Nem a születésnapok számában vagy az ősz hajszálak előfordulásának arányában mérem én az idő múlását – egyfajta gasztronómiai időhatározó lépett be az életembe. Az én időmérőm a zöldségek és gyümölcsök szezonjának váltakozása, vagy éppen újraeljövetele. Erre legutóbb akkor eszméltem rá, amikor a közértben a zöldségespultnál állva felfigyeltem a Meyer-citromokra, és realizáltam, hogy basszus, megint eltelt egy év.
Mert bizony, ilyenkor nagyjából egy, jó esetben másfél hónapunk van, hogy kiélvezzük ennek a különleges citrusfélének az adottságait, aztán várhatunk újra jövő januárig. Persze aztán jön más, amiért legalább ugyanennyire lelkesedhetünk, meg elég nagy a valószínűsége, hogy ez a népszerűségének is jót tesz – nem lenne ekkora kuriózum, ha nem váratna magára mindig tizenkét hónapot.
Tavaly egy gyümölcskenyeret és lemon curd-öt csináltam belőle, és elég részletesen leírtam, hogy mit érdemes erről a citromról tudni, és miért is érdemes megvenni. Ellenben az ismétlés a tudás anyja alapon akkor még egyszer:
- Narancsosabb a színe, mint a hagyományos citromnak,
- Formáját tekintve gömbölyűbb, felülete pedig simább.
- Az illata igen fűszeres, markánsan citrusos.
- Ami pedig a legfontosabb, hogy lédús, nem annyira savanykás, inkább édeskés ízű.
Ami tavaly elmaradt, az a szemléltető ábra, hogy még könnyebb legyen felismerni, mert bizony bárhol felbukkan, így gyakran összekeveredik egy gyümölcsöskosárban a hagyományos citrommal. Most is így volt, ki kellett válogatnom a többi közül, a fotó miatt pedig egy darabot vettem a hagyományosból is. A pénztárnál a hölgy meg is kérdezte, hogy ez mind citrom-e, mert neki is feltűnt, hogy itt valami nem stimmel, mert látványosan különböznek.
Mondjuk addig jó, amíg nem jönnek rá a kereskedők, hogy ez mennyivel finomabb és mennyivel jobban használható bármilyen ételhez, mert eddig ahol tudták, hogy mivel van dolguk, és kifejezetten Meyer-citromot árultak, na ott drágább is volt, mint a hagyományos citrom.
Idén Martha Stewart citromos soufflé-ját csináltam meg az első szállítmány Meyer-citromból. Nagyságrendileg egy éve készültem erre az akcióra, és nem a citromra vártam, hanem bátorságot gyűjtöttem. Nem akartam elhinni, hogy citromban ilyen gyönyörűen lehet soufflé-t sütni. Azt gondoltam, hogy tuti nem jön fel szépen, és nem értettem, hogy lehet, hogy nem ég meg a citrom maga... Martha-ban eddig még nem csalódtam, minden működött, amit tőle próbáltam, nem volt ez másképp most sem. Sütőből kivéve még szebbek voltak a kis citromos kapszlik, de nem egy jól fotózható desszert ez, mert mire beállítottam a tökéletes képet, addigra elkezdtek összeesni. A tanulás tehát, hogy ne fotózgassuk, együk!
A másik recept pedig egy citromos-ricottás ravioli, aminek szintén kétkedve álltam neki, mert erről meg azt hittem, hogy nem lehet kézzel elég vékonyra nyújtani a tésztát, csakis géppel. Nem igaz. Simán el lehet érni nyújtófával is a tökéletes vastagságot, de persze jóval melósabb feladat. Ennek ellenére én azt mondom, hogy álljunk neki, mert a friss tésztánál kevés jobb dolog van a világon.
