Másfélezer éves húsos derelyét találtak

Az északnyugat-kínai Hszincsiangban már 1700 évvel ezelőtt fogyasztották a húsos táskákat - állítják az autonóm terület régészei. 

Az északnyugat-kínai Hszincsiangban már 1700 évvel ezelőtt fogyasztották a húsos táskákat, azt az ételféleséget, amely a kínai holdújévi vacsorának a hagyományok szerint elmaradhatatlan fogása.

A következtetést mindössze három darab, a föld mélyéből előkerült húsos táskák maradványaiból vonták le a szakemberek. A ritka leletre Turpán város környezetében leltek, és megállapították, hogy a 220-589 között uralkodó dinasztiák időszakából valók.

A régészek további két, "fiatalabb" húsos táskát is azonosítottak. Ezek a Tang-dinasztia (618-907) idején készülhettek, szintén Turpánban. Hosszuk 5 centiméter, szélességük 1,5 centiméter és - csakúgy mint a mai konyhákban gyártottak - félhold alakúak. Az alaposabb kutatások során azt is megállapították, hogy tésztájuk búzalisztből készült, és azt hússal töltötték meg.

A szakemberek a leletek alapján igazolva látják, hogy a közép-kínai síkvidékek étkezési szokásai viszonylag gyorsan terjedtek át az ország távolabbi, nyugati vidékeire.

(via MTI)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Osztrák krumplisaláta

Ha Bécsben járok, mindenképpen ennem KELL Wiener Schnitzel-t (bécsi szeletet)! Sokszor volt már szerencsénk egymáshoz, de talán legutóbb adták hozzá a legfinomabb krumplisalátát. Ezt ...

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...