Főzdefriss sörök és angusburger malátás buciban - A FIRST Craft Beer & BBQ-ban jártunk

A FIRST Craft Beer & BBQ-ban minden a sörről szól, még a burgerek bucijába is kerül egy kis maláta. Ott jártunk, megkóstoltuk a hambit, és egy deci sört elkortyolgattunk.

A pesti "bulinegyed" szélén, a Dob utcában található a First sörfőzde belvárosi sörbárja. Kurucz Dánieltől, tulajdonos-ügyvezetőtől megtudtuk, hogy a cég Váci úti látványsörfőzdéjének sikerét látva szeretett volna a belvárosban is megjelenni. Dániel elmondta:

"Az volt a célunk, hogy a sörgeekek mekkáját hozzuk létre."

Ennek megfelelően folyamatosan 19 sör van itt csapon, amiből 8-10 saját készítésű ital. A cégnek a minőség a legfontosabb szempont. Az, hogy ők főzik a söröket, ismerik az elkészítés pontos folyamatát, lehetővé teszi, hogy az ital éppen a megfelelő állapotban érkezzen a Váci úti üzemből a Dob utcába. Ottjártunkkor mi is szemtanúi voltunk, ahogyan egy teherautóból csövön keresztül "főzdefriss" ital érkezik a látványtartályba. A közvetlenül a pult alatt elhelyezett nagy fémhordóban egy jól záró műanyagzsák is védi az italt, amelynek csak 20 centimétert kell utaznia, hogy a pohárba csoroghasson. Így hideg marad, és nem fertőződik vissza - mondta Dániel.

Látványos fémtartályba rejtve várja a sör a csapolást

"Az érzékeny sörökre figyelni kell" - tette hozzá.

Persze - a délelőtti óra dacára - nem tudtuk megállni, hogy ne kóstoljunk meg egy-két sörkülönlegességet. Az egyik választásunk egy könnyű, gyümölcsös belga búzasör volt, de igazi kedvencünkké egy stout típusú, kávésan gazdag ízű ital vált. A Firstben a "kóstolás" kifejezés nem eufemizmus:

Van arra is lehetőség, hogy egy decis kiszerelésben kérjük ki a sörünket, így anélkül tudunk több italt végigkóstolni, hogy az alkohol túlságosan a fejünkbe szállna.

Sörök egy deciliteres kiszerelésben

A sörtúladagoláson persze nem csak a mértékletesség, hanem a szorgalmas eszegetés is tud segíteni - persze a FIRST kínálatában azért az ételekbe is jut bőven az erjesztett italból. A nachos mártogatóshoz kínált boracha szószban is van sör, a desszertekben pedig meggy- illetve áfonyasör is megtalálható.

Götz Zsolt séf éppen azzal kísérletezik, hogy a sörgyártás alapanyagául szolgáló malátát az itt felszolgált hamburgerek bucijába is beépítse.

Malátával készült bucivarációk

Pirított és nyers egész malátaszemekkel, őrölt malátával készült verziót is kipróbált már, ráadásul a sörgyártás során keletkezett malátatörköllyel is kísérletezik. Ez egyezik Kurucz Dániel céljaival, akik a szeretné, ha a FIRST sörei egy nagyobb körforgásba kapcsolódnának bele, és semmi sem veszne kárba - a malátatörköly egy részét jelenleg egy tehenészetnek szállítják, ahol takarmányként ezt kapják az állatok. Dániel azt szeretné, ha az itteni állatok húsa kerülne a hamburgerbe is.

Zsolt elmesélte nekünk, hogy jelenlegGál József hentestől veszik a jó minőségű angus és szürkemarha húst. A csirkeburgert is darált csirkecombból és csirkemellből készítik, így szaftos marad húspogácsa.

Angusburger malátás buciban, sült édesburgonyával

A hamburgerekbe is marha színhús kerül, gondosan kidolgozott mennyiségű faggyúval keverve.

A malátás bucival készült angusburgert mi is megkóstoltuk, és elégedettek voltunk a joppieszósszal, római salátával, paradicsommal, cheddarral, baconnel és csemegeuborkával megpakolt fogással. A húspogácsa tisztán húsos íze elég meggyőző volt, de az igazi sztár a mogyorószós-majonézes szósszal kínált, olajban sült édesburgonya volt.

Hamarosan smokerben készülő marhaszegyet, sertésoldalast, különböző steakeket is lehet itt kóstolni. Zsolt elmondta, tekintettel a smokerben készülő ételek hosszú elkészülési idejére, naponta változó kínálattal fogják várni a vendégeket. Mindig az a hús lesz alacsony hőfokon, 12 óráig füstben sülni, amit éppen vásárolnak. A húsokhoz sörös barbecueszószt, tejszínes angol parajt, grillezett kukoricát, vargánya- és zöldborsmártást is lehet majd kérni.

Az ízHUSZÁR magazin ajánlása:

KINEK?A sörimádóknak, akik szeretik a laktató, húsfókuszú fogásokat. MIKOR?A FIRST jó választás, ha a barátaiddal szeretnél eltölteni egy kötetlen, de mégis igényes estét. MIÉRT?Az egy decis kóstolópoharai lehetőséget biztosítanak arra, hogy több sört is kipróbálj anélkül, hogy túladagolnád magad sörrel.

Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

Lakj jól egy tál forró levessel: 8 szürcsölnivaló recept az őszi hideg ellen

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

Irány Nyíregyháza: 7 étterem, ahova érdemes ellátogatni – A kiflis...

Szabolcs-Szatmár-Bereg székhelyét vastagbetűvel szedik a honi gasztronómiai térképen, mióta az ország minden zegzugába eljutott a kiflis gyros híre, de bátran állíthatjuk, hogy a térség konyhája saját jogán is megérdemli, hogy elismerően szóljunk róla. Mi most hét éttermet ajánlunk Nyíregyházán, kávézótól halas büféig, hogy egyetlen fáradt vándor se távozzon innen éhesen.

Kormos Lili

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek