Családi gazdálkodás világfórum és kiállítás Budapesten

A két napig tartó nemzetközi kiállításon külföldi és magyar kiállítók mezőgazdasági kincseikkel, kézműves élelmiszerekkel és bemutatókkal várják a látogatókat. (x)

A Vidékfejlesztési Minisztérium március elején egy különleges kiállítással várja a felfedezni, ismerkedni vágyókat. A „Világ Mustra” nemzetközi expóra olyan gazdák érkeznek a világ minden tájáról, akik a családjukkal összefogva állítanak elő hagyományos termékeket, szem előtt tartva a fenntarthatóságot, illetve a természeti erőforrások és környezetük védelmét. Kenya és Brazília gazdálkodói mellett természetesen a magyar gazdák sem hiányozhatnak, akik kézműves élelmiszerekkel és termékekkel várják a látogatókat.

A kiállításra látogatóknak nem csak ízletes élményben lesz részük, de a szervezők segítségével felismerhetik, hogy az ilyen típusú gazdálkodás fenntartható, munkát ad a helyi közösségeknek, és segít leküzdeni az élelmiszerhiányt. A „Világ Mustra” ugyanis az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által kezdeményezett, a Családi Gazdálkodások Nemzetközi Éve eseménysorozatának a része. A kiállítás mellett egy nemzetközi konferencia is zajlik majd a Budapest Kongresszusi Központban, ahol a világ számos országának miniszterei, tudósai és civil szervezetei vitatják meg a fenntartható családi gazdálkodás aktuális kérdéseit.

Légy része egy nemzetközi összefogásnak! A kiállítást március 5-én és 6-án a Budapest Kongresszusi Központban és az előtte lévő sétányon találod. A belépés ingyenes! (x)

További információért a kiállításról kattints ide

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Egyserpenyős lecsós orzo

A klasszikus lecsó találkozik az olasz konyhával ebben a szaftos, krémes egyserpenyős fogásban. Az orzo magába szívja a paradicsomos-paprikás alap minden ízét, a tetejére kerülő burrata ...

Címlapról ajánljuk

7 nyálcsorgatós étel SERTÉSCOMBBÓL

A sertéscomb igazi jolly joker a konyhában: készülhet belőle szaftos pörkölt, egytálétel, leves vagy akár különlegesebb, gyümölcsszószos fogás is. Mutatunk 7 receptet, ha éppen sertéscombból főznél valami igazán finomat.

Nosalty

További cikkek

7 nyálcsorgatós étel SERTÉSCOMBBÓL

A sertéscomb igazi jolly joker a konyhában: készülhet belőle szaftos pörkölt, egytálétel, leves vagy akár különlegesebb, gyümölcsszószos fogás is. Mutatunk 7 receptet, ha éppen sertéscombból főznél valami igazán finomat.

Top Receptek

Zsiványpecsenye petrezselymes burgonyával

Szuper ízek és alapanyagok találkoznak ebben az aprópecsenyében, ami egyformán laktató a szemnek és a szájnak. Az alapanyagokat érdemes mind csíkozni, így nagyon elegáns lesz a ...

Tejmentes gyümölcsleves

Nyáron kevés jobb dolog van egy jól behűtött gyümölcslevesnél, főleg akkor, ha friss, érett gyümölcsökből készül. Mi most vegyesen raktunk bele ilyet is, olyat is. Ez a tejmentes ...

A tökéletes nokedli

A magyarok kedvenc körete, az kétségtelenül a galuska vagy más néven nokedli. Liszt és tojás. Lényegében csak ezekre az összetevőkre van szükség, plusz a vízre és a sóra.