Be kell vallanom valamit: életemben nem készítettem gulyáslevest. Egy gasztronómiai magazin újságírójától lehet, hogy furcsa ez az állítás, de az a helyzet, hogy ez nem egy humorosnak szánt felütés, amiről majd később kiderül, hogy csak valami átverés, hanem egy kőkemény tény. A gulyáslevesen kívül pörköltöt is fényévente egyszer ha főzök, és az almás pite sincs benne a repertoáromban. Ezzel együtt megnyugtatok mindenkit, szoktam a konyhában szorgoskodni, sőt, majdnem minden nap megdolgoztatom a jó öreg gáztűzhelyemet.
Imádok kísérletezni, leginkább az ázsiai ízeket kedvelem, most éppen a koreai konyhára vagyok rákattanva, egészen el tud varázsolni egy-egy mély, szinte földes ízű fogás. Mindig van otthon diós ízű szezámolaj, fermentált koreai csipőspaprika-paszta és persze szójaszósz is. Utánanézek a hagyományos elkészítési eljárásoknak, majd amikor már kiismertem a jellegzetes ízkombinációkat, kísérletezem. Nem szokott panasz lenni a főztömre.
A saját példámból kiindulva elgondolkoztam azon, hogy mennyi mindent jelenhet ez a rövidke mondat: "tudok főzni".
Vannak, akik mint én, kísérletezők, vannak, akik a hagyományos konyha biztos kézzel dolgozó ortodox mesterei, és vannak olyanok is, akik csak néhány fogást készítenek, de azok isteniek lesznek.
Szükséges minden konyhai technikát és minden fogást ismerni ahhoz, hogy azt mondjuk, tudunk főzni? Szerintem nem. Ráadásul nem gondolom, hogy egyértelmű lenne az, mit jelent "mindent ismerni". Zavarban vagyok, ha meg kellene mondanom, melyek azok a fogások és receptek, amelyek ismerete nélkül senki nem nevezheti magát hobbiszakácsnak. Kíváncsi lennék például, hány háziasszony és "háziférfi" tud álmából felkeltve is szuvidolni. Valószínűleg nem sokan - de ez nem jelenti azt, hogy nem tudnak főzni, ugye? Miért gondoljuk, hogy a számunkra nyilvánvalóan jóval ismerősebb gulyásleves rutinos elkészítésének képessége feltétlenül szükséges ahhoz, hogy azt mondhassuk, otthonosan mozgunk a konyhában?
Nekem úgy tűnik, hogy a kérdést nem a szakács technikai felkészültsége, nem is a kreativitása, de nem is az általa készített receptek száma dönti el, hanem egyedül az a faék egyszerűségű tény, hogy amit rendszeresen az asztalra tesz, örömmel fogyasztja-e a célközönség.
Ha az "elméleti fejtegetések" nem győztek meg, íme, néhány példa! Bemutatok nektek két olyan szakácsot, akik noha mind máshogy fogják a fakanalat, istenien főznek.
Édesanyám szeret főzni, és sokat is sürgölődik a konyhában, csodálatos, nagyrészt hagyományos fogásokkal kényezteti a családot. Ő velem ellentétben igazi mestere a gulyáslevesnek, de soha nem készíti el ezt a fogást ugyanúgy. A végeredmény azonban mindig zamatos, sűrű és isteni. Soha nem használ receptet, nem mér - ösztönös szakács. Éppen ez utóbbiak miatt süteményeket sem szeret sütni, túl impulzív alkat ehhez a precíz munkához. Egy biztos, anyukám tud főzni.
Nagymamám néhány fogást készít, de azok egytől egyig tökéletesek, és döbbenetes módon mindig pontosan ugyanolyan az ízük. Óriási, gesztenyésen lágy ízű, nagy szemű babból főzi a bablevest, ami mindig tele van pakolva füstöl hússal és zöldségekkel. Pörköltje, ami apró kockákra vágott,szikáran száraz sertéscombból készül, órákig rotyog a fazékban, hogy vajpuhává váljon a hús.
Nagyim teljesen fantáziátlan, ámde tökéletes szakács.
Én arra bátorítok mindenkit, aki szeret a konyhában szorgoskodni, hogy becsülje meg a saját tudását és képességeit. Ha rendszeresen örömet okozol másoknak a főztöddel, valószínűleg nem csinálod olyan rosszul a dolgot - még akkor sem, ha a gulyásleves kimarad a repertoárból. Szóval, te tudsz főzni?
