Újra itt a Meyercitrom-szezon

Addig örüljünk, amíg a kereskedők nem tudják, milyen kincs is van a birtokukban, mert ez a citrom tényleg világbajnok lehetne!

Nem a születésnapok számában vagy az ősz hajszálak előfordulásának arányában mérem én az idő múlását – egyfajta gasztronómiai időhatározó lépett be az életembe. Az én időmérőm a zöldségek és gyümölcsök szezonjának váltakozása, vagy éppen újraeljövetele. Erre legutóbb akkor eszméltem rá, amikor a közértben a zöldségespultnál állva felfigyeltem a Meyer-citromokra, és realizáltam, hogy basszus, megint eltelt egy év.

Mert bizony, ilyenkor nagyjából egy, jó esetben másfél hónapunk van, hogy kiélvezzük ennek a különleges citrusfélének az adottságait, aztán várhatunk újra jövő januárig. Persze aztán jön más, amiért legalább ugyanennyire lelkesedhetünk, meg elég nagy a valószínűsége, hogy ez a népszerűségének is jót tesz – nem lenne ekkora kuriózum, ha nem váratna magára mindig tizenkét hónapot.

Föntről lefelé: citrom, Meyer citrom, narancs

Tavaly egy gyümölcskenyeret és lemon curd-öt csináltam belőle, és elég részletesen leírtam, hogy mit érdemes erről a citromról tudni, és miért is érdemes megvenni. Ellenben az ismétlés a tudás anyja alapon akkor még egyszer:

  • Narancsosabb a színe, mint a hagyományos citromnak,
  • Formáját tekintve gömbölyűbb, felülete pedig simább.
  • Az illata igen fűszeres, markánsan citrusos.
  • Ami pedig a legfontosabb, hogy lédús, nem annyira savanykás, inkább édeskés ízű.

Ami tavaly elmaradt, az a szemléltető ábra, hogy még könnyebb legyen felismerni, mert bizony bárhol felbukkan, így gyakran összekeveredik egy gyümölcsöskosárban a hagyományos citrommal. Most is így volt, ki kellett válogatnom a többi közül, a fotó miatt pedig egy darabot vettem a hagyományosból is. A pénztárnál a hölgy meg is kérdezte, hogy ez mind citrom-e, mert neki is feltűnt, hogy itt valami nem stimmel, mert látványosan különböznek.

Citromos soufflé recept

Mondjuk addig jó, amíg nem jönnek rá a kereskedők, hogy ez mennyivel finomabb és mennyivel jobban használható bármilyen ételhez, mert eddig ahol tudták, hogy mivel van dolguk, és kifejezetten Meyer-citromot árultak, na ott drágább is volt, mint a hagyományos citrom.

Idén Martha Stewart citromos soufflé-ját csináltam meg az első szállítmány Meyer-citromból. Nagyságrendileg egy éve készültem erre az akcióra, és nem a citromra vártam, hanem bátorságot gyűjtöttem. Nem akartam elhinni, hogy citromban ilyen gyönyörűen lehet soufflé-t sütni. Azt gondoltam, hogy tuti nem jön fel szépen, és nem értettem, hogy lehet, hogy nem ég meg a citrom maga... Martha-ban eddig még nem csalódtam, minden működött, amit tőle próbáltam, nem volt ez másképp most sem. Sütőből kivéve még szebbek voltak a kis citromos kapszlik, de nem egy jól fotózható desszert ez, mert mire beállítottam a tökéletes képet, addigra elkezdtek összeesni. A tanulás tehát, hogy ne fotózgassuk, együk!

Citromos-ricottás ravioli recept

A másik recept pedig egy citromos-ricottás ravioli, aminek szintén kétkedve álltam neki, mert erről meg azt hittem, hogy nem lehet kézzel elég vékonyra nyújtani a tésztát, csakis géppel. Nem igaz. Simán el lehet érni nyújtófával is a tökéletes vastagságot, de persze jóval melósabb feladat. Ennek ellenére én azt mondom, hogy álljunk neki, mert a friss tésztánál kevés jobb dolog van a világon.

Legújabb receptek

Pastrami szendvics

Ha idén húsvétkor nem a klasszikus sonkát készítenéd, de nem mondanál le a füstös, pikáns ízekről, akkor ez a pastrami szendvics lesz az új kedvenced. Az eredetileg kelet-európai ...

Címlapról ajánljuk

3 tuti tipp, amitől nagyon puha és magas lesz a...

A muffin egy örök kedvenc, mindenki által szerethető sütemény, ízesítése pedig rendkívül sokféleképpen variálható. Bár nem egy bonyolult finomság, mégis előfordulhat, hogy száraz és lapos muffinok sülnek készre. Mai Napi Tippünkben 3 trükköt mutatunk, amivel ezt elkerülheted!

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Sonkás tészta

A húsvéti sonkaszezon befejező felvonása a sonkás tészta főzés. Lehet bármikor készíteni, de húsvéti sonkából a legfinomabb és a legpraktikusabb is. Ilyenkor igazi hagyományos ...

Temesvári csirkecsíkok

A temesvári sertésborda receptjét alapul véve főztem ezt a csirkehúsos, egyszerű változatot. Kevésbé fotogén, de annál finomabb, gyorsan elkészülő, könnyű étel. Ebbe mélyhűtött ...