Nagyi receptje: a tökéletes házi zserbó

Semmi kétség, a zserbógyártás igazi mesterei a nagymamák, úgyhogy jobbnak láttam, ha az elkészítéséhez szakavatott segítséget kérek.

Videó:

Nézd meg hogy készül az igazi, házi zserbó!

Persze, ők nem úgy állnak neki a sütésnek, ahogy mi. Nem kezdik el kimérni a pontos hozzávalókat, hanem érzésből alkotnak mennyei süteményeket. Nekem most az volt a dolgom, hogy az „amennyit felvesz” és a „fene se tudja”, meg a „néha kicsit több, néha kicsit kevesebb” utasításokat lefordítsam, a mértékegységeket átszámoljam grammra, evőkanálra és milliliterre. Némi kísérletezés, próbálgatás és újrakezdés után aztán megszületett ez a recept, ami tökéletesen megtestesíti azt, amit én zserbónak hívok: ízes és karakteres, de nem túl édes töltelék négy lap között megbújva, kesernyés étcsokoládéval bevonva.

A zserbó receptjét itt találod!

Néhány praktikus tanács:

  • A tésztalapokat érdemes sütőpapíron kinyújtani, így pont akkorára tudjuk nyújtani, mint a tepsi és sokkal könnyebb is beletenni
  • Lekvár tekintetében csakis a házi ajánlott, az a fajta, amiben nagyon kevés hozzáadott cukor van, azaz kissé savanykásabb, erős gyümölcsízű, így a zserbó sem lesz nagyon édes.
  • A csokimázat a már langyosra hűlt sütire csorgassuk rá, máskülönben nagyon lassan és nehezen dermed meg.
  • A csokival bevont süteményt szobahőmérsékleten hűtsük ki és semmi esetre tegyük hűtőbe. Azért ne, mert a hirtelen hőváltozás és a nedves körülmények miatt könnyen kicsapódhat a csokoládé.

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

3 ok, amiért kicsi és vízízű marad az eper –...

Ha kertészkedsz, akkor szinte egészen biztosan te is próbáltál már epret termeszteni. Hiszen ezt a kedves kis nyári gyümölcsöt még balkonon is nevelgethetjük. Igen ám, de nem biztos, hogy érett, nagy szemű termést sikerült összehoznod. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka!

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...