Ők Magyarország szabadidősport-nagykövetei!

Igazi példaképek: egy háromgyermekes édesanya és egy pécsi Ironman Magyarország szabadidősport-nagykövetei!

Kádár-Papp Nóra a Gyerünk, Anyukám! mozgalom kitalálója és Dinya Illés, sokszoros Ironman, maratonista, Balaton-átúszó kapta 2015-ben a Coca-Cola Testébresztő Díjat, amelyet azok érdemelhetnek ki, akik szabadidősport-tevékenységük során kitartó és odaadó munkával sportolásra buzdítják közösségüket.

A program idei tízéves fennállása alkalmából először osztottak Coca-Cola Testébresztő Díjat, amelynek célja, hogy elismerje és felhívja a figyelmet azokra, kik sokat tesznek a szabadidősportért, és folyamatosan mozgásra biztatják szűkebb vagy tágabb közösségüket. A szakmai zsűri tagja volt Czene Attila olimpiai úszóbajnok, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke, a MOB alelnöke, Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője és versenyigazgatója, a Sportért Felelős Államtitkárság korábbi államtitkára Dr. Simicskó István, honvédelmi miniszter és Béres Alexandra fitnesz világ- és Európa-bajnok, valamint Tóth Valentin, a Coca-Cola HBC Magyarország kommunikációs igazgatója csakúgy, mint Lami Júlia életmód és szabadidősport újságíró. A szakemberek a beérkező pályázatok közül egy abszolút nyertest és 10 döntőst választottak, a 10 döntős közül pedig a Coca-Cola Testébresztő Díj oldalán a közönség szavazhatta meg a másik nyertest.

Az elismerés, és az azzal járó fejenként félmillió forint nyertese a Gyerünk, Anyukám! mozgalom kitalálója és működtetője, a háromgyermekes Kádár-Papp Nóra és egy sokszoros pécsi Ironman, Dinya Illés lett.

Dinya Illés és Kádár-Papp Nóra Magyarország szabadidősport nagykövetei

Olvasd el kapcsolódó cikkünket!

"Hétköznapi" siker: -20 kg/4 hónap

Kádár-Papp Nóra - Gyerünk, anyukám!

A Gyerünk, anyukám! kezdetben nem is egy ötlet, hanem egy önsegítő projekt volt. Az ikreim születését követő évben közel 20 kiló extra súlyra tettem szert. Testileg és lelkileg mélyponton voltam, utáltam magam és folyamatosan halogattam a mozgás újrakezdését. Három mérettel nagyobb ruhákat hordtam és olyan határidőket szabtam az újrakezdésre, amelyekről már a kimondásuk pillanatában tudtam, hogy nem fogom tudni tartani őket.” – meséli Kádár-Papp Nóra, aki korábban élsportoló volt, végzettsége pedig testnevelő tanár.

Végül tavaly a tavasz és a család új, Margitszigethez közeli lakása lökte át a mélyponton: heti 2-3 alkalommal kezdett futni és tornázni ikerbabakocsival a Margitszigeten. „Tartottam tőle, hogy megint elszáll a lelkesedésem, ezért úgy döntöttem, hogy nyilvános és számon kérhető leszek. Ekkor – 2014. április 1-én – hoztam létre a Facebookon a Gyerünk, anyukám! oldalt. Cikkeket írtam, mini videókat vettem fel futásokról és tornákról, leírtam és bemutattam a gyakorlatokat, rögzítettem a fejlődésemet.” – emlékszik. A többi pedig már történelem: egyre több követő, olvasó, csatlakozni vágyó anyuka kért segítséget fogyás, motiváció, szülés utáni egészségi állapot, szülés utáni sport és időmenedzsment témában.

Rá kellett jönnöm, hogy ezeket a köröket nagyon sok anyuka futja rajtam kívül. Egyszer csak azt vettem észre, hogy heti két alkalommal ingyenes közösségi tornát tartok parkokban, játszótereken. A közösség egyre nagyobb lett és jött az ősz, elkezdtem a tornáimat interneten közvetíteni. Ma már futóversenyekre járnunk, és havonta egyszer “gyerekmentes” kimenőre invitálom az anyukákat.” – teszi hozzá Kádár-Papp Nóri, aki maga jelentkezett a Coca-Cola Testébresztő Díjra, és az elnyert összegből a kismamák havi ösztönző kihívásainak nyereményeit, valamint a havi sztáredzőket szeretné finanszírozni.

Olvasd el kapcsolódó cikkünket!

Jelentős a túlsúlyod? Attól még elkezdhetsz sportolni!

Dinya Illés - Fittbike

Bár szülei antisportemberek voltak, Dinya Illés több mint 30 éve fut rendszeresen. 1996 óta sportedző, többszörös Ironman-teljesítő, maratonista és Balaton-átúszó, Pécs egyik futónagykövete is. Családbarát egyesületének, a Fittbike-nak már több mint 180 tagja van, és hétről hétre egyre többen csatlakoznak a csapathoz. A közös futásokat a pécsi Malomvölgyi-tó körül tartják, a vasárnapi edzéseken bárki részt vehet.„Van, aki élsportoló lesz, mások pedig inkább másfelé veszik az irányt, közben családot alapítanak és egy időre szünetet tartanak. Évek múlva rájönnek, hogy a mozgásra szükségük van és keresik a lehetőségeket, hogy a sport újra az életük részévé váljon.” – véli Dinya Illés. Ő részben azért hozta létre az egyesületet, hogy őket segítse.

Csapatban minden más. Ott sokkal könnyebben motiválják egymást az emberek, és a hullámvölgyeket is egyszerűbb maguk mögött hagyni. Egyébként pedig egyáltalán nem kell az év 365 napján futni vagy mozogni. Nagyon fontosak a reális célok.” – mondja a szakember.

Szerinte nagyon fontos lenne, hogy mielőtt valaki sportolni kezd, átessen a megfelelő sportorvosi vizsgálatokon, szűréseken. A Coca-Cola Testébresztő Díj nagy segítséget jelent majd Dinya Illésnek abban, hogy bevezesse – és akár kötelezővé is tegye – az egyesületben a sportorvosi vizsgálatot. „Egy felmérést is érdemes volna készíteni arról, hogy a szűrésen résztvevők hány százalékánál derült ki valamilyen egészségügyi probléma vagy kockázati tényező. Ezzel még inkább fel lehetne hívni a figyelmet a szűrés fontosságára.” – véli Dinya Illés.

fotó: Thinkstock

Hozzászólások

Címlapról ajánljuk

További cikkek