A 8 legmocskosabb pont a lakásban

Ha végigpörgeted fejben a lakásod minden szegletét, mire tippelsz, melyik a legkoszosabb rész?

Az első tippek között biztos szerepel a WC-kagyló vagy a szemetesláda. Pedig úgy tűnik, a bacilusok nem feltétlen a leglogikusabb helyeken telepednek meg - inkább azokon, amiket elfelejtünk úgy tisztítani, ahogy kellene. Lássuk a 8 legrizikósabb és legfertőzőbb pontot a lakásban.

Mosogatószivacs

Igen, ezt amúgy azért megtippelhettük volna. Eleve minden, ami nedves, már gyanús, hogy toplistás. Tégy ellene: minden mosogatás után bő forró vízzel öblítsd át, majd tárold pl. rácson, hogy kiszáradhasson. Néha nyugodtan dobd be a mosogatógépbe, ha van, és cseréld 1-2 hetente.

Távirányító, telefon, kütyü

Tegye fel a kezét, akinek a lakásában háromnál kevesebb távirányító van! TV, DIGI, DVD, HIFI, légkondi, házimozi, de akár a kocsi riasztógombja is, ezen kívül a telefon, az Ipad, Ipod, mikró, lakásriasztó – megannyi gombocska, amiket legtöbbször elfelejtünk tisztítani. Ha tehetjük, minél sűrűbben (akár naponta) töröljük át ezeket valamilyen fertőtlenítővel!

Vágódeszka

Mindannyian hallottunk már sztorikat, hogy mennyire koszos is igaziból egy vágódeszka, főleg, ha fa. Tanácsos minden ételféléhez másikat használni: zöldségekhez-gyümölcsökhöz, hagymafélékhez és nyers húsokhoz egyaránt. Amúgy a citrom és a szódabikarbóna is jó ötlet: szórjunk rá kevés sót vagy szódabikarbónát, aztán küldjük rá a fél citromot, hagyjuk állni egy éjszakára, végül öblítsük le forró vízzel

Kilincs

Sokszor azok a tárgyak a legpiszkosabbak, és azokat tisztítjuk legritkábban, amikhez legtöbbször nyúlunk. Ilyen a kilincs is. Ismerek olyan orvost, aki a női fertőzéseket csakis a női WC-k kilincseihez köti. És tényleg – koszos kézzel mindenki végigfogdossa őket, influenzaszezonban pedig hatványozódik a helyzet. Őszintén, hányszor mosod meg a kezed rögtön tüsszögés után? Na ugye. Fertőtlenítsd, törölgesd gyakran a kilincseket! Ecetet is spriccelhetsz rájuk.

Ezt olvastad már?

Gócpontok a lakásban - ahol mindig rumli van

Törülköző

A nedves törülközők borzasztó baciforrások – mivel a testünkkel közvetlenül érintkeznek, érdemes odafigyelni rájuk. Mossuk hetente, és használat után mindig szárítsuk ki őket! Terítsük ki, ha lehet, szabad levegőre, tegyük radiátorra vagy törülközőszárítóra.

Csapok

Csak mert víz folyik belőlük, még nem tiszták. Megfogjuk a még meg nem mosott, nyers húsos, maradékos, utcai koszos kezünkkel, megnyitjuk a csapot, de magát a fogantyút, a nyitókart csak ritkán töröljük le - és akkor is főleg a vízkő miatt. Használhatunk fertőtlenítőt, de szódabikarbónás vagy ecetes vizet is.

Fogkefetartók, fogkefék

Elfelejtésükre hajlamosak vagyunk, pedig nem kell sok fantázia hozzá, hogy belássuk, mennyire sok bacilus telepedhet meg bennük. Időnként mossuk át őket szappanos forró vízzel, vagy dobjuk be a mosogatógépbe mindkettőt – igen, a fogkefét is.

Kisállatok fekhelye

Valld be, nem sűrűn mosod a macska takaróját vagy a kutya fekhelyét – pedig irdatlan sok baci gyűlhet rá, gondolj csak bele, hol jár egy kutya/cica, ha sétál. Sűrűn porszívózd, ha pedig mosható, dobd be a gépbe 1-2 hetente, ha nem az, akkor is fertőtlenítsd/szagtalanítsd erre való spray-kel rendszeresen.

(via huffingtonpost)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...