Zottyó

  • receptjei: 5
  • regisztrált: 2020.11.09

Zottyó adatai

Rólam

Azért regisztráltam, mert tetszik az oldal és valahol legyenek meg a receptjeim, amiket most ki kísérletezek. (Kis történelem: mindig is csodáltam az emberi testet, hogy mi mindenre képes. Például meg tudja gyógyítani magát, de az ellenkezőjét is. Az elmúlt hónapokban láttam egy filmet, illetve a kezembe került egy könyv melyben azt taglalják, hogy az étkezés és egyes betegségek szoros összefüggésben állnak egymással). Így pár hete elkezdtem tudatosabban táplálkozni. Ha valaki be szeretne valahova sorolni akkor a tudatos táplálkozás csoportjába tegyen. Egészség legyen meg ez az egyik legfontosabb.

Hobbik

Örökmozgó vagyok. Rosszabb mint egy energikus kutya. Sport, és hogy még egy sp legyen, Pl: a spiritualitás is érdekel. Minden érdekes tud lenni, ami lekapcsolja az agyamat, az egomat.

Mióta főzök

Inkább sütni szeretek, mert imádom a süteményeket. De sajnos nagymamám elkezdett ki-kihagyni alapanyagokat és már nem volt olyan, mint korábban, így elkezdtem sütni. Egész jól megy. Mostanra pedig meg már főznöm is kell, hogy csillapítani tudjam az éhségemet.

A hely, ahol főzök

Konyha. Ez egy helység, ahol az emberek ételeket szoktak készíteni. :) Mindenkinél másképpen néz ki.

Ars poetica a konyhában

Szerintem, ha van egy jó recept, akkor azt bárki el tudja készíteni.

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus bécsi szelet

A bécsi szelet, vagyis Wiener Schnitzel az egyik legismertebb osztrák étel, mely ikonikussá vált világszerte. Leggyakrabban petrezselymes burgonyával vagy ecetes krumplisalátával tálalják ...

Retro gyümölcstorta

Ezt a gyümölcstorta receptet valamikor a 70-es évek végén/80-as évek elején kaptuk egy kedves ismerősünktől, amikor a gyümölcstorta kezdett sláger lenni. Különlegessége, hogy puding ...

Klasszikus madártej

Tojás, tej, cukor, vanília – gyakorlatilag ennyiből áll a madártej. Nem kell bele se keményítő, se liszt, se pudingpor, így is szép sűrű, na meg eszméletlen finom krémet kapunk, ha ...