Műalkotások a toast kenyéren?

Biztosan ti is játszottatok már szendvicskészítés közben az alapanyagokkal úgy, hogy abból egy mosolygós fejet, egy kisállatot, vagy bármilyen kreálmányt rakjatok ki.

A norvég statisztikus, Ida Skivenes olyannyira belejött ebbe a játékba, hogy mára a világ legismertebb ételművésze lett, akinek munkája valószínűleg a világ egyik legjobbja.

Skivenes legutóbb februárban, az oslói Pecha Kucha előadáson mesélt munkájáról és karrierjéről, ami a kezdetekben átlagosnak tűnő reggelekkel indult. A norvég lány az ágyból való kipattanás után a konyhában kezdte napját, ahol 5-15 perc alatt rakta össze ételkompozícióit toastkenyérre, magos kiflire, vagy művészi pontossággal összerendezve egyszerűen csak a tányérjára. A röpke reggeli játék után persze - mint aki jól végezve dolgát - jó ízűen be is falta a kenyérre vagy tányérra került kisállatot, épületet, repülőt, vagy magát a Kis Herceget.

Az elkészült kreációkat ügyesen be is fotózta, amelyek később személyes blogján, majd Instagramján kaptak végleges helyet. A színes és ízletes figurák hamar nagy népszerűségre tettek szert a világhálón, Idának pedig mára több mint 250.000 követője lett a képmegosztó applikáción, könyve jelent meg hét ország hét nyelvén, ügyfelei között pedig olyan cégeket tudhat magáénak, mint a Vogue, a Castello, az IBM és a Lufthansa.

A fő ok, amiért a norvég lány imádja munkáját, az a benne rejlő határtalan kreativitás, amivel képes rácsodálkozást és mosolyt csalni az emberek arcára. Persze azzal is tisztában van, hogy alkotásaival nem lesz milliomos, ám bőven kifizetődőnek tartja, hogy egy darabig kizárólag a szenvedélyének élhet.

A food artist mára azonban sokkal elővigyázatosabb és precízebb kreációi megalkotásánál: több gondolkodás és kutatás előzi meg a készítési folyamatot, a véletlenszerű és félig kész dolgokba már nem ugrik bele. Kedvenc sorozata - amely jelenleg intellektuálisan is serkenti - a The Art Toast Project, amivel festmények és műalkotások kópiáját hívja életre pirítós kenyerére. Így kerülhet a tányérra a norvég expresszionista festő, Edvard Munch A sikoly című műve, Amedeo Modigliani alkotása, vagy maga Frida Kahlo.

Tetszik, amit látsz? Kövesd Ida Frosk művészetét az Instagrammon, és nézd meg, mi kerül a tányérjára!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...