Bár a hosszú érlelésű házi likőrökhöz már késő van, a saját kezűleg készített bonbonoknak még bőven nekiállhatunk, remek karácsonyi ajándék lehet!
A karácsonyi ajándékok előállítása igazi családi program lehet, ha olyan ötlethez nyúlunk, aminek az elkészítéséből a gyerekek is ki tudják venni a részüket. Én nagyon szeretek olyan ajándékokat gyártani, amelyek szó szerint is magukon hordozzák a kicsit keze nyomát. Ilyen például a só-liszt gyurma figura, vagy a belenyomott kicsi kézlenyomat, a festékes lábnyom, a gyerekekkel közösen rajzolt képeslap, de ilyen lehet a házi bonbon is. Tuti sikere lesz a barátok, ismerősök körében.
Én most egy olyan receptet választottam, amihez sütilapot kell sütni, de akinek ehhez már nincs kedve, affinitása, kekszmorzsával is nyugodtan elkészítheti. Már a tészta bekeverésénél is segítségünkre lehetnek az apróságok, de csak ez után jön a munka igazán gyerekbarát része. (Az én fiam ez alkalommal valahogy hozzáfért egy tojáshoz, amit a tőlünk ellesett mozdulattal akkurátusan feltört – az asztal közepén.)
A kisült lapot szét kell tépkedni-morzsálni. Végre egyszer nem azért kell rimánkodnom a konyhában, hogy „tessék már kimászni abból a tálból!”, mikor már könyékig, és még azon is túl elvesztek a gyerekek valamely nyersanyagban. Csak arra figyeljünk oda, hogy a nagy munkában a kóstolgatás elkerülhetetlen, és a bonbon-alapanyag nagyon gyorsan tud eltűnni két kicsi szájban.
Miután a tésztát szétmarcangoltattuk a kölykökkel, jöhet a szó szoros értelemben vett gyurmázás. Játsszunk az étellel, most szabad. Nem könnyű elérni, hogy a kis golyók legalább nagyjából hasonló méretűen kerüljenek ki a gyerekek kezéből, de hát ettől lesz minden darab egyedi és megismételhetetlen.
A csokival való bevonást már az esti magányomra hagytam. A folyékony csokoládé ugyanis, ha gyerekkézzel érintkezik, bárhol képes felütni a fejét, és úgy éreztem, hogy ehhez már túl kevés a még nem ősz hajszálam. Azért összességében jó móka a gyerekekkel való bonbon-gyártás, de a legjobb része nyilván az lesz, mikor átadjuk az édességet a barátoknak és egy széles mosoly kíséretében hozzátesszük: ezt együtt készítettük.
A blini nem egyszerű palacsinta: kelt tésztájának és a hajdinalisztnek köszönhetően karakteres, mégis könnyű fogás. Ünnepi reggelinek, vendégvárónak vagy akár elegáns előételnek ...
Az egyik legtradicionálisabb olasz kekszféle a cantuccini, ez a kétszersült sütemény, ami sokáig eláll és desszertborba vagy forró kakaóba/kávéba mártogatva esik a legjobban. Mint a ...
Mennyi mennyei finomság sorakozik ma az étkezőasztalokra! Tojásleves, ezúttal nagyon finoman, tarhonya, sültpaprikával spékelve és egy kis rózsavizes muffin is érkezik.
Az adventi és karácsonyi időszakban rengeteg sütemény készül a közreműködésével, azonban az év más időszakaiban rendszerint hanyagoljuk a konyhában. Kitaláljátok melyik növényi alapú, igen gazdag kalciumforrásra gondoltunk?
Sokan évek óta a citromot tartják nagy ellenségnek, ha teafogyasztásról van szó, hiszen a tealevelek természetes módon tartalmaznak alumíniumot, amit a citromsav képes kioldani a főzetbe. A valódi veszély azonban egész másban rejlik.
Az adventi és karácsonyi időszakban rengeteg sütemény készül a közreműködésével, azonban az év más időszakaiban rendszerint hanyagoljuk a konyhában. Kitaláljátok melyik növényi alapú, igen gazdag kalciumforrásra gondoltunk?
Ez a tészta többszöri kísérletezés végeredménye, ez a legtökéletesebb. Évek óta ezekkel az arányokkal dolgozom. Egy nagyon jól dolgozható, rugalmas tésztát kapunk, nem ragad, nem ...
Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...