Konyhakertből igazi paradicsom

Számos könyv és bejegyzés áll rendelkezésünkre, mégis fontosnak éreztem, hogy megosszam veletek saját tudásom és tapasztalatom a paradicsom termesztésével kapcsolatosan.

A hazánkban is igen közkedvelt paradicsom a mi kis konyhakertünknek is elmaradhatatlan zöldségféléje. Személyes tapasztalatként elmondhatom, hogy aki egyszer már ízlelt saját termesztésű paradicsomot, bizonyára nem akar lemondani róla. Így évről évre mi is mindig szorítunk helyet a kicsike konyhakertben egy-egy tőnek.

Mielőtt durr, belevágnánk a paradicsomvetésbe, illetve palántaültetésbe, fontos lenne, hogy néhány kérdésre választ adjunk:

1. Mire szeretném felhasználni a már megérett gyümölcsöket?2. Mekkora hely áll rendelkezésemre, amit a paradicsom nevelésére szánok?

Mindezek első olvasásra apró dolgoknak tűnhetnek, de nem elhanyagolhatóak! Hiszen, ezáltal tudjuk leszűkíteni az amúgy is nagy fajtagazdagságban bővelkedő (növényhabitus, illetve maga a termés színe, formája, mérete, érésideje) növényt. A paradicsomfajták kiválasztásánál figyeljünk arra is, hogy mikor teremnek és mennyi helyet foglalnak el a kiskertben. Az érési idejük szerint korai és kései, növekedési habitusuk szerint pedig folytonos növekedésűek és determináltak (bokros) lehetnek.

Ha van otthon hely, akkor érdemes többféle fajtát ülteti, hogy folyamatos és változatos legyen a paradicsomellátás. Ebben az esetben gondolkodhatunk a befőzni való fajtákban, de szóba jöhetnek formájában és színében különlegesnek számítók is.

Na, de vágjunk is bele a termesztésbe! Hogyan kezdjük?

Először is a paradicsom ültetése történhet palántaneveléssel és helyrevetéssel. E kettő lehetőség közül is a legmegbízhatóbb szaporítási forma a palántanevelés, amely történhet saját nevelésű és vett palántával. Az időnk előrehaladtával, most már csak a vett vagy ismerősöktől kapott palánta ültetésében gondolkodhatunk. Nos, ebben az esetben, szükségét érzem, hogy megosszak veletek néhány fontos tudnivaló!

Másodsorban, az ültetéssel nem szükséges megvárnunk a fagyosszenteket (május 12–15), amennyiben alkalmasnak látjuk az időt, korábban is kiültethetőek a palántáink! Talaj-előkészítésnél törekedjünk a gyommentes és porhanyós talajállapot kialakítására. Lehetőségekhez mérten indító trágyát is bedolgozhatunk, amely lehetőleg nitrogénhangsúlyos komplex (foszfor és kálium) műtrágya legyen. Ez segít a gyors begyökeresedésben, a növekedésben és később a biztos termőre fordulásban.

Mindezek után körülbelül 1520 cm-es ültető gödrökkel lehetőleg 50–60 cm-es tőtávolságokat próbáljunk meg kialakítani. Nálam ezt így sikerült megoldani.

Minden egyes gödröcskébe helyezzünk bele egy-egy palántát, amelyet jól beiszapolunk, ezt követően már be is takarhatjuk gondosan földdel, amelyet jól megnyomkodunk a tövénél.

És végül, de nem utolsósorban, minden egyes kis tövet jól megöntözünk!

Írásomat egy sorozat első részének szánom, amely naprakész, ahol az aktuális teendőket és lehetőségeket sorakoztathatom fel a paradicsomnevelésnél.Jó zsebkertészkedést kívánok mindenkinek!

A Zsebkertem korábbi cikkét itt olvashatod >>

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...