Ahol mindenki napja jól indul – 6 reggeliző, ahol a vega és a mindenevő is egy asztalhoz ülhet

Elmúltak már azok az idők, mikor anyának úgy kellett könyörögnie, hogy együnk már legalább néhány falatot reggelire. A ráérős reggelik, közös brunch-ok egyre népszerűbbek lettek, mostanra pedig már országszerte találni kávézókat, reggelizőket, ahol isteni péksütikkel, friss tojásételekkel, finom kávéval vagy épp smoothie-val várnak mindenkit, aki megadná a módját a nap legfontosabb étkezésének. Most mutatunk három budapesti és három vidéki helyet, ahol az egész társaság, mindenevőtől a vegetáriánusig egy asztalnál reggelizhet.

Nicaragua Grande

Egy héttagú család 2023-ban úgy döntött, hogy fogják magukat, és hazaköltöznek Nicaraguából, a bolygónak ebből a csodálatos szegletéből, és Magyarországon folytatják az életüket. Csakhogy hiányzik ez a csodás ország, a hangulat, a légkör, az emberek, úgyhogy elhatározzák, és milyen jól teszik, hogy nekünk is elhozzák Nicaraguát – tavaly óta ráadásul két helyen is találkozhatunk velük. Viki és Marc, a Bartók Béla úti Nicaragua sikerén felbuzdulva, egy nagyobb-tágasabb egységet nyitottak a Vámház körúton, ami akár a kettecskén átromantikázott reggeleknek, akár a nagyobb, baráti brunch-oknak is kedvez. Specialitásaik közül kiemelném a Nicaragua- tálat, de isteniek a tojásételek is, sőt, az étlapon külön szerepelnek a vegán finomságok, mint például az avokádótoast tofuval, a mango smoothie-bowl vagy épp a vegán burritó, aminek az alapját egy olyan isteni aszalt paradicsomos hummusz képezi, hogy annyira jót én korábban még sehol nem ettem.

Sós reggeli után jöhet az édesség, mondjuk mákos guba mangós vaníliasodóval, egy jó kávé, ami egyből kiűzi az álmot a szemetekből, vagy egy finom mocktail (alkoholmentes cocktail).

Rögtön foglaljatok újra, mert ha egyszer ettetek náluk, vissza akartok majd térni, hogy minden mást is megkóstolhassatok.

Nicaragua Grande

Budapest, Vámház körút 12.

Nyitvatartás: hétfő-vasárnap 8.00-12.00

Franziska

Ezt az állandó feszkót Pest és Buda között nehéz józan ésszel kibírni, szerencsére a Franziska, a ráérős reggelik egyik kiemelt helyszíne mindkét parton képviselteti magát, ezzel is sokat téve a feszültségek elsimításáért. Vega, vegán és húsos reggeli ételeik egyaránt vannak, és azt, hogy mennyire finoman készül náluk minden, mi sem bizonyítja jobban, minthogy nekem, mindenevőként, a Franziska Turkish Eggs névre hallgató fogása a legnagyobb kedvencem.

A zöldfűszeres joghurtba két tökéletes állagú buggyantott tojás kerül, hozzá savanyított lilahagyma, paprikás chiliolaj, kovászos kenyér és egy kis gránátalma is, amitől ez az egész, komplex ízvilágú reggeli még egy szinttel feljebb lép, ha ugyan van hova.

Ebből is látszik, hogy mindegy, hússal vagy anélkül készül, minden fogást ugyanolyan gonddal, ugyanolyan ízletesen készítenek. Menjetek minél többen, csipegessetek egymás tányérjából is, és örüljetek, hogy a világot uraló káoszban vannak még olyan kikezdhetetlen klassz dolgok, mint a közös étkezések.

Franziska

Budapest, Iskola utca 29. // Rumbach Sebestyén utca 3.

Nyitvatartás: hétfő-vasárnap 8.00-16.00

KUNSZT!

Nem olyan rég fedeztem fel magamnak (újra) Veszprém városát, ami tökéletes úti cél télen-nyáron, akár egy napra, akár egy hosszúhétvégére. Istenieket lehet sétálni, közel a Balaton környéke, ha nagyobb kirándulásban gondolkodunk, és, ne felejtsük el ezt sem, lehet nagyon finomakat enni. A Rosenberg-ház földszintjén található a Kunszt! nevet viselő designbolt, közösségi tér és bisztró. Kávék, üdítők, smoothie-k, pezsgők-borok, klasszikussá nemesedett koktélok és long drinkek vannak az itallapon, az étlapon pedig többféle tojásétel szerepel:

omlett, tükörtojás, rántotta, Kunszt! Benedict, van avokádótoast buggyantott tojással, vegán tejberizs, és croissant-tésztából sütött gofri nutellával és friss gyümölcsökkel. Mondjuk ez utóbbitól akkorát dobbant a szívem, hogy szerintem Veszprémben is hallották.

Szeretem azokat a helyeket, ahol egyszerre leülhet az egész család/baráti társaság az asztalhoz, és mindenki talál kedvére való fogást anélkül, hogy a hely légkörét áthatná valami kellemetlen erőlködés. Irány Veszprém, és jó étvágyat mindenkinek!

KUNSZT!

Veszprém, Óváros tér 1.

Nyitvatartás: hétfő-péntek 8.00-18.00, szombat-vasárnap 8.00-18.00

Kuzin Bistro

Vannak helyek, amik célul tűzték ki, hogy megmutassák, a fine dining elsősorban az ízekről, a minőségről szól, hogy attól, mert egy ételt a magas gasztronómia nevében készítettek el, még lehet érthető, sőt akár ismerős is. A Kuzin, Esztergom legújabb bisztrója igazi, hamisítatlan bisztrókonyhával várja a vendégeket, ahogy azt a neve is sugallja, és reggeltől estig készen állnak rá, hogy finomságok sorával lakassanak jól bennünket.

A rántotta vagy épp a tükörtojás alapvetően húsos kísérőelemek nélkül készülnek, de van avokádótoast, francia pirítós és fantasztikus bundás kenyér is, ha valaki hús nélkül képzeli el a reggelijét.

A többiek válogathatnak az Eggs Benedict vagy épp a Croque Madame közül. Akármit is válasszon, aki a Kuzinban jár, nem fog csalódni, sőt, talán még ebédre is ott marad.

Kuzin Bistro

Esztergom, Széchenyi tér 23.

Nyitvatartás: szerda-szombat 8.00-22.00, vasárnap 8.00-16.00

Villa Bagatelle

Hosszú időn keresztül csak távolról csodáltam a Villa Bagatelle épületét, aztán jó tíz éve úgy adódott, hogy egy esküvő apropóján látogathattam el hozzájuk először. Ennél tökéletesebb hely egy közös brunch-oláshoz kevés van Budapesten, úgyhogy egyszer, azt javaslom, mindenki térjen be hozzájuk. Az én kedvencem a bundás kenyér, én bacont is kérek hozzá, de van baconmentes opció, és hogy megmutassam, mennyire megéri vegetáriánusoknak is idelátogatni, az étlapon szerepel egy csoda:

egy bizonyos kecskesajtos tojásburger, amit úgy kell elképzelni, hogy a New York roll két fele között grillezett, görögszénás kecskegouda, tükörtojás és olyan rozmaringos almaszósz található, hogy attól azonnal Halász Judit Almaszósz című klasszikusát támad kedvünk énekelni.

Az avokádó-cékla bowl valóságos vitaminbomba, a kétszemélyes krémválogatás pedig a csipegetés szerelmeseinek lesz tökéletes választás.

Villa Bagatelle

Budapest, Németvölgyi út 17.

Nyitvatartás: hétfő-péntek 8.00-18.00, szombat – vasárnap 8.00-17.00

Kultúrpresszó

Akár Sopron belvárosában, akár a Botanikus kert környékén járunk, a Kultúrpresszó tökéletes állomás lehet, akkor is, ha csak egy kis erőt adó koffeinlöketre vágyunk, és akkor is, ha harapnánk valamit.

Fantasztikus péksütijeik vannak, sütik és szendvicsek, húsos és húsmentes változatban egyaránt, valamint olyan jól eltalált kencék, hogy annak rendes tunkoló azonnal tudni akarja majd a receptjét.

Egész nap tökéletes választás, mert ugyanúgy készen állnak kiszolgálni a lustálkodós reggelizőket, mint a délutáni süti-kávé kombó szerelmeseit. A hely különlegessége, hogy 1860-ban ott nyílt meg Tiefbrunner Sándor jóvoltából az első fényképészeti szalon a városban, mindezek után pedig talán nem is meglepő, hogy a falon egy óriási Robert Capa portré fogad minket.

Kultúrpresszó

Sopron, Várkerület 96. // Bajcsy Zsilinszky utca 4.

Nyitvatartás: hétfő-péntek 8.00-19.00, szombat 8.30-19.00, vasárnap 9.00-19.00 // hétfő-péntek 8.00-18.00, szombat vasárnap 9.00-18.00

Címlapkép: Franziska

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gyors vegán pho leves

Ha szereted az ázsiai leveseket, biztosan ismered a vietnámi pho levest. Ennek a különleges levesnek készítettük el a vegán változatát, amit nem kell órákig főzni, de mégis megkapja a ...

Vegán trópusi pavlova

Az egyik leglégiesebb, legelegánsabb desszert a pavlova, ez az ausztrál eredetű habcsóktorta. Ezúttal mi a klasszikus tojáshabot aquafábára cseréltük, a kész habcsókokat pedig egzotikus ...

Padlizsán schnitzel

A padlizsánkedvelőknek kötelező, mindenki másnak pedig erősen ajánlott ez a mennyeien szaftos és ropogós rántott padlizsán, ami krémes és laktató paradicsompürén piheni ki a forró ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...