A hosszú meséléssel és bábozással (nyilván nem tévébambulással) töltött téli időszak után jó hír a játszótér-kompatibilis gyerekek anyukáinak: újra beindul a harc a lapátokért és a hintákért, szabad a pálya a játszótereken!
Ha most kezdünk ismerkedni a gyerekrekreáció városi gyöngyszemeivel, vagy már tapasztalt visszatérők vagyunk, íme pár ötlet, ami a felnőttek, és így a gyerekek számára is élvezetesebbé teheti a mászókák közötti szocializációt.
Empátia
A mi gyerekünk a legcukibb, a legokosabb, és neki tényleg minden jár, mert, bezzeg a mi időnkben! Most jusson eszünkbe, hogy mindenki ezt gondolja a saját gyermekéről. Vagyis a téli izoláltabb létet követően a tavaszi blézerünk után öltsük magunkra empatikusabb énünket is. A gyerekek nem egyedül vagy falkában járnak a játszótérre (ez majd 10 év múlva kezdődik, sötétedés után fognak a kerítésen átmászva a játszón bandázni, ha szerencsénk lesz), hanem a szüleikkel, nagyszüleikkel.
A felnőttek gyakran idegesítőbbek, mint egy csivitelő gyerekhad, ne kapjunk hajba egy nagymamával se egy műanyag lapát miatt. Mi mutatjuk meg, hogyan kell tömegben, embertársaink között kulturáltan viselkedni, és ha nem egy kommunában élünk, ennek igazi első terepe a játszótér lesz.
Praktikus tanács, hogy ne menjünk ölre senkivel fröccsöntött műanyag tárgyak tulajdonjoga kapcsán: a homokozójátékokra egy alkoholos filccel írjuk rá a gyermek nevét, óvodai jelét. Így rövidre zárhatjuk a vitát!
Etetés
Szerintem, de lehet, hogy egyedül vagyok a véleményemmel, nincs annál idegesítőbb, amikor a gyermekhez tartozó felnőtt libatömőset játszik a játszótéren. Vagyis mintha gyakran megtörténne, hogy a játszótéri klíma kóros soványodást idézne elő, a szülő/nagyszülő/ gyermekhez tartozó egyéb felnőtt kényszeresen tömi a fiatal szervezetet kölesgolyóval/bulátával/körtedarabokkal. Ezzel állandó nassolásra szoktatjuk a gyermeket, ahelyett, hogy megtanulná, akkor egyen, amikor éhes.
Az étkezésnek van helye és ideje, természetesen jó, ha tartunk uzsonnát, tízórait, de a játszótér szerintem nem alkalmas piknikre. Már csak azért sem, mert általában olyan koszos a gyerkőcök keze, hogy több baktérium juthat a szervezetükbe egy almaszeletkével, mint vitamin.
Ha már mindenképp félünk, hogy gyermekünk pont a játszótér gumibetonján ájulna el az éhségtől, tartsunk be pár apró szabályt. Nézzünk ki egy nyugalmas helyet, padot, ahol letelepedhetünk falatozni, és mindenképp mossuk meg a kezét! Nem rossz, ha van nálunk minivilla, kanál, hogy ne kézzel egyen.
Egyedül
Ijesztő látni először, ahogy gyermekünk még botladozó lépésekkel rohanni kezd a játszótér nagy világában, hagyjuk! Legyünk a közelben, figyeljük félszemmel, de ne legyünk folyton a sarkában. Ezek az első homokozó felé tett lépések indítják el az önállósodás felé. A való életben sem leszünk mindig mellette, nem fogjuk tudni mindentől megvédeni. Figyeljünk rá, de hagyjuk, hogy önállóan kezdeményezhessen és vizsgálhassa környezetét, ahogy neki kedve van. Legyünk biztonságos hátország, ahonnan mindig kaphat bátorítást, vagy ahová bármikor visszavonulhat. A testi épségüket közvetlenül nem veszélyeztető szituációkban (kinél legyen a piros vödör), hagyjuk, hogy ők egyezzenek meg, próbálgassák egymást.
Magyarázhatjuk, ki mit miért tesz a játszótér (és úgy általában az emberi érintkezés) világában, de ami igazán mérvadó az óvodáskorúak számára, az a mi viselkedésünk és hozzáállásunk. Ha bízunk gyermekünkben, és el merjük engedni a kezét, amikor arra van szükség, és elkapjuk, amikor az kell, még az is előfordulhat, hogy egy szép tavaszi napon könyvet olvasgatunk egy padon, amíg ő a közelünkben játszik egyedül és az új játszótéri barátaival.
Szép kép, nem? Jó játszóterezést mindenkinek!
