A gyerekek nemcsak hogy élvezik a konyhában való sertepertélést, de sokat tanulhatnak is belőle. Megismerhetik az alapanyagokat, az ételek készítésének menetét. Tapasztalatokat gyűjthetnek a különböző állagokról és halmazállapotokról, a mérésről és a mértékegységekről, a fűszerek mibenlétéről.
Kezdetben persze már azzal is megelégszenek, hogy önthetnek, borogathatnak kevergethetnek. Készüljünk hát föl arra is, hogy a gyerekkel főzés után kétszer annyit kell majd takarítani, mintha egyedül készítettük volna az ebédet.
Ha a közös főzésről van szó, első a biztonság. A kicsit ne engedjük tűzhely közelébe vagy forró serpenyőkhöz, lábosokhoz. Az éles késeket mindig tegyük kartávolságon kívülre (bár az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a gyerekek karja abnormális mértékben képes megnyúlni, ha valamit el szeretnének érni).
Legjobb, ha a nyers hús előkészítését is a kicsi szakértő segítsége nélkül végezzük, mert bennük bizony még nem épült ki semmilyen gát, ami a nyers húsok megkóstolását akadályozná.
Hasznos praktikák, ha gyerekkel főzünk:
Amiből viszont semmiképp ne hagyjuk ki csemeténket:
- zöldségpucolás (nálunk rendszerint ilyenkor fogy a legtöbb nyers zöldség)
- liszt, cukor kanalazása a keverőtálba (közben persze hangosan számolunk)
- hozzávalók összekeverése
- sütőpapír tepsibe igazgatása illetve a muffinsütőben a kapszlik elhelyezése
Ezeken kívül persze még számtalan feladatot bízhatunk a gyerekekre, s ahogy nőnek, egyre hatékonyabban fognak tudni segíteni nekünk. Erről ugyan még nincs tapasztalatom, de bízom benne, hogy az idő előrehaladtával a konyhai hadiállapot is minimalizálható.
Miközben főzünk, mindig mondjuk, mit csinálunk éppen, melyik alapanyagból éppen mennyit kell kimérnünk az adott ételhez. Könnyen előfordulhat, hogy másnap ezt halljuk majd a gyerekszobából dünnyögve: „Most egy kis szerecsendió, vaj, tejföl, és kész a krumplipüré!” Persze az is lehet, hogy ezt halljuk majd (ahogy velem is történt): „Egy csipet só, tojás, és kész a kalönpölszti!”
Kicsikkel készíthető mókás édességek:
Mikor a lányom mellettem áll a kis sámlin a pult előtt, gyakran az is megtörténik, hogy ketten kétféle ételt készítünk. Én főzöm az emberi fogyasztásra is alkalmas fogásokat, ő pedig azt, ami éppen összehozható azokból az alapanyagokból, amiket nem sajnálok erre a célra. Előfordul ugyanis, hogy egy-egy évben a szükségesnél több fűszert szárítok a kertből, amelyek helyett amúgy is inkább a frisset használom, ezeket jó szívvel adom oda kísérletezgetésre. Így készülnek a legfinomabb levendulás-rozmaringos „piték” szufléformában. A legutóbb a lányomnak azt is sikerült elérnie, hogy ezt az illatos kulimászt a sütőbe tegyem a hús mellé. Csodás illat lett rögtön, de a főzőcske utáni szufléforma-sikálás miatt többet ilyet biztosan nem csinálunk.
Végezetül még annyit, hogy a főzés egyetlen kisgyerek mellett is igazán próbára teszi a szülő idegrendszerét és problémamegoldó-képességét, hát még 2-3 pici mellett. Én például csak akkor vállalok ilyesmit, ha van még rajtam kívül 20 méteres körzetben egy beszámítható felnőtt, akit riaszthatok, ha már közel az apokalipszis. Minden egyéb esetben jó előre megfőzök egyedül, hogy együtt már csak enni kelljen.
