A zöldségek is lehetnek cukik

Rátaláltunk egy oldalra, ahol ennivalóan édes zöldségeket és gyümölcsöket álcáznak cuki kisállatokká. Tádám, mától tuti megeszi a gyerek a számára utálatos ételeket is!

Amikor eljön az idő, hogy a gyerek egészséges és végre szilárd ételeket egyen, a szülőknek általában egy sereg trükköt kell bevetniük, hogy valóban a kicsi hasában kössön ki minden falat. A szemet gyönyörködtető színek és formák, vicces motívumok sokat segíthetnek az adott helyzeten - így játszi könnyedséggel takargathatjuk és rejthetjük el a számukra nem kívánatos falatokat.

Korábban mi is készítettünk hasonló kedves ételeket - gyereknapra Mickey egér palacsintátsütöttünk,a hétköznapokra pedig előálltunkpár kreatív ötlettel!

A legfontosabb az összes ilyen és effajta aranyos ételnél, hogy legyünk kreatívak, és hagyjuk gyermekünknek is, hogy az lehessen. Itt most kivételesen nem kell betartani a "ne játssz az étellel!” parancsot, sőt!

Melyik kislány tudna ellenállni egy ilyen szuper cuki reggelinek? Még csak komolyabb kézügyességet sem igényel: csak félbe kell vágnunk egy zsömlét, negyedelni a banánt, tenni egy kis "arcpírt" a nyuszira mondjuk lekvárból, és kész is! Hát nem zseniális?

A bagoly még mindig trendállat - a csapból is ők folynak, mégis örök kedvencek. A nutellás-gyümölcsös bagoly elkészítésének bonyolultsági foka itt sem magas, ellenben nagyon kreatív tálalási ötlet!

Ha egynél több csemetével büszkélkedhetünk, készítsünk nekik vacsorára egy egész akváriumot. A siker tutira garantált!

Valószínűleg nem a zabpehely lenne a gyerekek kedvence, ha...ha nem ilyen zseniális cicafej királlyá varázsolták volna készítői. Hát ki tudna ellenállni?

Érdemes elkészíteni ezek közül bármelyiket, hiszen garantált mosolyokat zsebelhetünk be. Esetleges rizikófaktor, hogy átesünk a ló túloldalára, és annyira aranyos állatokat alkotunk, hogy sajnálják majd megenni őket a picik. Reméljük nem így lesz!

További képeket itt találtok!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Käsespätzle, az alpesi sajtos nokedli

A Käsespätzle, vagyis az osztrák sajtos galuska az egyik legtutibb komfortkaja: nyugati szomszédaink bizony nagyon ráéreztek, milyen ellenállhatatlan a házi nokedli és az olvadó sajt ...

Nokedli egyszerűen

A nokedli az egyik leggyorsabb és legolcsóbb köret, amit gyakorlatilag bármikor összedobhatunk, ha van egy szabad félóránk. Tojással turbózva, pörköltek mellé, paprikás csirke alá vagy ...

Rakott spárga besamellel

A spárga nagyon sokoldalú zöldség, rengeteg receptbe beilleszthető: például nagyon jól passzol a rakott ételekbe is. Ez a rakott spárga, a besameltől igazán gazdag és krémes lesz, a ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

7 kiváló étterem, bisztró, pékség és kávézó, ha Veszprém felé...

Veszprémről sokáig az egyetlen benyomásom az volt, hogy ott nőttek fel az unokatesóim, akiket néha meglátogattunk, de egyebekben a városhoz nem volt túl sok közöm. Aztán úgy adódott, hogy vitt már arrafelé az utam munkaügyben, voltam ott szórakozni, és hát, azok a csodás Veszprémi Utcazene Fesztiválok… A város az idővel egyre szépül, egyre hangulatosabb, és az éhes, szomjas stb… egyszóval a megfáradt vándornak egyre több lehetősége van, hogy feltöltődjön. Nézzük is, hogy hova érdemes menni.

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Käsespätzle, az alpesi sajtos nokedli

A Käsespätzle, vagyis az osztrák sajtos galuska az egyik legtutibb komfortkaja: nyugati szomszédaink bizony nagyon ráéreztek, milyen ellenállhatatlan a házi nokedli és az olvadó sajt ...