A KE-diéta, amit soha ne próbálj ki!

A divatdiéták sora végtelen. Vannak kevésbé ártalmasak, és vannak egészen veszélyesek is. A KE-diéta az utóbbiak közé tartozik.

Ha fogyókúráról van szó, a legvadabb ötletektől sem riadnak vissza némelyek. Ne legyünk naivak, álljon bármilyen orvos, szakember a hangzatos nevű diéta mögött, az esetek 99,9%-ában üzleti érdekek állnak a háttérben. A szerencsétlen fogynivágyók meg nagy akarásukban mindennek bedőlnek, a legvadabb ötleteknek is. Sőt, néha úgy tűnik, minél vadabb egy diéta, annál jobban rámozdulnak.

A KE-diéta

Szerencsére magyar verzióját még nem találtam az Egyesült Államokban 1-2 éve indult KE diétának, így hivatalos magyar elnevezésre sem leltem. A KE a ketózisra utaló jelzés, amely a diéta mögött álló anyagcsere-folyamatokra utal. Ismert még a Feeding Tube Diet elnevezés is, amely pedig a következő bekezdésben bemutatott gyakorlati módszerre utal.

A KE-diéta alapja, hogy szervezetünket 10 napon át csak fehérjékkel és zsírral tápláljuk, a szénhidrátokat teljesen elhagyjuk. A legdurvább (elnézést, nem tudok erre más szót használni) eleme a diétának azonban az, hogy ezt az alacsony (~800) kalóriatartalmú, szénhidrátmentes mixet, ami gyakorlatilag tápszernek tekinthető, egy nasogastricus, azaz az orrunkon keresztül a gyomrunkba vezetett szondán át juttatjuk a szervezetünkbe.

Tehát a diétába benevező delikvens 10 napon át (több ciklusra is be lehet fizetni) egy szondán keresztül táplálja magát, a napi adag speciális tápszermix 24 órán keresztül csepeg a gyomorba egy üvegből/ampullából, amit az erre kifejlesztett kistáskában hordozunk magunkkal egész nap. Jól hangzik?

Olvastad már?

Tudj meg többet a glikémiás-indexről!

A szondatáplálásról - egyébként

A szondatáplálásnak van létjogosultsága egyes étrendekben, mégpedig bizonyos betegségek esetében, ahol a betegnek rágási, nyelési nehézségei vannak, legyengült, étvágytalan, betegsége miatt nem képes a szájon át való táplálkozásra, de a gyomor, vékonybél emésztési, felszívódási funkciói zavartalanul működnek. A szondatáplálásra jellemzően kórházi körülmények között kerül sor, szoros orvosi felügyelet mellett.

A „hétköznapi" túlsúlyos, elhízott ember nem tartozik a szondatáplálásra szoruló betegséggel küzdők kategóriájába.

Mi visz rá valakit, hogy ezt a megoldást válassza?

A diéta kidolgozói eredetileg egy nagyon érzékeny csoportot céloztak meg: az esküvőjükre készülő nőket, akik a Nagy Napon életük legeslegszebb ruhájába szeretnének beleférni. A KE-diéta 10 nap alatt ígér villámgyors fogyást a szonda segítségével – persze arról már nem nagyon szól a fáma, hogy a Nagy Nap után aztán mi történik a delikvensek derékbőségével.

Szerintem

Őszintén szólva nálam ez a „nem hiszek a szememnek!" kategória volt, első látásra nem hittem el, hogy ez tényleg létezik. De persze létezik, mert van rá kereslet. Én természetesen azt javaslom, hogy ha véletlenül eljutna hozzánk is ez a diéta, semmiképpen ne próbálja ki senki.

Ha karcsúak szeretnénk lenni az esküvőnkön, éljünk úgy azt megelőzően, hogy karcsúak legyünk. Ha a párkapcsolatunknak adtunk időt, és nem az első randi utáni második hétvégén megyünk férjhez, akkor valószínűleg a szerencsés választottunk képben van a testünkkel, testalkatunkkal, és szeret minket. Remélhetőleg. Ha nem sikerül ideális-fantasztikus állapotba kerülni az esküvőnkre, akkor nyugodtan álljunk neki az életmódváltásnak, a fittebb énünk megtalálásának férjezett asszonyként.

Nem fogunk lemaradni semmiről.

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...