Egyben sült kölesfasírt recept

Egyben sült kölesfasírt
  • előkészület:
  • sütés:
hozzávalók 4 főre
story

Az egyben sült fasírt mintájára készült vega finomság.

egyéb elnevezések

vega fasírt, vegetariánus fasírt, fasírt kölesből

elkészítés
  1. A kölest kétszeres mennyiségű sós vízben puhára főzzük és hagyjuk kihűlni.
  2. 2 tojást keményre főzünk, hűlni hagyjuk.
  3. A sárgarépát és a karottát nagylyukú reszelőn lereszeljük, a vöröshagymát és a fokhagymát apróra vágjuk.
  4. A köleshez adjuk a répaféléket és a hagymákat; pirospaprikával és borsikafűvel ízesítjük, ha szükséges sózzuk. A rozsliszttel és a másik 2 tojással közepesen lágy masszává dolgozzuk.
  5. A kihűlt kemény tojásokat felkockázzuk és a masszába keverjük.
  6. Kiolajozott, zsemlemorzsával kihintett formába tesszük, amit egy tepsibe teszünk, és forrásban lévő vízet öntünk alá, kb. 2 cm magasan.
  7. Előmelegített, 200 C-os sütőben kb. 40 percig gőzöljük.
  8. A formában hagyjuk kihűlni. Hidegen könnyebben szeletelhető.
kapcsolódó cikkek

Egyben sült kölesfasírthozzászólások (27)

2012.04.06 13:04

Szervusz!
Elkészítettem , igen finom lett. Kicsit módosítottam. volt itthon medvehagyma abból tettem bele. Majd tortaformába tettem, így köles tortánk lett. Most nagypénteken , krumpli salátával esszük. Köszönet érte::))

2011.11.15 22:11

Sziasztok! A repara visszaterve.Anyukam annak idejen azt mondta a karotta repa vege tompa es sotetebb szinu mint a hegyes vegu.Azt tapasztaltam eletem folyaman, hogy a karotta repa edesebb is.Huslevesek elengedhetetlen szinezoje, ha karikara vagva megdinszteljuk.A kolesfasirt egyebbkent nagyon finom es ha ugy keszitjuk el mintha husbol csinalnank akkor olajban pogacsa formaban is ki lehet sutni, kicsit kemenyebbre kell osszeallitani mint hust, igy nem esik szet.Ugyanugy jarunk el vele mintha husbol keszitenenk a fasirtot.Meg csirkebe tolteleknek is finom zsemle helyett.Egyebbkent gratula a recepthes, meg a tobbihez is.Udv.Valeria

2011.12.01 01:12

kedves Valéria!
köszönöm a hozzászólásodat és az elismerő szavakat.
további jó sütés-főzést!
üdv,
toma

2011.07.14 10:07

Üdvözöllek, Ze(n)derta! Tegnap megsült ez a finomság Gerzsó paprikás tökfőzelékéhez. A maradékhoz ma csirkehusit fogok ööszedobni jó tocsogós curry mártással.

2011.07.14 11:07

kedves Kicsivik!
örülök, hogy ízlett a fasírt!
további jó sütés-főzést.
üdv,
toma

2011.03.19 18:03

Ma elkészítettem, és nagyon finom!!!! Én tettem még hozzá párolt borsót és kaliforniai paprikát is .
Köszönet a receptért!!!
Anikó

2011.03.20 12:03

kedves Anikó!
örülök, hogy bevált a recept!
üdv,
toma

2011.02.28 19:02

Hello,szombaton fogom elkészíteni,drukkoljatok!

2011.02.28 21:02

drukk-drukk! ;-))))

2011.02.20 19:02

Be kell tiltani, mert függőséget okoz!

Bármilyen zöldséggel s akár kevés reszelt sajttal is.
:-)

2011.02.21 22:02

nagyon köszi! ;-))))))

2011.01.27 18:01

Elkészítettem tegnap ebédre, nagyon finom lett. Mi spenótfőzelék mellé ettük. Hálás köszönet a receptért!
Zsófi

2011.01.27 23:01

kedves Zsófi!
köszi az elismerő szavakat.
üdv,
toma

2010.10.13 18:10

Sziasztok!

A sárgarépa latin neve Daucus carota ssp. sativus, népi neve karotta vagy murokrépa. A citromsárga répa neve paszternák.
Egyik barátnőm tud nagyon finom zöldséges fasírtot csinálni, ami olajban sül. Majd megszerzem a receptet, ha haza jön Norvégiából.
Üdv:
Beus

2010.10.13 19:10

kedves Beus!
köszi a szakmai hozzászólást ;-)
nagyon várom a receptet. én is próbálkoztam már, de eddig nem jött össze...
üdv,
toma

2010.03.23 23:03

köszi a választ! még lenne egy apróság : mit gondolsz, lapos fasírtokká gyúrva, olajban kisütve is el lehet készíteni???

2010.03.24 11:03

kedves Davila!
mindig is irigyeltem azokat, akik gabonából és/vagy zöldségből tudnak olajban kisütött fasírtot készíteni! megmondom őszintén, hogy egyszer megpróbáltam ezzel a recepttel, de a vége az lett, hogy a fasírtok teljesen szétestek, és össze-vissza futott és megégett az olaj.
ha van egy jó recepted, annak nagyon örülnék!
üdv,
toma

2010.03.22 20:03

Vajon mennyire illik ez a fasírt tökfőzelék mellé feltétnek? A recept nagyon tutinak tűnik, kipróbálom, mert -bár nem vagyunk vegák- igyekszem figyelni arra, h. ne húst együnk hússal, legyenek kifejezetten zöldséges napok is.

2010.03.23 11:03

kedves Davila!
szerintem nyugodtan lehet adni bármilyen főzelékhez feltétként. ha már a ne-húst-hússal témánál járunk, ajánlom figyelmedbe a búzapörköltet. hihetetlenül finom, és még a finnyásabb ízlésűek is csípik, mert az íze ugyan olyan, mint egy jófajta pörkölté.
további jó sütés-főzést!
üdv,
toma

2009.11.25 12:11

Szia!

Ne haragudj, biztosan nagyon műveletlen vagyok, de én eddig úgy tudtam, hogy a karotta=sárgarépa....Jelen receptben viszont két külön tételként sorolod fel.
A neten annyit találtam, hogy karotta = kis sárgarépa..Így a homály már irtózatos.. :)
Felvilágosítnál?
Köszi!

2009.11.25 23:11

szia nmlss!
ebbe már korábban is belefutottam... ;-) én is utána néztem az interneten, de ugyanazt találtam, amit Te. a kétféle sárgarépa egyrészről az általánosságban is ismert (narancssárga színű), másrészt a kevésbé elterejdt citromsárga (ezt hívom én karottának) változat.
szóval nem tudom, hogy karotta-e, vagy sem, de érdemes minél többféle zöldséget beletenni ebbe a fasírba.
jó főzőcskézést!
üdv,
toma

2010.03.20 11:03

Karotta!
Én meg úgy tudom, hogy a karotta az egy kisebb és édesebb répaféle, egyszer kaptam egy barátomtól. Az is narancssárga volt, csak kisebb.

Szerintem répának biztos jó az egyféle narancs is. Nem igaz?
És valóban inkább minél többféle zöldséget.

2010.03.22 10:03

kedves Marcsi!
köszönöm a kommentedet. egyetértek Veled. hajrá zöldségek! ;-)
üdv,
toma

2010.03.22 11:03

Nekem ezer éve van kölesem itthon, talán ezt fogom elkészíteni belőle. A köles egy fura étel, de ettem már belőle jót, csak nekem nem sikerült jóra megcsinálni eddig. Hátha most sikerül.

2010.03.22 16:03

szurkolok! ;-)
xxx
toma

2009.03.07 11:03

nem maradt valami ki az elkészítés leírásából? gondolom az egyik két tojás főtten van benne. vagy?

2009.03.07 13:03

szia katt!
köszönöm az észrevételt, már javítottam is.
további jó főzőcskézést!
üdv.
toma