Bodzaszörpből jégkrémet

Akár új szörpöt is készíthetünk hozzá, de a már üvegben sorakozókat is felhasználhatjuk, hogy finom, nyári hűsítőt készítsünk belőle.

Bodzafagyi recept

Ha szerencsénk van, akkor a magasabban fekvő és hűvösebb területeken még találhatunk egy-két virágzó bodzabokrot. A hétvégén én még Budán is tudtam szedni használhatót, de ebben az esetben nem szörpként végezte – vagyis de, de nem úgy!

Régen imádtam azt a fajta jégkrémet, amit előre csomagolva, folyékony állapotban lehetett megvenni a boltban, otthon pedig csak be kellett dobni a műanyag zacsikat a fagyasztóba, és megvárni amíg megfagy. Volt minden ízű, de a sláger, amiért mindig őrült harcot folytattunk és különböző technikákkal és csalafintaságokkal küzdöttünk, az a kólás volt. Aztán még a kiwis sem volt rossz, na meg az epres! De ha megvolt a kiválasztott, akkor a technikám az volt, hogy gyakorlatilag kiszívtam belőle mindent ízt, ahelyett, hogy megettem volna a jégkrémet, így a végén mindig maradt egy áttetsző, jégkása-szerű fagyott csökevény, ami utána már a kutyának sem kellett.

Bodzafagyi recept

Ma már eszembe nem jutna ilyet venni, elég csak belegondolni, hogy az irreális és indokolatlan intenzitású színeket, amivel gyerekként bámulatba ejtettek, vajon mivel érték el... Gond egy szál se, mert ez a bodzás jégkrém pont ugyanazt az érzetet adja: ebből is ki lehet szipolyozni minden egyes ízes cseppet, de nem érdemes. Egyébként tökéletes felhasználása a már kész bodzaszörpöknek is, csak arra ügyeljünk, hogy sokkal töményebbre készítsük, kevésbé vizesen, mint ami normál esetben jól esne, mert lefagyasztva az ízek sokkal, de sokkal visszafogottabbak lesznek. Tanácsos némi mentával felütni, hiszen úgy még jobban frissíteni fog ezeken a forró nyári napokon.

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...