#

Lord Spawn

  • receptjei: 1
  • regisztrált: 2013.02.03

Lord Spawn adatai

Mióta főzök

2003-ban saját lakásba költöztem és meg kellett tanulnom főzni, mert anyukám az új lakásban már nem csinálta meg minden nap a kedvenc ételeimet, így szépen lassan el kellett sajátítanom a főzés és még inkább a sütés fortélyait, mert anyukám igazi nagymestere a süteményeknek és édességeknek. Eleinte csak magamnak, majd a párom hozzám költözése után kettőnknek főztem - bár a párom elég sokszor levette rólam ezt a terhet, én ekkor inkább áttértem a hobby főzésre, és elkezdtem élvezni a dolgot. 2010-ben a fiam születése után még inkább úgy éreztem, hogy sütit kell sütnöm, mivel a nejem ebben nem igazán jeleskedik, legalábbis nem szeret pepecselni bonyolultabb receptekkel. Igaz, a kedvencem a palacsinta, és ebből ő még mindig valahogy finomabbat készít, pedig én százszor annyit készítettem már - szinte minden hétvégén. Mostanra elkészült az első saját receptem is (2013.03.15.), természetesen süti - azaz hogy sütés nélküli édesség, egy keksztekercs változat.

A hely, ahol főzök

A saját konyhánk, egy átlagos panel konyha, amelyet az évek során egyre otthonosabbá varázsoltunk, a tűzhely pedig egy egyszerű gázos extrákat mellőző sima fehér "Noname" tűzhely.

Ars poetica a konyhában

Egyszerűen finomat egy kis extrával!

További cikkek

8-szor egészségesebb, mint a zöld tea – A halhatatlanság növényének...

A ginzeng, a gingko, a maté vagy a zöld tea is sokak által ismert (gyógy)növények, melyeket nem kevesen fogyasztunk, reménykedve az egészséges életben, az általános jóllétben. Van azonban egy növény, amit alig ismerünk, pedig a kínaiak már rég felfedezték maguknak, és nemes egyszerűséggel a halhatatlanság füvének is nevezik. Ez pedig a jiaogulan.

Ezt az 5 étkezési szokást fogadd meg a lassabb öregedésért

Az egészséges öregedés nem egyik napról a másikra történik: apró szokások összessége, és érdemes időben elkezdeni foglalkozni vele. Ezt rögtön az ébredés utáni tevékenységekkel is megalapozhatjuk. Lássuk, mi az az 5 szokás ébredés után, ami lassíthatja az öregedést.

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...

Tejfölös-sajtos csirkecomb

A csirkecombot már előző este befűszerezhetjük, így az ízek jól átjárják a húst, másnap pedig csak a sütéssel kell majd foglalatoskodnunk. Én barna rizsből készült rizibizivel ...