122 adag székelykáposztát főztünk, és nem is ettünk belőle - rászorulóknak segítettünk az Age of Hope-pal

Ha úgy főzöl 122 adag pazar székelykáposztát, hogy nem eszel belőle, de nem is bánod, annak csak egy oka lehet: rászorulóknak főzöl. Az Age of Hope alapítványnak segítettünk.

Tekintve, hogy egy gasztrooldal vagyunk, és a karácsony is közeleg, az adományozási kedv pedig ilyenkor köztudottan megnő (milyen jó lenne, ha ez januárban is így lenne, ugyebár), végiggondoltuk, kinek tudnánk segíteni. Mivel régóta figyeljük az Age of Hope tevékenységét, kapcsolatba léptünk az alapítvány vezetőjével,Tóth Ákossal, aki profi csapatával rászorulóknak illetve hátrányos helyzetű gyermekeknek segít.Pár napja végre sikerült összehoznunk egy közös adományfőzést, méghozzá aIII. Közös Bográcsesemény keretein belül, amit Ákosék aBudapest Bike Maffiávalés önkéntesekkel, civilekkel karöltve szerveztek.

A mintegy 1000 adag lefőzött ételt családok átmeneti otthonába, hajléktalanszállókra szállítottuk.

Szóval az adományozás és a jó hangulat nem kizáró tényezők, sőt

"Amit manapság az utcán látunk a hajléktalanokból, az csak a jéghegy csúcsa. A dolog keményebb része az, ami a foglalt házakban, a kiserdőkben zajlik, a legtöbben ott élnek. Ott kellene főleg segíteni" - fűzte hozzá Ákos.

A közös főzésre végülis múlt vasárnap került sor, és azt kell mondanunk, hogy a hajnali 5 órás kelés ellenére is megérte. Hideg volt, messze volt, korán volt, de teljesen mindegy, mert amellett, hogy ennél jobb csapatépítő opció nem nagyon van télen, egy percre sem bántuk meg.

Forgattunk egy videót is, nézzétek:

Mi is az Age of Hope?

Az Age of Hope Gyermekvédelmi Alapítvány 2010-ben jött létre azzal a céllal, hogy segítse a hátrányos helyzetű gyermekeket és családjaikat. Azonnali, majd hosszú távú segítséget igyekszik nyújtani a bántalmazott vagy mélyszegénységben élő gyermekeknek, megoldást keres helyzetük könnyebbé tételére, élménytáborokat, utazásokat szervez. Több infó itt.

Mikor Ákost arról kérdeztük, miben látja az adakozás illetve az önkéntes alapítványi munka célját és velejét (hiszen nála szinte csak (diák)önkéntesek dolgoznak, így fogalmazott:

"Érzékenyíteni kell. Látni kell, hogy másoknak nehezebb, mint neked... szóval ennek oda-vissza is van pedagógiai csatolása. Ha pedig elkezded, olyan, mintha legurítanál egy hógolyót a hegyről. Lavina lesz belőle - megy magától, nekem csak kézben kell tartani."
122 adag székelykáposzta, összesen kb.1000 adag meleg étel jött össze

Szóval mi főztünk, szólt a zene, jófejek voltak az emberek, egy vérprofi, sokat látott csapat állt mögöttünk, totál szervezetten ért a megfelelő helyre az étel, mellékhatásként pedig a lelkünket is simogatta, hogy adakoztunk.

Ja, és eszünkbe sem jutott beleenni a káposztába, ezt most nem magunknak főztünk. Ez tetszett a legjobban.

Adakozni tényleg jó. Neked is, nekik is. Adni, kapni. Win, win. Lehet ragozni, de inkább segítsünk. Jó?

Mondjuk itt:

Facebook: Age of HopeAdószám: 18287204-1-43Bírósági bejegyzés száma: 11552Számlaszám (Erste Bank): 11600006-00000000-56705485Külföldről: GIBA HUHB HU2511600006-00000000-56705485Email: hello@ageofhope.hu

Legújabb receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsi és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Tökéletes zserbó

A zserbó nem egy egyszerű műfaj - sok lépésből áll, és ha csak egy is félremegy, akkor vagy kiszárad, vagy nem sül át, és így tovább. Ha ezzel a recepttel próbálkoztok, biztosan jól ...

Címlapról ajánljuk

Világdöntőbe jutott a Bocuse d’Or magyar csapata

Lezajlott a Bocuse d’Or európai válogatója Marseille-ben, ahol a kontinens legerősebb csapatai mérték össze tudásukat. A versenyt ezúttal is a skandináv országok dominálták: az első helyen Dánia végzett, második lett Norvégia, míg a dobogó harmadik fokára – meglepetésre – Olaszország állhatott fel.

Nosalty

6 nő meséli el, hogyan mérgezte meg az életét a...

A fogyókúrázás sok nő életében már egészen fiatal korban kezdődik, és gyakran évekig tartó küzdelemmé válik. Hat nő őszinte története mutatja meg, hogyan hatott rájuk a diétakultúra: volt, aki megszállott kalóriaszámolásba menekült, másnak az egészsége vagy a mentális állapota látta kárát.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Gazdag és sűrű palócleves

A palócleves pont az a leves, amelyre egy borongós, hideg napon vágyik az ember. Tele van zöldséggel, hússal és fűszerrel a habarástól pedig pikáns és sűrű lesz. Ha kenyérrel ...