A NoSalty-ról Flóra receptje tűnt a legegyszerűbbnek, amin azt értem, hogy nem kell a tojássárgáját és fehérjét szétválasztani (nálam ott dől el minden, ha szét kell, már csukom is be a receptet). Előkészítettem mindent, szerencsére volt otthon finom étcsoki a férjem paleós éveiből, amikor mandulaliszttel meg kókuszzsírral sütötte a browniet, úgyhogy létfontosságú volt, hogy legalább a csoki legyen hibátlan. Előkaptam az anyóstól kapott designer triscale mérleget, ami úgy néz ki, mintha a Nemzetközi Űrállomás nőgyógyászatáról származna, és nekiláttam.
A recept utasításait pontosan követve, először feldaraboltam a minőségi csokoládét. Mármint a maradék minőségi csokoládét. Utána pontosan kimértem mindent a nőgyógyászszerszámmal - persze először nem kis fejtörést okozott, hogy a tányér súlya akkor most beleszámít-e vagy nem. Némi hezitálás után úgy döntöttem, csak nem kell a cukrot vízzel összeragasztanom majd kiszárítanom, hogy egy darabban le tudjam mérni tányér nélkül, úgyhogy beleszámít. Öntöttem, mértem, öntöttem, mértem, egy középkori alkimista hozzám képest mezőn ábrándozó parasztlány, de amikor mindent kimértem és összeöntöttem (jézusom, tudják mennyi 125 g cukor???) elkezdődhetett a kemény iparosmunka. A cukorról még csak annyit, hogy még az én lelkiismeretem sem bírta nézni egyben a 125 grammot, pedig szegényke már sok mindenhez hozzászokott, úgyhogy teljes kiőrlésű lisztet tettem finomliszt helyett, kockáztatva, hogy a nyami csokiskeksz ehetetlen fűrészporos nasivá válik.
Na most jött a „hozzávalókat összekeverjük, és teáskanálnyi halmokat rakunk egy sütőpapírral bélelt tepsibe. A halmokat lelapítjuk a tenyerünkkel” – rész. Ez papíron nagyon jól hangzik, de...
1. a teáskanál nem az az induri-pinduri kis izé, amit csak a nagymamák használnak a tisztaszobában, ha vendég jön? Ne vicceljünk már, nem egereknek csinálok süteményt.
2. Ez az izé egyáltalán nem ragad! Hogy fogom ezt megformázni? Hiába lapítom oda egy kávéskanállal(!!!), szétesik azonnal, és tiszta kis mütyür morzsa marad mindenhol a sütőpapíron! Nem maradt más hátra, gyúrtam, gyúrtam, órákon keresztül, amíg a vaj meg az az egy tojás össze nem ragasztották valamennyire a trutyit.
Végül sikerült a formázás, bekerül a sok kis lelapított gombóc a sütőbe, de máris jött az újabb talány: 180 fok az vajon hányas fokozat? Már egy ideje sült a tészta, mire az internet népe megadta a választ: 3-as. Majd egy másik nép is: 4-es. Kösz. Gyorsan letekertem a hatosról 3 és félre, és halkan imádkoztam. Percenként felgyújtottam a kis lámpácskát, hogy bekukucskáljak a kis drágáimhoz, de semmi változást nem észleltem. Eltelt 10 perc. Majd még 5 perc. Semmi. Ekkor unalmamban elkezdtem legörgetni a kommenteket,és Keti27 óriási szerencsémre bevallotta, hogy első alkalommal kicsit odaégette: „ 15p-nél villával megnyomtam egy kekszet, és éreztem, hogy puha, gondoltam, hagyom még picit. hát nem kellett volna... Utána mondta egy barátnőm, hogy ezek a sütőből kivéve még puhák, és utána hagyni kell a tepsiben kihűlni, utána keményednek meg. Na én kezdő kekszsütő ezt nem tudtam. De most már tudom."
Hát már én is tudom, kedves Keti27, az isten áldjon meg, kirántottam a cuccot, még épp időben, mert csak az alja lett egy kicsit sötét, de azt is csak akkor tudtam meg, amikor már száradt egy kicsit a levegőn.
Egy kis idő múlva kiparancsoltam a családot, gyerekek, kekszevés, egy-kettő-három! és legnagyobb meglepetésemre ízlett nekik! Annyira, hogy ezt kellett másnap a suliba is csomagolnom, és még szerencse, hogy időben félretettem, mert a férjem éjjel, amikor hazajött, ráborult az egész tepsire.
Ez is érdekelhet!
Még nincs késő! Gyártsunk adventi naptárat! 22 szuper adventi naptár az utolsó pillanatra
