Mire elég 5000 forint a Szigeten? - Leteszteltük!

Mindenki el van hűlve, milyen iszonyat drága a Sziget. Kipróbáltuk, hogy ki lehet-e hozni egy egész estés fesztiválozást minimálbüdzséből.

A leggyakoribb kritika a Szigettel, meg úgy általában a fesztiválokkal szemben, hogy mekkora pofátlan drágaság van.

Azzal indultunk neki a péntek késő délutánnak, hogy megpróbálunk egy 5000 forintos keretet tisztességesen beosztani az este hátralévő részére, mert talán ez még az az összeg, ami belefér akár egy átlagos hétvégén is.

Az elején leszögezném, hogy igyekeztünk ezt inkább alapozásra, azaz italra fordítani, de persze úgy, hogy ne álljunk fejre már este kilenckor. Így gondoskodtunk arról is, hogy legyen valami, ami felszívja a szeszt. Hozzáteszem, az időjárás is segített a spórolásban, mert noha már rég lement a nap, a hőmérséklet még mindig hozta a 33 fokot. Ilyenkor, ugye, nem kell sok ahhoz, hogy megjöjjön a jókedv.

Kezdésnek egy sörrel indítottuk. Ott, ahol mi próbálkoztunk, csapolttal nem tudtak szolgálni, úgyhogy maradt a dobozos verzió. Ez 800 forint lett volna, akárcsak egy csapolt korsó, viszont itt még adtunk borravalót is. Később aztán felvilágosított minket az egyik pultos hölgy, hogy a kihelyezett kis tableteken választható százalékok közül nyugodtan nyomjuk be a 0-at, mivel a “borravalót” nem ők, hanem az üzemeltetők teszik zsebre. Kétszer 840 forintunk bánta ezt a kört.

Elkezdtük szépen felfedezni a helyet, bár azt, aki az elmúlt években járt már a Szigeten, nem fogja nagy meglepetés éri. Minden színpad ugyanott van, maximum a neve változott meg egy kicsit. A kajás standok is, mintha egy évig meg sem mozdultak volna. Szóval tényleg szinte mindent a megszokott helyen találunk, még az Aldit is, ami spórolás szempontjából kihagyhatatlan kajaforrás.

Az Aldiban nincsen semmi felülárazva, pontosan ugyanazt és ugyanúgy vehetjük meg, mint a Szigeten kívül, és a borravalós tabletet sem kell nyomogatni. Nem csoda, hogy sorba kell állni a bejutáshoz. Nyilván itt is vannak húzósabb, "burzsuj" tételek, a mi bevásárlólistánkon viszont még a chips helyett is a ropi szerepelt. Ráadásul, mivel belépve arcon csapott a pizzás tekert illata, nem bírtuk ki, hogy ne vegyünk belőle egy jókora adagot, főleg, hogy még meleg volt. 550 forintot fizettünk a kétféle nasiért.

Eddig egész jól álltunk, és ezzel a kajamennyiséggel - ha nem osztogattuk volna szét a többieknek - simán kihúztuk volna ketten az estét. A sátrakban még mindig eszméletlen hőség volt, nem is nagyon bírtuk a koncerteket 20 percnél tovább, helyette inkább hoztunk egy új kör italt: még egy sör és két tüske. A töményet átlagosan 1150-ért mérik, legyen az vodka, gin, Jager vagy Unicum. Büdzsénkből 1950 forint ment el így.

Ezután egy kicsit le is lassítottunk, mert hiába volt bennünk a pizzás-leveles, gyorsan felszállt az alkohol, és kezdte elérni azt a bizonyos "kritikus szintet". Végre feltámadt a szél is, ami kisöpörte a kissé "bepálott" embertömeg szagát, és a fejünket is átszellőztette.

Nyilván sokváltozós a történet, és az egyéni ízlést is illik figyelembe venni, de azt kell hogy mondjam, ez a ráfordítás, azaz 5000 forint is elég lehet arra, hogy ne halljon éhen senki, és közben a hangulata is megjöjjön a hardcore szeletelésre. Erre mi magunk is rácsodálkoztunk.

Összefoglalva pár "bölcsesség":

  • A legtöbben már alapozás utánérkeznek a Szigetre, ami egy jó kezdet lehet a spóroláshoz. Persze nem szétcsapvamagunkat, csak mértékkel!

  • A fröccs, de még inkább a sör a leggazdaságosabb, ha alkoholról van szó.

  • Mellette egy, maximum két rövid belefér még a keretbe.

  • Ha enni kell, akkor az Aldi lesz a megmentő ezen a fronton, azzal kalkuláljatok, hogy hajnali 2-ig vannak nyitva!

  • Ha spóroltok éppen, akkor bármennyire is nehéz, ne legyetekgavallérok, és ne álljatok ingyen kört másoknak!

  • Ne osztogassátok szét a kajátokat, mert a végén éppen nektek nem marad esetleg semmi!

  • Ne érezd magad rosszul ha zéró borravalót adsz, nagy valószínűséggel úgysem az kapja, akinek kellene!

A végén azért csak túlléptük a keretünket, mert nem bírtuk ki, és még behúztunk egy jóféle Digó pizzát, persze extra sonkával… Ezt azóta sem bánjuk, tényleg eszméletlen finom pizzát sütnek a srácok!

Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

Antigurmé kaja másnapra, avagy hol a gasztrocikiség határa?

Címlapról ajánljuk

További cikkek