Konyhafelújítás előtt kötelező olvasmány! - 7 munkapulttípus előnyei és hátrányai

Sok hihetetlenül szép, csábító munkapult kapható, de nem minden anyag bírja egyformán a "gyűrődést" a konyhában. Összeszedtük az egyes matériák előnyeit és hátrányait.    

Munkapultot választani igazán idegölő tud lenni, hiszen sok konyhafelújítási projektben ez a legköltségesebb tétel, ráadásul az, hogy végül hogyan döntünk, alapvetően meghatározza a konyhánk hangulatát is. Ezzel együtt egyértelmű, hogy a megfelelő konyhapult kiválasztásakor nem hagyatkozhatunk csupán az esztétikumra.

Az ellenállóképesség, az ár, az, hogy mennyire könnyű hozzájutni és mennyire egyszerű karbantartani, mind-mind fontos szempontok.

Most bemutatjuk nektek hét, konyhapultként gyakran használt anyag előnyeit és hátrányait.

1. LAMINÁLT MUNKAPULT

ELŐNYEI: A laminált munkapult kétségtelen előnye az alacsony ára. Mellette szól az is, hogy nagyon változatos színekben kapható, és ha ügyes kezűek vagyunk, akár magunk is méretre vághatunk, beszerelhetünk egyes darabokat.

HÁTRÁNYAI: Mivel a laminált pultok összeragasztott műanyag- és furnérrétegekből épülnek fel, az élük nagyon sérülékeny, és ha forró lábast teszünk rájuk, megolvadhat a felszínük is. A maró savakat sem szereti, de a citrom- vagy paradicsomlé nem tesz benne kárt. A víz sem nagy barátja ennek a munkapultnak, mert az éleken a folyadék könnyen beszivároghat a műanyagburkolat alá, és felpúposíthatja az anyagot.

2. TERMÉSZETES FA

ELŐNYEI: A tömörfa, de különösen a természetes fafurnérral borított konyhapultok egyértelműen sokkal olcsóbbak, mint a természetes- vagy a műkőpultok. Az érintésük és a látványuk is karakteres, megnyugtató és elegáns tud lenni.

HÁTRÁNYAI: Akár a fafurnérral borított, akár tömörfa munkapultokról van szó, az a helyzet, hogy a felületükön könnyen nyomot hagynak a zsíros anyagok, és gyakran meg is karcolódnak. Ahhoz, hogy szép maradjon a felület, fel kell készülnünk arra, hogy rendszeresen olajoznunk és csiszolnunk kell majd azt.

3. BETON

ELŐNYEI: A beton munkapultok egyre népszerűbbek izgalmas tapintású felületük miatt, és az sem utolsó szempont, hogy ez az anyag szinte tetszőlegesen színezhető. Nagyon strapabíróak, hőállóak és kevésbé drágák, mint a természetes kövek - különösen akkor, ha nagyon bátrak vagyunk és saját magunk építjük meg a pultunkat. Egyéni ízt adhatunk a pultnak, ha üveggel vagy kavicsokkal dobjuk fel.

HÁTRÁNYAI:A betont munkapultként muszáj felületkezelni, de még így is - mivel nagyon porózus a felülete - könnyen foltos lesz. A felületkezelést az optimális eredmény elérése érdekében háromévente meg kell ismételni, de ezzel együtt nagyon meglátszik az életkor ezen az anyagon. Ez persze sokak számára akár nagyon vonzó is lehet.

4. ROZSDAMENTES ACÉL

ELŐNYEI:A rozsdamentes acélt régóta használják éttermi, szállodai és egyéb nagy, üzemként működő konyhákban. Ez az anyag hihetetlenül tartós, könnyű tisztán tartani, nem karcolódik. Ráadásul teljesen újrafelhasználható, így ökotudatos választás a konyhában.

HÁTRÁNYAI:Ha fém munkapultot építünk be, készüljünk fel arra, hogy a konyhában állandó edénycsörömpölés kíséri majd a főzést. Noha nem lesz foltos a felülete, horpadások könnyen keletkezhetnek rajta. Minél vékonyabb a fémlemez, annál könnyebben behorpadhat - a vastag, ellenálló lemezek pedig nagyon drágák. Ráadásul lehet, hogy maradandó foltot nem hagy semmi ezen az anyagon, de a vízkő, és mosogatószer-foltok nagyon is bosszantóak tudnak lenni.

5. KVARCKOMPOZIT

ELŐNYEI: A kvarchomokból, természetes kőzúzalékból nagy hőfokon összepréselt műkőpultok a természetes kövek sok előnyös tulajdonságával rendelkeznek: sav-, fagyállóak és karc- és kopásállóak. Ezek az anyagok nem olyan drágák, mint a természetes kövek, és rendszerint találhatunk egy lakóhelyünkhöz közeli gyártót is, így a környezetet is kevésbé terheljük meg, ha műkövet választunk. Ezek az anyagok ráadásul rengeteg szín-és mintavariációban is előállíthatóak.

HÁTRÁNYAI: Noha ezek a műkövek olcsóbbak, mint a természetes kövek, kiváló tulajdonságaikat bizony így is meg kell fizetni. A kvarckompozitpultok a gránitból készültekhez hasonlóan nagyon magas hő hatására meg is repedhetnek.

6. GRÁNIT

ELŐNYEI: Az egyik legnépszerűbb és elegáns munkapult-alapanyag, a természetes gránit olyan ellenálló, hogy nem tud megkarcolódni - sőt, képes kicsorbítani a késeket. Ráadásul az anyag hőálló és felületkezelést követően folttaszítóvá is válik. Különleges, természetes árnyalati megkapóak: többek között sötétpiros, zöld, de ragyogó kék verzióban is kapható ez az anyag.

HÁTRÁNYAI:Mivel a gránit egy porózus anyag, 8-10 évente meg kell ismételni a felületkezelését. Az ára igen magas, és mivel természetes anyagról van szó, megvásárlásakor nekünk kell alkalmazkodni az elérhető színválasztékhoz.

7. MÁRVÁNY

ELŐNYEI: A márvány kétségtelenül hihetetlenül gyönyörű, elegáns anyag, amihez régóta a luxus és a nagyvonalúság hangulata kapcsolódik. Ráadásul nagy színválasztékban kapható és hőálló.

HÁTRÁNYAI: Ez a csodaszép anyag azonban eléggé problémás választás a konyhába. Nem pusztán a magas ára a gond, hanem az is, hogy a márvány nagyon gyakori karbantartást igényel. Felületkezelését akár hathavonta is meg kell újítani, de még így is rengeteg karcolás, folt, törés fog keletkezni ezen a puha anyagon. A márvány annyira könnyen sérül, hogy még a citromsav is kikezdi.

Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

Gasztrokavalkád Michelin-csillagos séfekkel, avagy hogyan került a kávé a tányérra?

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Így készítsd el otthon a kínai kifőzdék gyöngyszemét, a gong...

Szégyen, nem szégyen, időnként mindannyian betérünk egy-egy ázsiai büfébe, hogy gyors komfortkaja gyanánt vegyünk egy kis adag csirkét rizzsel. Persze mindenkinek más a kedvence: ki a szezámos csirke, ki az édes-savanyú rajongója, vannak tofu- és bambuszrügyfanok, és ott vannak az olyan mindig megbízhatóan egyforma fogások, mint a mogyorós csirke, azaz a gong bao. Na, most azt mutatjuk meg, hogyan készíthetitek el házilag, autentikus módon!