Nosalty-kvíz: Hány nyári zöldséget ismersz fel nagyon-nagyon közelről?
Újabb játékra invitálunk titeket! Most a nyári zöldségek vonulnak fel, de trükkös módon, hiszen nem mutatják meg teljes valójukat, nektek kell őket nagyon közelről felismernetek!
Szeretek jókat enni, és új recepteket kipróbálni. Bár igaz annak a receptnek amit kipróbálok meg kell fognia. Szeretek új recepteket kitalálni. Sokszor olvasok recepteket, és egyszer csak az egyik hozzávalónál bevillan egy recept ötlet. Ekkor az ötletemet leírom, és finomítom kicsit, majd elkészítem. Általában a mi ízlésünknek megfelelő finom ételeket gondolok ki.
olvasás, sütés, állatkák(cicák, kutyák), sorozataim megnézése,
Már egészen kislánykorom óta segédkeztem a Nagymamámnak a hokedlin állva. Amikor férjhez mentem, akkor már rendszeresen főztem. Sütni viszont csak az utóbbi időben sütöm a sütiket a családom megelégedésére.
Kislány koromban természetesen szüleimnél, és amióta elköltöztem, azóta a saját konyhámban.
Mindig azt főzöm, amihez kedvem van, és valamilyen módon inspirál. Természetesen van, hogy főzés, sütés közben is változtatok a recepten, mert úgy gondolom, hogy úgy jobb lesz, illetve az ízlésemhez igazítom. A lényeg végül is az, hogy az elkészült mű mindenki számára ízletes legyen.
Újabb játékra invitálunk titeket! Most a nyári zöldségek vonulnak fel, de trükkös módon, hiszen nem mutatják meg teljes valójukat, nektek kell őket nagyon közelről felismernetek!
Szalmonellabotrány: keddig 14 országban összesen 106 megerősített fertőzéses esetet regisztráltak, Magyarország is érintett. A fertőzést vélhetően egy instant tészta okozta.
Nem mindegy, hogyan csomagolod el a sajtot, de ezt valószínűleg már te is tapasztaltad. A nem megfelelően csomagolt és tárolt sajt ugyanis megváltoztatja állagát, szagát és ízét is. Mai Napi Tippünkben szakácsok mondják el, mi az, amiben sose tárolnák a megkezdett sajtot.
Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...
A piskótatekercs igazi klasszikus, amit gluténmentesen is érdemes elkészíteni. Ez a változat puha, könnyű és szépen tekerhető, így nem kell attól tartani, hogy repedezett vagy száraz ...
Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...