Susu: az egyszerű és elérhető fine dining

Fine and simple, sexy bites - ezeket a jelzőket használták eddig a Tütü mellett nyitott Susura, ahol a franciás miliő fúziós konyhával és remek koktélokkal párosul!

Az ismert belvárosi szórakozóhelynek, a Hercegprímás utcai Tütünek volt egy viszonylag nagy, kihasználatlan helye – az utcafronti bár. A gyakorlatilag csak átjáróként funkcionáló, kihasználatlan üres részről úgy gondolták a tulajdonosok, luxus meghagyni ácsorgónak, és mivel a helynek eleve volt kialakított konyhája, úgy döntöttek, összekötik a kellemest a hasznossal, és létrehoznak egy egyedi koncepcióval kialakított éttermet.

Nos, ez elég jól sikerült. A fúziózás itthon még mindig kétesélyes dolog, a Susu-ban ráadásul mindjárt három konyhát, a franciát, a magyart és az ázsiait tettek egy üstbe – így első hallásra kételkedtem volna, de miután végigettük a menüt, egy szikra kétségem sem maradt, hogy az év végének egyik legmenőbb helyét nyitották meg a Tütü egykori átjárójában. A konyhát Sipos Andrásra bízták, aki korábban az Olimpiában és a Nu Bisztróban főzött – a KIOSKból és a Babelből ismert tulajdonos, Hlatky-Schlichter Hubert számára fontos volt ugyanis, hogy olyan ember vezesse a konyhát, aki fiatal, tehetséges, kreatív, és igazi csapatjátékos.

A Susu koncepciója elsősorban az volt, hogy fine dining minőségű alapanyagokkal és módszerekkel operáló helyet hozzanak létre, amely ugyanakkor mellőzi a „magasgasztrós” feszengést, és nem mellesleg megfizethető áron kínálja az ételeit. A menü nem hosszú, az ételek pedig a klasszikus, megszokott helyek kínálatához képest nem nagy adagok, hogy többféle fogást is végig tudjunk kóstolni – egy hat-hét fogásos degusztációs menüvel még mindig tízezer forint alatt vagyunk, de három-négy fogással is jól lehet lakni. 

A konyhán a lehetőségekhez képest igyekeznek hazai kistermelőkkel dolgozni, a séf pedig több ételnél is használ dekorációnak hajtásokat – vagy ha jobban tetszik, ehető virágokat -, ami különösen izgalmassá teszi a tálakat. A borszelekció mellett nagy hangsúlyt kapnak a koktélok, azon belül is az a nyolc, egyedi darab, amelyek tartalmát hírességek személyiségéhez igazították, és róluk is nevezték el.

Bemelegítő falatnak, vagyis amuse bouche-nak egy lazactatárt kaptunk – korrekt kis falat, friss és megunhatatlan. Levesből kettőt is kóstoltunk – a pho-re emlékeztető, roppanósra hagyott zöldségekkel és omlósra főtt kacsamellel kínált kacsalevest, amelynek sűrű esszenciájától még a holtak is feltámadnának, valamint a környéken az egy főre jutó turisták magas száma miatt kihagyhatatlan gulyáslevest. Általában azt mondom minden külföldi vendégemnek, hogy eszükbe ne jusson olyan helyen gulyáslevest enni, ahol sok a turista, de ezentúl majd hozzáteszem, hogy kivétel a Hercegprímás utca.

A sűrű, tökéletesen fűszerezett, harsanó szárzellerrel megbolondított, marhapofából készült leves egyszerűen zseniális – ha mindenhol ilyet adnának, többet nem kéne országimázs filmekre költeni. A következő meglepetés a sült kacsamáj volt – ékes bizonyítéka annak, hogy a libamájon túl is van élet. A krémesre sült májat füstölt tokhallal, zöldalmával és japán petrezselyemmel dobják fel, a yuzu-s ponzu pedig, amivel locsolták, annyira jó, hogy ne törődjetek vele, illik-e, egyszerűen hörpintsétek ki a kis csészéből, miután végeztetek a többi alkotóelemmel. 

A főételek közül elsőként a pácolt rántott csirkét kaptuk – kívül roppanós pankobunda, belül omlós színhús, mindez mustáros burgonyával, céklával, salátával és zöldfűszeres íróval. Mit mondjak. Mintha Gordon Ramsay adott volna pár főzőleckét a nagymamának. A második főétel új volt az étlapon – a szezonális csicsókával, zellerrel és sütőtökkel kínált sült vaddisznótarja, amit a barna vaj tett még szerethetőbbé. Desszertek közül már csak kettőt tudtunk megkóstolni – a sütőtökkel készült madártejet a klasszikus ízek kedvelőinek, míg a gesztenyemézzel, levendulával és mézgombvirággal bolondított Pierre Robert sajtot a haladó gasztrománoknak ajánljuk.

Hogy miért gondoljuk, hogy a Susu zseniális? Mert tökéletesen eltalálta a fúziós konyhák lényegét. Bár van pár franciás fogás az étlapon, mégsem emiatt, hanem a profizmus és könnyedség keveréke miatt illik rá a francia jelző. A hagyományos, megszokott hazai ízeket pedig tökéletesen vegyíti az ázsiai ételek frissességével.

Ez is érdekelhet!

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!