Éttermekben járva, és a gasztrooldalakat bújva egyre többször akadhat meg a szemünk a “szuvidált”, vagy sous vide húsokon. Mi az a sous vide (szu vid), és mire jó? Megint csak egy újabb ámítás, amivel drágábbá tehető az étel, vagy tényleg számít a különbség?
A sous vide egy olyan főzési technológia, amely meghatározott, és állandóan ellenőrzött, egyenletes hőfokú vízben főzi meg a műanyagba vákumozott alapanyagokat. Általában 2 egyszerű lépésből áll a folyamat: vákumozás, és főzés; a főzővíz az étel végleges hőfokára, vagy annál minimálisan magasabbra van állítva, és addig marad benne az alapanyag, amíg el nem éri a megfelelő hőmérsékletet. Ez a folyamat hasonlít a főzéshez, de egyrészt a víz hidegebb, másrészt mivel az étel és a víz között nincs kapcsolat, nem veszik el íz- és tápanyag a főzőfolyadékban.
Olvastad már?
Akkor miben más? – kérdezhetnénk. Egy konkrét példán egyszerű bemutatni. Egy jó marha steak, ami kb 1½ -2 ujjnyi vastag (a hús vastagságától is függhet a főzési idő), véresen a legjobb, ez kb 55ºC-t jelent. A húst sózzák, borsozzák, majd vákumozzák, és 55ºC-os vízfürdőbe engedik. A hús a hűtőszekrény 5ºC-áról fokozatosan emelkedik a kívánt 55ºC-ra. Közben omlóssá válik, ahogy az egyre magasabb hőfokon a fehérjék kicsapódnak. Ezek a kicsapódó fehérjék a vizet is kinyomnák a húsból, amitől az kiszáradna, de ezt a vákum nem engedi. A hús elérte a megfelelő hőfokot, de még nem biztonságos az elfogyasztása, így tovább kell a vízben hagynunk, hogy megfelelően pasztőrizáljuk, de ez nem jelenti azt, hogy tovább emelkedik a hőfok.
Más metódusoktól eltérően a hús hőmérséklete mindenhol egyforma: sütésnél kívül forróbb a felület, és arra törekszünk, hogy a belső hőfok érje el az 55ºC-ot. De ezt persze csak úgy érhetjük el, hogy kívülről befelé haladva egyre csökken a hőfok, így ha valaki a közepesen, vagy az akár annál kevésbé átsült húst szereti, el kell jutnia odáig, és a teljes szeletet tekintve viszonylag kevés ilyen résszel találkozik. Ezt magas hőfokú pirítással, majd sütőbe tétellel részben ki lehet küszöbölni, a sous vide viszont teljesen megszünteti a problémát. Mivel a Maillard-reakció (vagyis a hús pirulása) nem megy végbe ilyen alacsony hőfokon, érdemes a lehető legmagasabb lángon még pirítani a sous vide-olt hús felületét, de épp csak annyira, hogy ne kezdjen jelentősen emelkedni a belső hőfok.
A sous vide mindenféle húsnál kiváló megoldás (bár figyelni kell a megfelelő hőfokokra), a zöldségeknél majdhogynem felesleges, mert a keményítő 85ºC környékén kezd el kiválni, ezért a blansírozással, párolással és főzéssel hasonló eredményeket érhetünk el. A burgonya, répa és cékla tekintetében viszont esetleg érdemes próbálkozni. A tojás nagyon érdekes kísérlet, valamint nagyon kézenfekvő is, hiszen a saját héjában lehet főzni. A különböző állagok (sárgája és fehérje) eléréséhez próbálkozhatunk különböző hőfokokkal, kinek, kinek az ízlése szerint.
A sous vide előnyei tehát látványosak, de a hátrányairól még nem beszéltünk. Először is, bár már háztartási forgalomban is kapható, meglehetősen költséges maga a főző berendezés, és akkor még nem beszéltünk a vákumozóról és a hozzátartozó fóliáról. Másodszor is elég időigényes maga a főzés. Harmadszor az előnye a hátránya is egyben: nem lehetséges, vagy csak bonyolultan megoldható egy alapanyagon belül a hőmérséklet átmenet. Ez pl. pont a tojásnál érdekes, ahol ha 65ºC- on tartjuk mind a fehérjét, mind a sárgáját, általános zselészerű állagot kapunk. A jó megoldás az lehet, ha a 65ºC után rövid időre 75ºC-ba tesszük, hogy a fehérje jobban megfőjön. Negyedszer pedig, ha többféle alapanyagot főzünk, akkor több vízfürdő kell, mert mindegyiknek más hőfokot kell beállítanunk, tehát ez is egy hátrány.
A fent felsorolt hátrányok viszont csak akkor érintik az embert, ha otthoni sous vide tulajdonos. Így ha egyszer összetalálkozunk vele egy étlapon, érdemes kipróbálni, megkóstolni, mi a különbség egy sous vide csirkemell és egy mezei grillezett csirkemell között, ahol különösen fontos, hogy a hús ne száradjon ki.
