Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Így fogj neki a tavaszi selejtezésnek! Segítünk!

Minden tavasszal visszatérő feladat a lakásban felhalmozódott tárgyak rendszerezése és szelektálása. A kacatmentesítéshez Bitay Andi bloggertől kértünk szakértő tanácsot.

Kezdjük a legelején: mi számít kacatnak?

Bitay Andi, a Maison bloggere szerint

  • kacat az, ami haszontalan, mert nem használjuk rendszeresen, ráadásul még szépnek sem találjuk.

Konkrétabban kacat lehet például egy váza, egy gyertya, vagy akár egy kép is, amit korábban kaptunk valakitől, vagy éppen régebben azért vettük meg, mert éppen akciós volt és úgy gondoltuk, ennyiért mindenképpen érdemes elhozni. A kacatmentesítés – és úgy általában a selejtezés – legnagyobb nehézsége, hogy ugyanezek a tárgyak már nem számítanak a kacatnak, ha érzelmi kötődésünk van hozzájuk, jó rájuk nézni, és összességében pozitív hatással vannak ránk.

Hogyan állj neki a rendrakásnak?

„Kacatmentesíteni nem drasztikus selejtezéssel érdemes, hanem kis lépésekben haladva. Ne akarj mindent egyszerre megváltoztatni, inkább gondolkodj kicsiben és ne kampányszerűen selejetezz, hanem folyamatosan figyeld, hogy mik azok a dolgok, amikre már nincs szükséged.” – avat be minket a kacatmentesítés alapszabályaiba Bitay Andi, aki nem csak blogot vezet, hanem egy hároméves kisfiú édesanyja is, így pontosan ismeri a kisgyermekes anyukák mindennapjainak kihívásait is.

Kezdd a kacatmentesítést a fürdőszobában!

A fürdő a lakás egyik érzelemmentes területe, nincs különösebb érzelmi kötődés a tárgyakhoz, inkább a funkció számít. Minden a válogatásra váró tárgyak szemléjével indul: pakolj ki a szekrényből mindent a földre.

A tárgyakat rendezd három kupacba:

  1. amiket mindenképpen meg szeretnél tartani
  2. amiket ritkán használsz
  3. amiktől mindenképpen meg kell válnod.

Próbáld meg a tárgyakat a jelenlegi szerepük és funkciójuk szerint válogatni és megítélni. Ne hagyd, hogy becsapjanak az emlékek, a „hogy én ennek mennyire örültem” és az „ez nagyon drága volt”. Tudd, hogy miért vágtál bele az egészbe!

Selejtezéskor a szemétbe dobás mindig az utolsó lehetőség legyen. Amire neked már nincs szükséged, az más számára igazi kincs lehet, vagy talán pont az, amire neki szüksége van. Ajándékozd el, vagy add el egy online piactéren, mindegy, melyik megoldást választod. A lényeg, hogy jó helyre kerüljön.

A kacatmentes otthon előnyei

„Kutatásokkal bizonyították, hogy a nők számára stresszt okoz egy tárgyakkal telezsúfolt otthon, mert folyton a tennivalókra emlékezteti őket: mosogatni, pakolni és takarítani kell. Ezzel szemben a kacatmentes otthon nyugtató hatású, mert átláthatóbb, letisztultabb, ráadásul a takarítás is egyszerűbb és gyorsabb, hiszen sokkal kevesebb dolgot kell le-és elpakolni” – mesél az előnyökről Andi, aki igyekszik saját otthonában is folyamatosan kacatmentesíteni.

A kacatmentes otthon gyerekkel is lehetséges!

Azt gondolnánk, hogy a kacatmentesítés egy gyerekes otthonban megoldhatatlan küldetés, hiszen a sok játék és egyéb bébiholmi mind-mind szükséges. Bitay Andi rácáfol erre és saját tapasztalataiból merítve ad tanácsot:

„Minimalizáld a gyerekjátékok számát az otthonotokban. Tedd átláthatóbbá a gyereknek a játékok közötti választást, hiszen ha sok a játék, egy csomó felesleges döntéshelyzetbe kényszeríted csemetédet.

Válassz fejlesztő, kreativitást igénylő játékokat. Funkció szerint vizsgáld a meglévőket, a műanyagok helyett inkább a természetes anyagú, tartósabb anyagú játékokat tartsd meg.”

Ha sok a játék, érdemes csak néhányat elöl hagyni, és vetés-forgószerűen folyamatosan csere-berélni, így mindig meglesz az újdonság varázsa. Kacatmentesítéskor arra is gondolj, hogy milyen gyakran játszik a gyereked az adott játékkal. A szülők gyakran esnek abba a hibába, hogy a számukra izgalmasabb darabok mellett döntenek.

Próbáld ki, milyen a kacatmentes otthon, és írd meg nekünk a tapasztalataidat kommentben!

Ezeket olvastad már?

Nyitókép: részlet a The Rosie Project c. fimből (Jennifer Lawrence)

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!