Az Egyesült Államok keleti és nyugati partja között hatalmas különbségek vannak. Az egyik például az, hogy míg a keleti parton minden étel mellett az általa tartalmazott kalória van feltüntetve, addig a nyugati parton az organic, vagyis bio a kulcsszó a vásárló megnyeréséhez. Egész áruházláncok épülnek a bioárut kereső vásárlók igényeinek kielégítésére, éttermek tucatja hirdeti, hogy csak kezeletlen nyersanyaggal dolgozik, hétvégenként pedig a nagyobb városokat, mint San Francisco és Seattle, ellepik a Farmer's Marketek, vagyis a termelői piacok. San Franciscóban minden kerületnek megvan a maga termelői piaca, ahol a friss zöldségen, gyümölcsön, fűszereken kívül mexikói, dél-amerikai vagy éppen kelet-európai különlegességeket lehet beszerezni. Az egész rendszer csúcsán pedig ott van az öböl partján épült kompkikötőbe települt anyakirályné, a Ferry Plaza Farmer's Market.
A komp épületében vannak állandó árusok, akik nagyrészt olívaolajat, csemegeárut, minőségi borokat, sajtokat és különlegességeket árulnak a világ minden részéről, meglehetősen borsos árakon. Piac hét közben is van, de aki az „igazira" kíváncsi, az szombaton jön le a kikötőbe. A szombati esemény akkor is nagyon érdekes, ha nem akarunk vásárolni, csak éppen nézelődni. A San Francisco-i gasztrofanatikusok ilyenkor tartanak celeblest, a legjobb éttermek sztárséfjei is ide járnak szombatonként vásárolni és inspirálódni. A piac egyik alapelve, hogy csak helyi termelők árulhatják portékáikat – legyen az zöldség, gyümölcs, fűszer, lekvár vagy éppen pékáru.
Jellemző, hogy egy-egy árus egy-, két-, de maximum háromfajta termékre koncentrál, még zöldségeken és gyümölcsökön belül is. Senki nem árul egyszerre barackot és bazsalikomot, epret és sárgarépát. Aki paprikát akar venni, az felkeresi a paprikás pultot – a termelőnél csak paprikát lehet kapni, de azon belül vagy nyolcfélét. Ha van időnk kivárni, míg ránk kerül a sor, rengeteg érdekes információval gazdagodhatunk arról, hogy melyik paradicsomot mihez használjuk – és ha valaki, a termelő biztosan tudja. Érdekes, hogy a nálunk tucatárunak számító tv-paprikát (itteni néven cigánypaprika) csak itt láttam eddig – kilójáért átszámítva 1500 Ft-ot kértek. Sejthetitek, nem vettem meg. Már csak azért sem, mert az itt mindennaposnak számító, otthon levadászhatatlannak számító mexikói csilipaprikák viszont egész baráti áron kínálták magukat ugyanazon a pulton.
Aki itt szeretne heti nagybevásárlást végezni, annak minimum vállalatigazgatónak kell lenni. Nekem életem legdrágább házi tejét itt sikerült beszereznem még tavaly – egy liter sima tehéntejért pontosan 11 dollárt, vagyis 2500 forintot kértek el. Sokan azonban – köztük én is – az élményért járunk ide. A mosolygós árusokért, akik minden esetben adnak kóstolót, még akkor is, ha nem akarunk vásárolni. A mexikói, thai és kínai kifőzdék papírtányérból kínált, olcsó, autentikus fogásaiért, a különleges termelői tanácsokért, és nehezen levadászható receptekért. Én például itt tanultam meg, hogyan kell kaktuszsalátát készíteni. De ezt majd egy másik alkalommal osztom meg veletek...
