Holnap vegyél inkább feketét!

Ti szoktatok venni feketeribiszkét? Nem? Pedig érdemes!

Piros testvérénél kevésbé népszerű aktuális idénygyümölcs a feketeribizli. Őszintén bevallom, 10-15 évvel ezelőttig én sem ismertem, maximum csak gyümölcslé formájában találkoztam az ízével. Igaz, úgy nagyon szerettem.

Amikor kertesházba költöztünk, egyik első saját ültetésem két feketeribiszke-bokor volt. Szerencsére ezek pont szeretik (elviselik?) a kertünk nem túl termékeny talaját, így szépen teremnek. Ezen felbuzdulva tavaly ültettem egy harmadik tövet is. Persze nem kilónyi mennyiségekről beszélünk, de 1-2 csodálatos gyümölcsös pitére pont elég a mennyiség.

Idén is jól viselkedtek a cserjék, a gyümölcsérleléssel megvárták, míg hazaérünk a nyaralásból, tegnap megvolt a szüret is. Az érett, sötétbordó-fekete gyümölcsszemek azért érdemelnek egyébként kiemelt figyelmet, mert:

  1. kiemelkedően magas a C-vitamintartalmuk - több, mint háromszorosa a citroménak,
  2. emellett gazdagok antioxidánsokban, amelyek a szervezetünkben keletkező szabadgyökök lekötésével segítenek a daganatos betegségek megelőzésében.

Olvastad már?

Ezek a legegészségesebb gyümölcsök!

Használjuk ki a szezont, vásároljunk a piros ribizli és a málna mellé feketeribizlit is, ha találunk a piacon. Ha pedig kertes házban lakunk, ültessünk bátran, az érett bogyókat szárazás, mosás után le is fagyaszthatjuk télire. Nagyon jól fog esni a meleg színű, fanyar fekete ribizlis pite a hűvös őszi hónapokban!

Címlapról ajánljuk

További cikkek