Így dekorálj gyereknapon!

Gyermekként izgatottan vártuk a gyereknapot, azóta már a mi gyermekeink várják. Ezért mutatunk néhány remek ötletet, mivel is kedveskedhetnénk nekik!

Kezdjük először is azzal, hogy bevásárolunk gyermekünk kedvenc ételeiből, alapanyagaiból, majd kitaláljuk, hogyan is képzeljük el az ünnepi asztalt.

Mickey egér palacsinta

Nem kell rögtön nagy dolgokra, és órákig tartó főzésre, pepecselésre gondolnunk. Álljunk elő egy finom édességgel, palacsintával vagy gofrival. Gyermekünk biztosan nagyon hálás lesz ezért a kis figyelmességért.

Az amerikai palacsinta azért remek választás, mert gyorsan elkészül, nem kell vele sokat bajlódni, olcsó, és nagyon finom. Ha pedig készítünk hozzá különböző mártogatósokat, szószokat, biztosan mindenki megtalálja majd a neki tetszőt.

Ha szeretnénk bele egy kis csavart vinni, készítsünk Mickey egér-figurákat. Nincs más dolgunk, mint a kész tésztát úgy belecsurgatni a serpenyőbe, hogy egy kör alakot kapjunk, majd egy-egy kisebb kört csurgatni a közvetlen közelébe, amely az egérke füle lesz. Ne ijedjünk meg, ha elsőre nem sikerül, másodikra biztosan fog. Ha kicsi hiba mégis lenne benne, egy pálcikával kijavíthatjuk, amíg még folyékony.

Nasi után nasi

Hogy valami egyszerű és gyors ropogtatnivalóról is gondoskodjunk, készítsünk popcornt! Jóval egészségesebb, mint a chips, és ripsz-ropsz kész van. Létezik belőlük édes és sós verzió is, bármelyiket is készítjük, tálaljuk az alábbi módon. Fogjunk egy színes papírt, tekerjünk belőle egy tölcsért, majd tűzőgéppel tűzzük meg. Állítsuk egy pohárba vagy bögrébe, és ebben szervírozzuk a rágcsálnivalót.

Popcorn, papírtölcsérben

A lényeg a tálalás!

Ha az ételek és italok megvannak, kezdődhet a terítés. Nem lesz túl sok mindenre szükségünk, a lényeg, hogy ne a megszokott módon terítsünk. Legyen az asztal színes és bohókás. Egy-egy vidám szalvéta vagy papír étkészlet megteszi a kellő hatást. Mi is a környezetbarát megoldások hívei vagyunk, de egyszer egy évben belefér, hogy beruházzunk egy színes műanyag evőeszközre a gyerkőc kedvéért.

A terített asztal

Ha külön ajándékot is szánunk neki, helyezzük el azt is szépen az asztalon, mintha a tálalás rész lenne. Tegyünk szívószálakat is az asztalra, amellyel például makaózhat. Kivételesen hagyjuk, hogy játsszon az étellel!

A dekorációért köszönet a Butlers-nek!

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

3 ok, amiért kicsi és vízízű marad az eper –...

Ha kertészkedsz, akkor szinte egészen biztosan te is próbáltál már epret termeszteni. Hiszen ezt a kedves kis nyári gyümölcsöt még balkonon is nevelgethetjük. Igen ám, de nem biztos, hogy érett, nagy szemű termést sikerült összehoznod. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka!

Nosalty

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...