak az élelmiszercímkék

(MTI)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

Nem elég az évi egyszeri tisztítás a légkondinak: ezt a...

A nyári hőségben sok otthonban szinte folyamatosan működik a légkondicionáló. Ilyenkor különösen fontos, hogy ne csak a beállított hőmérsékletre figyeljünk, hanem a készülék karbantartására is. Egy szakértő szerint ugyanis a rendszeresen elhanyagolt szűrők jelentősen ronthatják a klíma teljesítményét.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...