A kenyér tárolása

Három magos kenyér 4. - géppel

A kenyér cserép vagy kerámia kenyértartóban érzi legjobban magát. Akinek nincs ilyen, annak ajánlatos műanyag fóliába csomagolni a kenyeret, hogy védje a kiszáradás ellen.

A kenyerek és a péksütemények nem valók a hűtőbe, melegben azonban jó alternatívát jelent a mélyhűtő. A legtöbb kenyér alkalmas erre – felszeletelve és fagyasztáshoz való zacskókban –, majd fogyasztás előtt villámgyorsan fel lehet olvasztani a kenyérpirítóban.

Ha kiszáradt a kenyér, csomagoljuk be egy nedves konyharuhába és tegyük 24 órára a hűtőbe. Utána, természetesen a konyharuha nélkül, 180 C°-on 5 percig melegítsük fel a sütőben. Így újra fogyasztható lesz.

Ha a kenyér nehezen szeletelhető, fel kell forrósítani a kést.

Házi fehér kenyér 11. - Pataki tálban

Két módszeraz öreg kenyér revitalizálására: öntsünk fél kávéskanálnyi vizet a kenyérre, csomagoljuk be jó szorosan egy lehetőleg barna papírzacskóba és süssük át 10-15 percig 180 C°-on a sütőben. Vagy: az egész kenyeret, illetve a zsemléket mártsuk hideg vízbe és utána tepsin süssük fel 10 perc alatt a sütőben. Persze kisebb mennyiségű száraz kenyérmaradékokból mindig darálhatunk kenyérmorzsát is.

Ha a bagett megszáradt, vágjunk pár centiméterként mélyebb réseket bele, amit fokhagymás vajjal megtöltünk. Csomagoljuk be alufóliába és 10 percig süssük a sütőben.

Az öreg, szikkadt, de még nem teljesen kiszáradt kenyeret tegyük szitába, amit egy kevés forró vízzel megtöltött fazékba lógatunk és egy fedővel lefedünk. A kenyér a gőzön felmelegszik és évezhetővé válik.

Burgonyás kenyér 1.

Ha nincs kéznél kenyértartó, készíthetünk magunknak egyet: tegyük a kenyeret egy fadeszkára és borítsunk rá egy mélyebb cseréptálat.

A kenyér kétszer annyi ideig friss marad, ha egy jól lemosott, de szárazra törölt zellergumót teszünk mellé a kenyértartóba.

Kenyérmaradékokból egy pillantás alatt finom kenyérlevest lehet készíteni: nagyobb darabokra vágjuk, majd hús- vagy zöldséglevesben felforraljuk és ízlés szerint fűszerezzük.

Másnapos zsemlét vagy kiflit kockákra vágunk és aranybarnára pirítunk. Aromatizálhatjuk is, ha hagymával, fokhagymával vagy fűszerekkel együtt pirítjuk. Miután kihűlt, lefagyasztjuk és a későbbiekben levesekhez vagy salátákba kéznél lesz a croûtonunk.

Még több kenyér recept itt!

Még több konyhai trükk itt!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Címlapról ajánljuk

Nem elég az évi egyszeri tisztítás a légkondinak: ezt a...

A nyári hőségben sok otthonban szinte folyamatosan működik a légkondicionáló. Ilyenkor különösen fontos, hogy ne csak a beállított hőmérsékletre figyeljünk, hanem a készülék karbantartására is. Egy szakértő szerint ugyanis a rendszeresen elhanyagolt szűrők jelentősen ronthatják a klíma teljesítményét.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...