Nem tartom magam válogatósnak, de azért nagyon örülök hogy utazás előtt feltankoltam Piros Arannyal, mert így bő fél év után már besokallnék ha folyton csak kínai kaját (vagy ahogy itt hívjuk: kaját) ennék. Nem mintha rossz lenne, mert néha egyenesen szörnyű. Félretéve a tréfát, összességében nagyon jókat lehet itt enni.
Tavaly májusban költöztem Kína legkisebb tartományába, az ország délkeleti csücskében található Hainan-ra, mely egy kicsi trópusi sziget. Az azóta eltelt időben volt lehetőségem alaposan összebarátkozni a helyi konyhával, de nem csak ezen a szigeten, hanem Pekingben, Sanghajban és Hongkongban is belekóstoltam. Azt tapasztaltam, hogy ahány város annyi szokás, úgyhogy talán érdemes az építőköveknél elindulni, azaz az alapanyagoknál.
Alapanyagok Kínában
Ha ételes hasonlattal élhetek, akkor errefelé olyan kevés a bevásárlóközpont, mint térdkalácsban a mazsola. A közeli kisvárosban egy „szupermarket” van, ahol általában a hústól kezdve a zöldségen át egészen a kenyérig mindent megveszek. Azaz nem mindent, mert sok mindent nem lehet kapni.
Legnagyobb szívfájdalmam talán a sajt hiánya. Mivel az ázsiai emberek erősen laktózérzékenyek (Kínában a lakosság 93%-a szenved ettől, míg ez az arány Észak-Európában csak 5%), így a tejtermékre úgy kell vadászni, mint az ülőhelyekre hétfő reggel a villamoson. Ha esetleg mégis találok sajtot vagy tejszínt akkor azt olyan drágán kínálják, hogy inkább elgondolkodom egy saját tehén beszerzésén, mint hosszútávú alternatív befektetés. Valószínűleg a 18. emeleti lakásban ez nem a legnyerőbb ötlet, de a részleteket még nem dolgozta ki teljesen. Persze a rizst meg úgy osztogatják, mintha ingyen lenne.
De hagyjuk is, hogy mi nincs, és nézzük mi van! Például húsok széles választéka, nem csak a szupermarketben, de a mellette lévő piacon is. Nagyjából az összes véglet megtalálható: a még élő, ketrecbe zárt állatok, az épp feldolgozás alatt álló, még félben lévő jószágok, és az elkészült ételek. Volt már rá példa, hogy a boltban félre kellett ugranom amikor egy fél disznót vonszoltak el mellettem kiskocsin a kenyerek között. Ez egy szupermarketben történt, a piacon ugyanis nem fáradnak azzal, hogy levágják az állatok lábait vagy farkát. Egy nyugat-európai kisnyugdíjas infarktust kapna a látványtól. A boltokban többnyire jégen hűtve tartják az ételt, de a piacon néha olyan körülmények között, hogy egy idelátogató magyar ÁNTSZ szakembert kényszerzubbonyban cipelnének el innen, miközben habzó szájjal próbálná lefoglalni az összes árut.
A húsok ki vannak téve az asztalra, mindenki kedvére tapogathatja őket, néha a legyek is túráznak rajta egyet. Én mégis a meleg miatt szoktam aggódni, ami egy trópusi szigeten nem hiánycikk. Úgy tűnik azonban, amennyire nem bírják a helyiek a laktózt, annyira ellenállók minden másra. Sőt, a jelek szerint én is: vásároltam a helyi piacról többször is, és nem kellett a kétbetűs helyiségen éjszakáznom papírtekercseket és félkész végrendeletet ölelgetve magamhoz.
Ázsiai sajátosság a fekete csirke is, mely Európában ritkaságszámba megy, de itt a kisebb boltokban is könnyen hozzá lehet jutni. Csak semmi előítélet!Mivel a tenger egy köpésre van - na a köpés, az ugyancsak nem ritka errefelé, de ez már más téma -, így tengeri herkentyűkből sincs hiány. A piacon a halak mellett vehetünk még élő rákot, polipot, és egyéb olyan állatokat, melyek felismeréséhez legalább egy biológia BSc diploma kell. Kagylót is lehet venni, az átlagos fajtákból egy maréknyit megkapunk 1 yüanért, azaz nagyjából 40 forintért.
Nem csak a piacon találkozunk elsőre oda nem illőnek tűnő állatokkal, de a nagyobb városok modern szupermarketeiben is láthatunk olyat, ami furcsa lehet nekünk. Például teknőst és kígyót.
Természetesen zöldségeket és gyümölcsöket is vehetünk, ezekből annyi van, hogy másnapig tudnánk válogatni. Itt teljesen normális, hogy decemberben dinnyét vagy szőlőt veszek, és nem is kerül sokba. Számos olyan gyümölccsel találkoztam, amit korábban képen sem láttam: a sárkánygyümölccsel, mely kívül piros és rétegzett, az íze pedig a kiwiéhez hasonló, a karambolával, amit formája miatt csillaggyümölcsnek is hívnak, vagy a „kedvencemmel”, a duriánnal. A durián mindent megtesz azért, hogy a világ legutáltabb gyümölcseként legyen számon tartva. Eleve annyira büdös, hogy a tömegközlekedési járatokról ki van tiltva, a boltokban már messziről lehet érezni a szagát. Ha valaki esetleg ezek után is elég optimista és eljutna addig hogy megkóstolja, akkor valószínűleg elindul a fehér fény elé, ahogy a durián eléri az ízlelőbimbóit. Nem mondhatjuk hogy a gyümölcs nem figyelmeztet a szagán kívül máshogyan is, mert a külseje olyan szúrós, hogy csak kesztyűben lehet megfogni. Szegény durián volt az a gyümölcs az oviban, akivel senki sem akart játszani.
Magának a vásárlásnak is van néhány sajátossága, például az árakat fél kilónként írják ki, nem a nálunk megszokott kilónkénti egységárral. A termékeken nem a lejárati időt tüntetik fel hanem a gyártás időpontját, és a csomagolás szövegén kell megfejteni a rúnákat, hogy akkor ez most meddig is jó?! Mivel az én kínai tudásom nagyjából megegyezik egy kifejlett hintaló kínai nyelvtudásával így semmit sem bízok a véletlenre, és igyekszem mindent a megvásárlást követő pár napon belül elfogyasztani.
A kínai ételek további jellegzetessége, hogy édesek, ott is ahol nem kéne. Ennél egy finom sós popcornt a moziban? Nem fogsz! A boltban is választhatsz a csokis, moszatos, szezámos, vagy egyéb lélekromboló ízek közül. A mézes és moszatos chips után én ezen már meg sem lepődtem. A natúr joghurt csak azért natúr, mert kivételesen nem tettek bele babot, de egyébként teljesen édes. A kenyér is inkább kalácsra hajaz, és valamiért ebbe is tesznek néha vörös babot. az ez iránt való félelmetes rajongásuk kicsúcsosodása számomra a babos fagyi, amit továbbra is képtelen vagyok feldolgozni, és megenni.
Az alapfűszerek hasonlóak, a só és bors mellett van számtalan egyéb fűszersó, minden hétre jut egy, amit ki lehet próbálni. Szójaszószból természetesen annyi van, mint ahány kődarab a kínai nagy falban, hiszen jó mindenhez.
Az ételek csomagolása nem igazán a környezetvédelem jegyében történik. Az egy dolog, hogy akkor is kapsz zacskót, ha csak egy zacskót veszel, hogy a frissen vett zacskót is bele tud tenni egy másik zacskóba, de még mindent többszörösen be is csomagolnak. Számomra rejtély miért kell egy doboz kekszet három rétegbe pakolni. Ha a húsokra vigyáznának ennyire a piacon, akkor a legyek nem rendeznének rajta all you can eat házibulikat. Mellesleg szinte sosem az van a csomagolásban, amire számítok. Ha mégis, akkor viszont teljesen más az íze.
Ha az alapanyagokról beszélünk akkor nem elhanyagolhatóak az árak sem, általánosságban azt mondanám, hogy a kínai árak valamivel alacsonyabbak a magyarországihoz képest. Kivéve persze a sajtot, ami nagyon hiányzik!
Ha kedvet kaptál az utazáshoz, legyen szó Kínáról vagy egy másik országról, akkor látogass el az oldalamra tippekért és leírásokért, vagy keress meg Facebookon, és semmi esetre se habozz írni nekem!
Korábbi Nosaltyn megjelent cikkemet itt találod.
