A Balaton már rég nem csak a szezonban szexi

Az elmúlt pár évben nemcsak a fővárosban, de vidéken is egyre könnyebb megtalálni a minőségi vendéglátás bástyáit. Hála ennek az iránytűnek, ez már a Balatonnál is így van.

A Balatoni Gasztrotérkép első kiadása 2015-ben jelent meg, azóta segíti az ide látogatókat abban, hogy szezonban és azon kívül is a legjobb helyeket találják meg a tó északi és déli partján egyaránt. 2015-ben baráti összefogásként indult meg a kezdeményezés, hogy a régió egész évben nyitva tartó, kiemelkedő borászatait, éttermeit, cukrászdáit és kávézóit egy térképen gyűjtsék össze a közönség számára.

Mára több mint hatvanan csatlakoztak a kezdeményezéshez, így szinte minden balatoni faluban van olyan vendéglátóhely, amit a kezdeményezők szerint érdemes felkeresnünk.

Magas minőség, egész éves nyitva tartás és összefogás - ezek a Balatoni Gasztrotérkép alapelvei.

Szauer Judit, a program megálmodója szerint egyre több pozitív visszajelzést kapnak, egyre többen fedezik fel a sokszor a parttól távolabb eső, kevésbé frekventált helyeket is a térkép alapján. Novemberben indították el a Balaton alapanyaga nevű kampányt is, melynek keretében az összes régióból érkezett egy-egy vezető vendéglátós képviselő, akik bemutatták egy olyan helyi termelőtől származó alapanyagot, amivel egész évben dolgoztak, és amivel természetesen elégedettek is voltak.

A termékek közül kettőt - a balatonfenyvesi Angus marhát, és a Vászolyi Sajtmanufaktúra termékeit - három héten keresztül az összes vendéglátóhely tesztelte, aki a térképen rajta van.

A szolgáltatások között található vendéglátóhely, szállás, pálinka és sörfőzde, borászat, cukrászda, régi és új kezdeményezések, családi vállalkozások, és régi, jól ismert balatoni helyek is. Az idei évben ráadásul az egész balatoni régió egy térképen található, a korábbi három részre osztottsággal szemben.

Ha szeretnétek még többet megtudni a Balaton környéki gasztronómiai kincsekről, a térképről ittjuthattok még több információhoz. A térképek továbbá benne lesznek a májusi MOL Nagyon Balaton Magazinban is.

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...