Már az elején leszögezném, hogy ez az a recept, amit magamtól soha nem készítettem volna el, de a mögötte álló sztori annyira képen vágott, hogy muszáj volt megosztanom veletek. És mivel nyilván nincs mindenkinek olajbansütés-fóbiája, gyanítom, hogy sokan meg fogják szeretni. A blog vallomásos jellegénél fogva azért azt is hozzá kell tennem, hogy ott, akkor, a kóstolás pillanatában vérré vált bennem, de a körülmények rendesen rásegítettek.
Az este úgy történt, hogy elmentünk egy fesztiválra. A Burning mannévre keresztelt "társadalomból-kivonulós, egy hétig hippiskedős" rendezvényt minden évben egy nevadai sivatagban tartják. Szabály kevés van, de az kemény: a pénznek nincs értéke, mindenki viszi magával az egész heti vizet és élelmet, mert ott helyben semmit nem lehet kapni. Áram nincs, folyó víz nincs, bármilyen szemét földre dobása azonnali kitiltást eredményez, és ha vége a bulinak, mindenki magával viszi, amit a héten termelt - szemetet, használt vizet, sátrat, poros ruhákat és bicikliket. A fesztivál maga egy indián rezervátumokkal körbe vett kietlen sivatagban van, ahol a legközelebbi lakott terület jó 50 km-re található. Én idén is elkövettem azt a hibát elkövettem azt a hibát, mint tavaly, hogy főzni akartam az egy hét alatt. Ha egyszer ebbe a szituba kerültök, és elfogadtok egy jó tanácsot: meg se próbáljátok! Negyven fok felett, homokviharban, kempingrezsón konzervből nem akkora poén 15 emberre főzni. Nem egy este volt, mikor csak szárított marhahússal meg gyümölccsel zártuk a napot. Így aztán mikor szó szerint szedtük a sátorfánkat, és kocsikaravánunk megindult a civilizáció felé, alig vártuk, hogy az első város első éttermébe beessünk, és együnk valami meleg ételt. Én már tavaly is kiszúrtam, hogy a sivatagi út mentén lakókocsikonyhákból a helyiek "navahó taco-t" kínálnak a megfáradt és nagyon koszos fesztiválozóknak, de akkor nem sikerült meggyőzni a többieket, hogy itt álljunk meg, és ne valami gyorsétteremlánc mű vackait toljuk magunkba egy hét után. Idén aztán jobban sikerült a kortesbeszédem.
Ahogy kipattanva a kocsiból odacsörtettem a középkorú őslakoshoz, és kikértem az adagomat, volt bennem némi aggódás, hogy ugyan mégis mit fogok kapni - mindenre gondoltam, csak arra nem, ami következett. A lakókocsiban eltűnő termetes asszonyság párszor kiszólt, hogy kérek-e bele hagymát meg csípőset, majd megjelent az ajtóban egy istenesen telepakolt lángossal. A friss olajban sült lángostésztára raktak csípős darált marhahúst, cheddar sajtot, salátát, és még egy kis korianderrel is meg volt szórva. Azonnal átvillant az agyamon, hogy te jó ég, hogy menne ez Siófokon szezonban, és bármilyen éhes is voltam, muszáj voltam nézegetnem még egy darabig ezt az ízig-vérig magyar ételnek titulált, olajban sült kenyértésztát mexikóinak hitt, de valójában texasi feltéttel - amit egy indián asszony tolt az orrom elé, mint navahó különlegességet. A civilizációba visszaérve persze azonnal utánanéztem - kiderült, hogy ennek az ételnek korántsem vidám a története.
A navahó indiánok eredeti lakóhelye a mai Arizona és Új-Mexikó határán volt. Földjeik, állataik, falvaik voltak, majd amikor a telepesek odaértek, úgy döntöttek, nekik van szükségük ezekre a területekre. A navahóknak kijelöltek egy rezervátumot pár száz kilométerre északra a sivatag közepére, majd egyszerűen elzavarták őket. Az otthagyott terményeikért, falvaikért cserébe pedig nem kaptak mást, mint némi lisztet, cukrot sót és zsírt. A heteken át tartó menetelés alatt fejlesztették ki azt az ételt, amit Európa kenyérfogyasztó népeinek szegényei évszázadok óta fogyasztottak. A szomorú emlékeket ébresztő étel azóta is generációról generációra öröklődik - és bármennyire elzárt területen is élnek a mai navahók, azért amerikanizálódik. A legegyszerűbb fogyasztási formája, hogy lekvárt és mézet kennek rá, de sok helyen, különösen ahol a véletlenül odatévedt turistáknak is el tudják adni, a tex-mex konyha tacójával keresztezték.
Mint mondtam, nem kifejezetten az én ízlésemre szabott recept, ez az igencsak termetes étel azonban magába foglalja Amerika esszenciáját - indiánok, telepesek és bevándorlók konyháját olvasztja össze. Annyira érdekes, hogy nem bírtam nem megosztani veletek.
