OSHO - új ázsiai levesező a városban

Frissen nyitott a város legújabb levesezője, és mi összeszorított ujjakkal rohantunk is tesztelni. Két nap alatt kétszer is, mert nem akartuk elhinni.

Vasárnap kaptuk a fülest, hogy másnap nyit egy vadiúj levesező, méghozzá Újlipót szívében. Egyből felcsillant a szemünk.Na nem azért, mert annyira telítetlen a gasztrotérkép ázsiai levesezők terén, hanem mert eddig ezt a környéket – ahol nem mellesleg az irodánk is van – elkerülték, a házhoz szállítás meg nem opció.

Első nap ebédidőben már ott is voltunk az Oriental Soup House-ban, és keresztbe tett ujjakkal szorítottunk, hogy jó legyen. Az enteriőr igényes, látszik hogy foglalkoztak vele, áldoztak rá, és ízlésesen megcsinálták. Természetes anyagok és ipari hatás ázsiai fúzióval. Ezek után nem is csodálkoztunk, amikor kiderült, hogy az egyik tulajdonos építész.

Az étlap igen rövid, főleg levesek és különféle tekercsek, illetve gombócok közül válogathatunk. Az autentikus fogások mellett, ami újdonság, hogy az ázsiai tésztázók mintájára, ahol saját magunk állíthatjuk össze ételünket, itt is él ez az opció, csak éppen levesekkel. Mi a klasszikus vonalat választottuk: pho leves, nem saigon, dim sum és társai, és semmiben nem kellett csalódnunk. Az ízfokozókkal telinyomott levesek után igazi felüdülés az ízes, de nem tolakodó lé. A marhahús első osztályú: puha és szétomlik a szájban, és valóban a tányérba szedett forró levessel főzik meg. A nem jó ropogós, a dim sum pedig tökéletesre gőzölt.

Mi sem akartuk elhinni, hogy végre megkaptuk, amire annyira vártunk, mert majdhogynem a teljes iroda levesfan, úgyhogy ma újra elmentünk. Ráadásul most tizenketten, és ahhoz képest, hogy második napja üzemelnek, ügyesen megoldották, hogy egy ekkora létszámú társaságot megetessenek. Mi meg most sem csalódtunk, senki sem. Mindenkit meggyőztek.

Persze azért legyetek türelemmel, még nem minden száz százalékos. Lehet, hogy egy kicsit többet kell várni, lehet, hogy az italokban még nem túl nagy a választék, és az étlapot is csak a falon találjuk egyelőre, de nagyon is ígéretes az OSHO.

Most már csak azért tesszük keresztbe az ujjainkat, hogy ez így is maradjon!

Oriental Soup House

Tel.: 06-1-790-5364/5357Cím: 1136 Budapest, Balzac utca 35.OSHO

Nyitva tartás:H-Cs: 11:30–22:00P: 11:30–24:00Szo: 12:00–24:00V: 12:00–22:00

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

3 ok, amiért kicsi és vízízű marad az eper –...

Ha kertészkedsz, akkor szinte egészen biztosan te is próbáltál már epret termeszteni. Hiszen ezt a kedves kis nyári gyümölcsöt még balkonon is nevelgethetjük. Igen ám, de nem biztos, hogy érett, nagy szemű termést sikerült összehoznod. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka!

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Stangli, ahogy nagymamám csinálta

Nem tudom, nálatok mi a helyzet, de nálunk a töltött paprikához mindig stanglit süt nagymamám. De nem akármilyet: a világ legfinomabb stangliját! Pedig valójában pofonegyszerű a recept, ...