5+1 kevésbé kedvelt szuperzöldségünk – ezeket is csempészd be a napi fogásokba

Van egy-két zöldség, amit gyerek korunk óta nem kedvelünk, pedig igen csak jó lenne, ha beépítenénk őket a mindennapi konyhai gyakorlatba. Nézd, ezekre gondoltuk! (x)

Kelkáposzta

Tipikusan az a zöldség, amit csak idősebb korában kedvel meg az ember, büdi, amikor főzzük, az íze nagyon megosztó, és felfújódunk tőle, mert bélgázokat okoz. Pedig, ha mindenki tudná, hogy tápértéke jóval jelentősebb, mint a fejes káposztáé, biztosan többen fogyasztanák. Jelentős vitamin- és ásványianyag-tartalma mellett béta-karotint is tartalmaz, főleg a külső, haragoszöld színű takarólevelek, ezért ezeket se dobjuk ki, a közepüket kivágva őket is használjuk fel!

A kelkáposztát már több mint ezer éve termesztik Európában. Magyarországi termesztési tájai elsősorban Mohács és Szentes környéke, de más övezetekben is foglalkoznak vele. Az elkészítési lehetőségei szűkösebbek, mint a fejes káposztáé, hiszen sem nyersen salátának, sem télire, savanyításra nem használható. Levelével ízesíthetjük a húslevest. A köménnyel fűszerezve jön ki leginkább az íze, burgonyával főzve finom főzelék lesz belőle, darált hússal, pörköltmaradékkal, morzsával, tejföllel, változatos rakott ételek is készíthetőek belőle.

Lila káposzta

Vörös káposztaként is ismert, ízében és textúrájában hasonló a sima zöld káposztához, viszont antioxidánsokban jóval gazdagabb. Tartalmaz még sok C- és A-vitamint, rostokat. Főzéskor érdemes ecetet adni hozzá, így megőrzi a vörös színét, különben kék lesz.

Nagyszerű párolt káposztának, nemcsak ízben, hanem színben is jól mutat a sültek mellett. Édeskés jellege miatt almával, naranccsal és más gyümölcsökkel is együtt párolható. Főzeléket nem készítünk belőle, de zöldségfasírtba eszméletlen jól illik. Frissen, vékonyan szelve roppanós salátát keverhetünk a segítségével, de ecetes lében eltéve is remekül muzsikál. Próbáljuk nemcsak a téli időszakban, hanem nyáron is minél többször tálalni!

Spenót

Más néven paraj. Gyermekkorunk “Fúj!” étele, mert ugye senki sem szeretett volna “fűfőzetet” enni. Aztán felnőtten legtöbben megszeretik jellegzetes ízét. A pucolása időigényes, de manapság mosott és bébileveles formában, kisebb adagokban is kapható. Szinte a világ minden részén fogyasztják.

A spenót kiváló C-, A-, és B-vitaminforrás, és hírével ellentétben nem tartalmaz túl sok vasat. A fiatal, friss, élénkzöld spenótleveleket fogyaszthatjuk nyersen salátákban, míg az öregebb, mélyzöld leveleket általában párolva, főzve esszük, de a legideálisabb a nyers felhasználása.

A spenót elkészítése nagyon sokrétű. Általában főzelékként fogyasztjuk, de lehet belőle spenót levest is főzni. Más zöldségekkel, gyümölcsökkel együtt gyümölcscentrifuga vagy turmixgép segítségével egészséges smoothie-kat, italokat préselhetünk vele. Hús- és halételek mellé köretként, valamint salátákba is nagyszerű. A vegán és a vegetáriánus étrend egyik nagy kedvence.

Petrezselyemgyökér

Édeskés ízű, jellegzetes illatú zöldség. Más elnevezései, fajtái: fehérrépa, gyökér, paszternák, pasztinák. Vitaminokban és ásványi anyagokban gazdagabb, mint közeli rokona, a sárgarépa. Általában levesekbe főzve, pürésítve, sült húsok mellé sült köretnek, zöldségpürének, zöldségfasírtokhoz ízesítőnek használjuk.

Ezek mellett a spenóthoz, vagy a sárgarépához hasonlóan kipréselhetjük gyümölcscentrifugán, és levét hozzáadhatjuk más zöldségek (pl. sárgarépa) és gyümölcsök (pl. alma) levéhez. Annál is inkább, mert fokozza az emésztőrendszer működését, gyógyítja a gyomorbetegségeket és kiváló az étvágygerjesztő hatása.

Fehér jégcsapretek

Répa formájú zöldség, mely Ázsiából származik. Magas az A-, B- és C-vitamintartalma, ásványi anyagokban gazdag. Íze kissé semlegesebb, mint a tavaszi reteké, kevésbé csípős, de kifoghatunk nagyon csípőseket is. Érdemes a zöldségest megkérdezni, milyen az áruja. A csípősség különben a főzés során el is tűnik.

Fogyasztása serkenti az emésztést, erősíti a szervezet védekezőképességét a téli betegségekkel szemben, ezért fogyasszuk télen is, amikor ténylegesen szezonja van. Salátákba, levesekhez, hidegtálakhoz remekül használható alapanyag, a legegészségesebb, ha nyersen fogyasztjuk.

Édesburgonya

Bár felhasználása nagyon hasonló a sima burgonyáéhoz, nem egy növényi családba tartoznak. Az édesburgonya íze és színe vetekszik a sütőtökével, de állaga és fedőrétege más, egy hosszúkás, édes, fűszeres ízű trópusi zöldség, másik nevén batáta, mely Dél- és Közép-Amerikában őshonos.

Általában sütve, levesekbe, pürékbe főzve szoktuk fogyasztani, pedig számos más felhasználási módja is van. Használja a cukrászipar és a konzervipar is, például kedvelt bébiételek, ivólevek készülnek belőle. Édeskés, de nem markáns ízű, így sokféle fűszert alkalmazhatunk hozzá, például a vele főzött leveshez szerecsendió, római kömény, koriandermag, curry és gyömbér is illik. Krumplit kiváltó köret, püré is készülhet belőle alkalmanként, ez esetben rozmaringgal is lehet ízesíteni. Édességként a hagyományos téli fűszerek, a gyömbér, a szerecsendió, a fahéj és a szegfűszeg adhat aromát neki.

Keress növényi alapanyagú Knorr termékeket itt!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...