Bár a hamburgereket nem az egészséges étkezés alapköveiként szokás emlegetni, azért ez is egyike azoknak az ételeknek, amit kis odafigyeléssel és némi elszántsággal kímélő változatban is el lehet készíteni, és még az ízkavalkádról sem kell lemondanunk. A jó vega burger, véleményem szerint, nem alibizik. Nem éri be annyival, hogy a húst valamilyen húsmentes, esetleg abszolút nem állati eredetű opcióra cserélik a bucik között. A jó vega burgerben izgalmas ízek találkoznak, keverednek a textúrák, és akár a szósz, akár a zöldségek úgy vannak kiválasztva, hogy a legjobban passzoljanak a húst helyettesítő elemhez.
Lássuk, hol érdemes vega/vegán január idején kísérletezni!
KEG Sörművház
A KEG rendszeresen cserélődő étlapján a burgerek állandóak, de a konyhán mindig igyekeznek valamit csavarni rajtuk, hogy a törzsvendégek se unjanak rá, és a feketeöves burgerrajongók is tudjanak miből válogatni. Mindig van vega opció is a kínálatban, a mostani grillezett, füstölt scamorzával készül.
Ehhez a tehéntejből előállított, félkemény, olasz sajthoz fermentált tormás cékla társul, a kenőanyag pedig nem más, mint parajos mascarponekrém, és persze ott az elengedhetetlen jégsaláta, és a paradicsom is.
A tömény, tejes-tejszínes ízeket friss, savanykás hozzávalók lazítják, a krémes, olvadós hozzávalóknak pedig roppanós zöldségek a párjaik. Garantáljuk, hogy senki nem marad éhesen, és még azt is megkockáztatjuk, hogy ezzel a burgerrel az örökké szkeptikus húsevő barátainkat is meg lehet lepni.
Budapest, Orlay utca 1.
Nyitvatartás: hétfő-szerda és vasárnap 12.00-23.00, csütörtök-szombat 12.00-0.00
Kandalló
Amikor a hamburger volt a nápolyi pizza, sokan nyitották meg a maguk tematikus éttermét, az egyszeri vendég meg csak állt, és kíváncsian figyelte, hogy vajon melyikük éli túl a húspogácsa-reneszánsz lecsengését. A Kandalló itt maradt nekünk, a Kertész utcai étteremben nem próbálnak mindenből burgert csinálni, a kínálatban tizenegy burger szerepel, viszont gondoltak arra is, hogy az is bátran falatozhasson náluk, akinek valamilyen összetevővel szembeni érzékenysége van, vagy aki nem eszik húst.
A burgerek kérhetőek vegán sajttal, vegán majonézzel, és van isteni babpogácsa is, utóbbi azonban tojást is tartalmaz, így ha teljesen vegán nem is lehet az a burger, de egy erős 90%-os vegaburger így is összejön a VII. kerület egyik kedvenc hamburgerezőjében.
Már csak a hangulat miatt is érdemes benézni hozzájuk, ráadásnak pedig ott vannak a finomságok a tányéron.
Budapest, Kertész utca 33.
Nyitvatartás: kedd-vasárnap 12.00-0.00
Tökmag Vegan Street Food
Amikor már kezdtünk belerázódni abba, hogy a húsmentes étkezés a vendéglátásban is többet jelent némi fáradt salátánál és rántott zöldségek egymásutánjánál, megjelentek azok az éttermek és bisztrók is, ahol kimondottan a növényi alapú étkezés jegyében kezdtek főzni. És milyen jó, hogy jöttek! Mások mellett a Tökmag jóvoltából a nem vegánok is megtanulták, hogy a hús és más állati eredetű hozzávalók elhagyásával sem az ízekről, sem a változatosságról nem kell lemondani.
Többféle vegán burgerből válogathatunk náluk, a jó állagú, jól fűszerezett pogácsán túl mindig van valamilyen szósz és többféle friss zöldség is, a bucik ráadásul teljes kiőrlésű és gluténmentes változatban is kérhetők.
Az én kedvencem a céklaburger, de körülöttem többen esküsznek a nachos-burgerükre is.
Budapest, Hollán Ernő utca 5.
Nyitvatartás: hétfő-szombat 11.00-20.00 vasárnap 11.00-19.00
Billog Burger Bar
Az V. kerületi Billogról talán már az is hallott, aki még sosem evett náluk. Ez az a burgerező, ahol nemcsak arra figyelnek, hogy mit tálalnak fel a vendégeiknek, hanem arra is, hogy közéleti kérdésekben állást foglaljanak, hogy szükség esetén odaálljanak azok mellé, akiket más nem véd meg. Náluk például arra is van lehetőség egyébként, hogy kifizess egy burgert, aminek a számláját kitűzheted a faliújságra, hogy valaki, aki épp éhes, akinek nem telne aznap meleg ételre, megebédelhessen náluk.
Hatféle húsos burgerük van és egy teljesen vegán, ami abban tér el a legtöbb hely húsmentes opciójától, hogy nem zöldségfasírttal dolgoznak.
A vegán sajt, a jégsaláta, a billogszósz, a vegán majonéz mellett egy nemhús-húspogácsa található a hamburgerbuci két szelete között, így a klasszikus élményről annak sem kell lemondania, aki a húsételeket mellőzi.
Budapest, Falk Miksa utca 5.
Nyitvatartás: hétfő-csütörtök és vasárnap 11.00-20.00, péntek – szombat 11.00-22.00
Vegan Love
Én ugyan megmaradtam mindenevőnek, de mikor ismerkedni kezdtem a húsmentes, sőt, a növényi alapú gasztronómiával, akkor nagyon jól jött minden olyan étterem, ahol egyszerű és ismerős ételek szerepeltek az étlapon. Olyanok, amiket könnyen be tudtam azonosítani, amiknél megvolt a mihez képest, hiszen hússal már kóstoltam. A Vegan Love a Bartókon egyike azoknak a vegán streetfood-éttermeknek, amiket gyorsan-könnyen tudtam megszeretni, és akikhez azóta is be-betérek, ha nincs kedvem otthon ügyködni a húshelyettesítő opciókkal.
Kedvencem náluk a Jucy Lucy burger, amiben vegán chedarral töltött cukkinis-babos pogácsa található és, ami nemhogy nem marad le a húsos verzió mögött, de szerintem nyugodtan versenyre is kelhet vele.
A kedvenc gyorskajáitok egészséges kiadásban, ezzel vár titeket a Vegan Love.
Budapest, Bartók Béla út 9.
Nyitvatartás: 11.00-21.00
Receptajánló a mi húsmentes burgereinkből: